Harmat Péter és Harmat Árpád helytörténeti blogja

Lokálpatrióták

90 éves a Kolokán kút Susánban, megemlékezés június 23-án [17.]

2016. június 19. - Harmat Árpád Péter

Gyönyörű városunk történetében, különleges helyet foglalnak el kútjaink, melyekre méltán lehetünk büszkék, hiszen az Alföldön elsők között létesültek, mégpedig jeles helyi kútfúró szakemberek segítségével. Kialakításaik mindig a lakosság összefogását bizonyították. Így volt ez 1926-ban is, amikor a Susánban élő családok közadakozásból egy saját kút létrehozását kezdeményezték, hogy ne kelljen messziről - egy másik kútról - hordaniuk házaikba az ivóvizet. A 281 méter mély kút hamar megépült és 250 család számára tette kényelmesebbé a vízhez jutást.

A napokban jeles esemény, a Kolokán kút átadásának 90. évfordulója, melyen a város kisebb ünnepség keretében 2016 június 23-án 17 órakor emlékezik meg. Az eseményen beszédet mond és történeti áttekintést ad Harmat Péter nyugalmazott mérnök, a Lokálpatrióta Közösség alapítója és a Szeremlei Társaság tagja. A megjelenők számára érdekességekben bővelkedő információk hallhatóak majd a kút 90 évvel ezelőtti létrehozásáról.

kolokan_kut_3.jpg

Az ünnepség végül sikeresen lezajlott, az érdeklődők a városi zenekar fellépése és a Tornyai óvoda kisdiákjainak műsorát követően meghallgathatták Harmat Péter előadását a kút érdekességekben bővelkedő történetéről. Az eseményen jelen volt a városi televízió is. Az alábbi képek, a programról készültek: 

1harmat_peter.jpg
5harmat_peter.jpg

3harmat_peter_1.jpg

2harmat_peter.jpg

6harmat_peter.jpg

8harmat_peter.jpg

Harmat Árpád Péter

90 éve született Herczeg Mihály Pro Urbe-díjas tanár, helytörténész, nyugalmazott vásárhelyi levéltár-igazgató [16.]

90 éve született Herczeg Mihály helytörténész, levéltár-igazgató, pedagógus, városunk egyik legjelentősebb alakja, településünk történetének kutatója és 200 kiemelkedő publikáció megalkotója. Bár a Vásárhelyi Almanach szerint születésének pontos dátuma 1926 szeptember 18., városunk levéltárában most tartottak megemlékezést életútjáról. Emlékezzünk mi is Miska bácsira két életrajzzal is: az egyiket ő maga írta, a másikat búcsúztatásakor mondta el városunk alpolgármestere dr. Kószó Péter.

Herczeg Mihály élete  

herczeg_mihaly.jpgA békéssámsoni határban születtem 1926 -ban kisgazda családban. Alapvető élményeim mindig is meghatározták világlátásomat. A független parasztoknak megvolt a maguk véleménye a világról, anélkül, hogy ismerték volna Marcus Aurelius tanácsát: „Tiszteld véleményalkotó képességedet.” A természetközelség meghatározta életemet. Nem is hallottam a városi élet izgatott világáról, a parasztélet rendje számomra világ rendje volt. Csak a templom meg a piac jelentette a változatosságot.

Az iskola első osztályát Orosházán végeztem, majd másodikos korom óta Vásárhelyen volt házunk, mert a vásárhelyi gazdákra az volt a jellemző, hogy tanyájuk mellett a városban is volt házuk. A Dáni utcához közel esett a polgári iskola, így hát oda jártam 1941-ig. Továbbtanulásról szó sem esett, a tanyán magam is szántottam, boronáltam, ekéztem a kukoricát.

A belvizes évek után a volt osztálytársaim rábeszélésére különbözeti vizsgával a gimnázium tanulója lettem. Aztán ránk szakadt a háború. A leventéket elvezényelték, én mentem utánuk, de nem értem utol őket. Barátaim rábeszélésére Pestre kerültem, majd rokonoknál Mátyásföldön átéltem az ostromot. Hadifogságba kerültem, annak ellenére, hogy még a Gellért lábánál eldobtuk a puskát. Itt éltem át azt, hogy az ember élete hajszálon múlik, pontosabban ekkortól hittem a Gondviselésben: ugyanis a szökésem után a kihallgató ukrán tiszt megmutatta a fia fényképét, aki pontosan 1926. szeptember 18-án született, mint én. Elengedett a gyűjtőtáborból. Így aztán 1946-ban leérettségizhettem. Másnap már a cserepesi tanyánkon adogattam a kévéket a rakott kocsira, majd ugaroltam, kukoricát törtem, szárat kötöttem. Eladtunk 17 hold gyepföldet lóért, tehénért, gépkocsiért. Folytattuk a gazdálkodást.

1947-ben beiratkoztam a szegedi egyetem jogi karára „mezei jogásznak”, azaz télen hallgattam az előadásokat, tavasszal meg csak vizsgázni mentem. A csutkatő veréstől kezdve éltem a tanyai parasztok mindennapi életét. 1949 után pokollá vált az életünk, otthagytam az egyetemet, bár nem rúgtak ki, magam jelentettem ki a 6. szemeszter után, hogy nem kívánok jogi pályára lépni.

Apámat börtönbe zárták „szabotálás” címén, majd édesanyámat szintén. Engem elvittek katonának. Onnan hazakerülve raktári munkásként a Földmíves Szövetkezetnél zsákoltam. 1952 tavaszán barátaim unszolására képesítés nélküli tanítóként a 17 km-re fekvő Csomorkányra kerültem, ahol egy évtizeden át tanítóskodtam. Majd megnősültem. Itt született két fiam. De a város nagyon messzi volt. Közben levelező hallgatóként megszereztem a biológia-földrajz szakos tanári diplomát is. Szakdolgozatomat Vásárhely gazdasági földrajzáról írtam. De elkezdtem küldeni helytörténeti írásaimat a helyi újságba, számosat közöltek is. 1964-ben bekerültünk a városba. A Rózsa Ferenc Általános Iskolánál később igazgató-helyettes lettem. Ilku Pál, majd Köpeczi Béla miniszteri dicséretben részesített. Még a csomorkányi években rászoktam a levéltári kutatásra Csomorkányról, a Hazafias Népfront munkájába is bekapcsolódtam. Szegeden a körúti épületben többször is előfordultam.

Kevés időm volt, de kezdtem bejárni a levéltárba Elekes Lajos bácsihoz. Akkoriban népfronti-tanácsi kezdeményezésre különböző bizottságok alakultak, hogy fellendítsék a helytörténeti kutatást, ezekbe engem is meghívtak. Megindult a Vásárhelyi Tanulmányok sorozat, ide én is publikáltam. Érlelődött egy vásárhelyi várostörténeti monográfia gondolata, megkezdődtek az előmunkálatok, írták az előtanulmányokat. Végül 25 évi tanítás után a levéltárosságot választottam 1976-ban.

1976 és 1986 között a Csongrád Megyei Levéltár hódmezővásárhelyi fióklevéltárban igazgató voltam. A fiók-levéltárosi tisztség a heti kutatónappal, a dokumentumok közelségével, a levéltári, néprajzi szaktanácskozások kitágították a lehetőségeimet. Eljuthattam a Károlyi-levéltárba, hiszen a város egykori gazdájának, az uradalomnak gazdasági-társadalmi változásai érdekeltek elsősorban. Kutatásom egyik tanulmányát beépítették a város új monográfiája első kötetébe. A monográfia esemény-összeállítását – az őskortól 1848-ig – szintén én készítettem. Más témákkal is foglalkoztam. Összegyűjtöttem és publikáltam a Szántó Kovács János-féle agrárszocialista mozgalommal kapcsolatos dokumentumokat. Publikáltam a cselédviszonyok változásait a feudalizmusban 1848-ig, majd később 1914-ig. Írtam a Vásárhelyen épült munkásházak történetéről, majd a város XIX. század végi, XX. század eleji lakásviszonyairól a szegedi Somogyi-könyvtár füzeteiben. Igen sok témában kutattam, köteteket is szerkesztettem, munkám eredményeit közel százhetven-kétszáz publikáció tartalmazza.

Az 1986. évi nyugállományba vonulásom óta is folytattam ezt a munkámat, ez adott és ad tartalmat az életemnek. 1990 után a Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, a városfejlesztési, környezetvédelmi és szolgáltatási bizottság tagja voltam. A Szeremlei Társaság elnökeként hozzájárulhattam a vásárhelyi és a Vásárhelyről elszármazott, de oda eltéphetetlenül kötődő alkotó értelmiség összetartásához.

Herczeg Mihály búcsúztatásakor elhangzott beszéd

 

Ritka típus, aki önmagát alkotja meg. Herczeg Mihály ebbe a nemes embercsoportba tartozott, ezért övezte tisztelet és megbecsülés. 1926-ban Békéssámson határában, paraszti családban született. Ez és a természet közelsége, benne a föld szeretete egész életét meghatározta. A kisbirtoktól való erőszakolt megválás az egész családra kihatott. Nem véletlen, hogy a rendszerváltoztatás után megalakuló Városi Önkormányzatban képviselőként a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Szolgáltatási Bizottság tagjaként szolgált.

Elemi iskoláját Orosházán kezdte, majd a vásárhelyi családi házból folytatta. Továbbtanulásról szó sem esett. "A tanyán magam is szántottam, boronáltam, ekéztem a kukoricát" - írta egyik önéletrajzában. A jó képességű fiút osztálytársai arra sarkallták, hogy jelentkezzen a gimnáziumba. Itt érte a háború. A leventéket elvitték, ő utánuk ment, de már nem találkozott velük. Az ostromot Mátyásföldön élte át. Hadifogságba került. Megszökött, elfogták, de a kivégzés elől az ukrán tiszt futni hagyta. "Ekkortól hittem a Gondviselésbe" - vallotta.

1946-ban érettségizett, de másnap visszament a tanyájukra dolgozni. Cselekedete példaértékű volt. 1947-ben Szegeden beiratkozott "mezei" jogásznak. Télen előadásokat hallgatott, tavasztól a tanyai munkavégzés közben vizsgázni járt. "1949 után pokollá vált az életünk" - fogalmazta, és 6 szemeszter után otthagyta az egyetemet. Szüleit "szabotálás" vádjával bebörtönözték, fiukat katonának vitték. Hazakerülve raktári munkásként zsákolt.

1952-től Mátyáshalmon, Kenyerehalmon és Csomorkányon képesítés nélküli tanítóként élt, és utóbbi helyén évtizedig tanított. Az Árpád-kori templomrom mellett élni újabb mély változást váltott ki benne. Az eke kivetette emberi csontok, edénytöredékek egyre mélyebben érintették, és rohamosan kezdte fölfedezni azt a világot, amely helytörténelmünk hősi és szomorú részét egyaránt föltárták előtte. Néprajzi tudása és publikálása szintén mintaértékű.

Megnősült, két fia és lánya született. Levelező hallgatóként biológia-földrajz szakos diplomát szerzett. Szakdolgozatát már Vásárhely gazdasági földrajzából írta. Ettől kezdve helytörténeti írásai jelentek meg a helyi újságban. 1964-ben városi iskolába helyezték. Két miniszteri dicséretbe részesült, és igazgatóhelyettessé választották. A Hazafias Népfront munkájába bekapcsolódott, de a helytörténeti kutatás már életformájává vált. Kutatási eredményeit a Vásárhelyi Tanulmányok sorozatban közölte. Elindult a várostörténeti monográfia írása is, amelyben kezdetben előtanulmányok születtek. Huszonöt évi tanítás után, 1976-ban a Cs. M. Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltárában 1986-ig igazgatóként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után évekig a Németh László Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteményét gazdagította.

A kutatás és közlés eredményessége tudóssá és élő lexikonná változtatta, aki otthon mozgott a Károlyi, valamint a Csongrád és Békés megyei levéltárakban. Hatalmas életművet hagyott ránk, amely közel 200 publikációt tartalmaz, köztük több önálló könyvet. Kiemelkedőt nyújtott az új kiadású várostörténeti monográfiában, a gróf Károlyi család uradalmi gazdálkodásának föltárásában, a Szántó Kovács agrárszocialista mozgalom dokumentumgyűjteményében, A Somogyi Könyvtár Füzeteiben, a Móra Ferenc Múzeum évkönyvében; a Tanulmányok Csongrád megye történetéből, vagy az Orosházi tanyavilág átalakulása c. tanulmánykötetben, továbbá a Vásárhelyen épült munkásházak történetének föltárásában, a Vásárhelyi leventék háborús kálváriája c. kötetben, a Szeremlei Társaság évkönyveiben, és a Hódmezővásárhelyi Életrajzi Lexikon szócikkeiben.

A Pálinkafőzés Hódmezővásárhelyen, vagy a több nyelven megjelent Hódmezővásárhelyi paraszti ételek pótolhatatlan értéket képviselnek. Idős korára visszatért szűkebb lakóhelyének történeti földolgozásához, így született meg A városrész, ahol éltem... Susán, Lóger és Lakhat története, a Kisvállalkozások Susánban, vagy a Susáni szótár 99 szemelvénye.

1973-ban Kiváló Tanár, 1992-ben Pro Urbe, 1997-ben Péczely Attila-díjat kapott, 2001-ben Hódmezővásárhely Díszpolgára kitüntetésben részesült. 1995-től munkatársa a Révai új Lexikonnak. 1960-tól tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak, 1977-től a Magyar Néprajzi Társaságnak, és 1991-től haláláig a Szeremlei Társaság elnöke.

Mint tanító a vásárhelyi tanyavilág lámpásaként kezdett világítani, majd fénye országos rangú helytörténet-íróként fáklyatüzet árasztott, és halálával sem hunyt ki. Lángja itt izzik tovább azok között, akiket segített, és akiket az igaz lokálpatriotizmus fényes ösvényén Ő vezetett.

*

(Elhangzott: dr. Kószó Péter alpolgármestertől, a Szent István templomban, a búcsúztatáskor.)

A vörös csillag miatt égett le a vásárhelyi városháza tornya 1970-ben [15.]

A Hódmezővásárhely városháza 1970-es toronytüzével, a Lokálpatrióták Facebook Csoportja, 2014. június 21-én foglalkozott. Sajnos akkor nem mentettük el ezt az anyagot a Lokálpatrióták BLOG-jában, /elveszett/ ezért ezt most pótoljuk. A téma sokakat érdekelhet, hiszen Hódmezővásárhely egyik legfurcsább eseményével foglalkozik, mely évtizedeken keresztül gondolkodtatta el a lakosságot. Az új vásárhelyi generációk pedig talán nem is hallottak még az egész történetről.

Rendkívüli tűzesetek sokkolták Hódmezővásárhely lakosságát, 46 évvel ezelőtt, amikor fél éven belül kétszer is leégett a városháza tornya, illetve a díszterme teteje. A korabeli szóbeszéd a tanácsháza tornyát díszítő és a kommunista hatalmat jelképező vörös csillagokat tette felelőssé a tűzesetekért.

A drámai eseményekről készült fotókból, az Emlékpont munkatársai állítottak össze egy kamara-kiállítást, amelyet 2014. szeptember 2-án lehetett megtekinteni a Hódmezővásárhely városháza dísztermének előterében. 1970 szeptember 4-én 17 óra 30 perckor több, a Kossuth téren álló polgár észlelte, hogy füst gomolyog és lángok csapnak fel a városháza tornyának kupolájából, majd Polcz Emil titkárságvezető, a postáról megpróbálta értesíteni a tűzoltókat.

toronytuz1.jpg

A tűz megfékezését több, nem várt akadály is hátráltatta:

  1. A tűzoltókat csak késve tudták értesíteni, a kézi távbeszélős kapcsolás nehézségei miatt.
  2. Hiába vonultak ki legmagasabb riasztással a tűzoltók, nem volt elég magas gépjárművük a tűzfészek eléréséhez, meg kellett várniuk, hogy Szegedről megérkezzen egy létrás kocsi.
  3. A toronyban akadályba ütköztek, a padlásra vezető, a nagy hőtől vörösen izzó csapóajtóba, amelyet 20 percig kellett locsolni, mire 1/3-ad részig ki bírták nyitni.
  4. A tűzoltó kocsi vízvételezésével is voltak gondok, a strandfürdőről kellett ezt megoldani.

 A hivatalos jegyzőkönyv leírja, hogy Sajti Imre, - az akkori elnök - két munkatársával poroltókkal próbálták  megfékezni a tüzet, de ők is csak a padlásig jutottak el. A tanácsi dolgozók vödrökkel a kezükben figyelték, nehogy meggyulladjon a függöny, vagy a bútor és egyéb faszerkezet. Végül 19 óra 10 perc volt, amikor sikerült a tüzet eloltani, de a teljes oltási munka, csak 19 óra 45 percre fejeződött be.

A tűz nem csak a toronysisakot semmisítette meg, hanem a városháza harangját és szerkezetét is megrongálta. A sérült harangot helikopterrel emelték ki a városháza csonka tornyából, és a Kossuth téren lett kiállítva, emlékeztetőül erre a szomorú eseményre.

toronytuz2.jpg

 Az új harangot, ugyancsak helikopterrel emelték a helyére. A tűz okaként a szakértői vizsgálat, az elektromos hálózat elhasználódott transzformátorát jelölte meg, amely - valószínűsíthetően – a vörös csillagok díszkivilágítását látta el. 1970 szeptember 4-től alig telt el fél év, és ismét füst gomolygott a csonkán álló vásárhelyi városháza tornya mellől.

toronytuz3.jpg

 1971 március 5-én délután 5 óra 45 perckor ismét nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, és a katonák. A díszterem és a lépcsőház feletti tetőzetről lángok csaptak fel.Később a terem mennyezete nagy robajjal omlott rá a padsorokra. A jelentős anyagi kárt enyhítette az a tény, hogy a muzeális és várostörténeti jelentőségű festményeket és egyéb tárgyakat még időben kimentették.

Ez az oltás is jelentős nehézségekbe ütközött, ugyanis a rendkívüli hidegben megfagyott az oltóvíz. Ezt a tüzet is, vélhetően elektromos zárlat okozta. Mindkét tűzeset sokáig beszédtéma volt Hódmezővásárhelyen, hiszen szinte az egész város látta a torony lángolását.  Azonban a korszak viszonyaira jellemző módon a korabeli sajtó „eldugva”, a hátsó oldalakon kis hírként számolt be a rendkívüli eseményről.

A városháza tűzeseteinek szerkesztésében – sajnos azóta már elhunyt – Hegedűs Imre barátom és csoporttársam, nyújtott nagy segítséget. 

Harmat Péter

Hódmezővásárhely, 2016. május 6.

 

                                                                                     

 

 

194 éve született a magyar kútfúrás atyja, Zsigmondy Vilmos [14.]

zsigmondy.JPG194 éve született Pozsonyban Zsigmondy Vilmos bányamérnök, a magyar kútfúrás atyja! Zsigmondy Vilmos a Magyar Tudományos Akadémia tagja és Zsigmondy Bélának - Hódmezővásárhely első artézi kútját létrehozó gépészmérnöknek - a nagybátyja volt.

Zsigmondy Vilmos hatgyermekes pozsonyi polgár-családban született. Édesapja köztiszteletben álló iskolaigazgató volt, de sajnos nagyon korán elhunyt. Vilmos idősebb fiú testvérei korán dolgozni kényszerültek, hogy a fiatalabbak tanulni tudjanak. Zsigmondy az iskoláit Szakolcán, Komáromban és Pozsonyban végezte. Élete ifjúságát épp a reformkori Pozsonyban tölthette, ahol akkoriban jelentős országos események zajlottak. Láthatta és hallhatta például Kossuth és Deák beszédeit az országgyűléseken, sőt aktív szerepet is vállalt az Országgyűlési Tudósítások másolásában. A család papi vagy tanári pályára szánta, ám a fiatal Zsigmondy Vilmos kifejezetten műszaki érdeklődésű volt és a gépek érdekelték. Ennek megfelelően az ország legrangosabb műszaki iskolájában kezdte meg felsőfokú tanulmányait, mégpedig a Selmecbányán működő bányatiszt-képző iskolában. Itt 1842-ben, alig 21 évesen szerzett kitüntetéssel bánya-, és erdőmérnöki végzettséget.

Később, 1843-ban a felvidéki - Pozsony közelében fekvő - Szakolcán kezdett el dolgozni, a bányamérnöki hivatalban. Itt gyorsan felismerték tehetségét és szorgalmát így alig egy év után már egy bánya vezetésével bízták meg. 1844-ben Bécsben helyezkedett el, ahol a magyarországi bányák felügyeletét is ellátó császári és királyi központi bányaigazgatóságon dolgozott. Életének ebben a szakaszában mérnöki érdeklődése az akkoriban kezdődő és még nagy lehetőségeket tartogató vasútépítések felé irányították. 1846-ban, a Császári és Királyi Osztrák Államvasutak alkalmazásába került. A vasút szolgálatában, egy külföldi tanulmányútján jutotta el Stájerországba és Csehországba, illetve Sziléziába. Idővel azonban mégis csak visszatért a „bányák világába”, és az ország túlsó végébe került, a délvidéki Krassó-Szörény vármegyében lévő Resicára, ahol egy kőszénbánya megnyitását felügyelte. Közben a történelem szele is megérintette Zsigmondyt: az 1848/49-es szabadságharcban a resicai ipari központban ágyúöntéssel bízták meg. Idővel valóságos fegyvergyártást bíztak rá: ágyúk mellett kard-, szurony- és bombagyártást is felügyelt. Tevékenységéért később, a szabadságharc leverését követően az osztrák hatóságok felelősségre vonták. 1849 novemberében hat év várfogságra ítélték és Olmücbe küldték. Ám Resica polgárai közbenjártak érdekében és alig egy év után 1850 nyarán kegyelmet kapva szabadulhatott.

Bányászati munkássága

Kiszabadulása után egy Sárisáp község közelében lévő kőszénbányában kapott vezető beosztást, Sándor Móric gróffal együtt dolgozva. (A bánya a gróf tulajdonába tartozott.) Még nem volt 40 éves sem, mikor úgy döntött: Pesten saját vállalkozásba kezd. Részt vett az 1861. évi országbírói és aktívan közreműködött a bányajogra vonatkozó elképzelések törvénytervezetbe foglalásában. A kőszén szabadon történő kutatását és kitermelését szorgalmazta, amit a bányatörvény hatályba lépéséig a földesúri jogok korlátoztak.

Zsigmondy Vilmos kútfúrásainak kezdete

Épp 40 évesen kezdett el foglalkozni a kutakkal illetve a források és földalatti vizek viszonyaival, jellemzőikkel, felkutatásával. Ezt a kutatómunkát hamarosan a gyakorlatban is érvényesíthette, ugyanis 1865-ben Harkány község területén egy 38,7 méter mély artézi kúttal sikerült a szabadon elfolyó hévizet teljes mennyiségében összefogni és hasznosítani. Ez volt élete első artézi kútja. (Az artézi kutak nevüket onnan kapták, hogy Európában az első ilyen kutakat Franciaországban, Artois. grófságban fúrták 1126-ban.)

Zsigmondy határozott elméletet dolgozott ki a hőforrások feltárására és hasznosítására. Ezt 1867-ben a margit-szigeti kutak megépítésével bizonyította. Itt az egyik fúrása már 119,5 méter mélyre jutott le a József főherceg tulajdonában lévő területen. A margitszigeti kút 1500 m³ vizet adott naponta, magas kén, szénsav kalcium és magnézium tartalommal, a kivitelezést meglátogatta maga a császár és király is.

A magyarországi kútfúrás atyja

Zsigmondy Vilmos a délvidéki Lipiken Pozsega vármegye pankráci járásában (Horvátország) 1868 és 1870 között egy 234,6 méter mély fúrást épített ki, létrehozva ezzel Európa egyik első jódos meleg vizes forrását, amelynek vízhőmérséklete 64 fok volt. Ezt követően Alcsúton 1870-ben egy 183,0 méter mély kút fúrását irányította. Később Nagyváradtól délre Zsigmondy saját költségére egy 47 méter mély kutat fúrt, amelyből napi 17 000 m3 49 °C hőmérsékletű, gyógyvíznek minősített víz tört fel 1,2 gramm/liter sótartalommal és enyhe radioaktivitással. Itt alakították ki Félixfürdő gyógyhelyét.

Ekkorra már országos hírnevet szerzett magának, részben tudományos munkái kiadását követően. 1865-ben jelent meg „Bányatan” című műve, ami után, 1867-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Később, 1875-ben tagja lett a fővárosi közgyűlésnek és a Közmunkatanácsnak. Nagy mértékben neki köszönhető a fővárosi vízvezetékrendszer megépítése.

1868-ban vállalkozott egyik legnagyobb munkájára. Pesten a Városligetben kívánt hőforrást létesíteni, aminek sikerében sok szakember még 1877-ben is kételkedett. A mélyfúrásos kút a mai Hősök tere közelében lett kiképezve. Zsigmondy 1878-ben a 970,0 méter mély kút fúrását sikeresen befejezte. Ez a kút akkor Európában a legmélyebb fúrások közé tartozott. A munkákat sikeresen befejezve a kút naponta 1200 m3 73,8 Celsius fokú vizet szolgáltatott. Ebből a vízből kezdetben a Nádor-szigeten ideiglenesen kialakított Ártézi Fürdőt, majd később a Széchenyi gyógyfürdőt látták el forró gyógyvízzel (amely csak a század végére készült el). Élete utolsó éveiben Erdély területén kőszéntelepeket kutatott (Petrozsényben), majd a fiumei kikötő építése előtti talajvizsgálati célú fúrásokkal foglalkozott.

Az 1870-es évek végén fellendült vállalkozása irányítását átadta unokaöccsének, Zsigmondy Béla gépészmérnöknek, és csak tudományos és szakértői munkával foglalkozott. Zsigmondy Béla a vállalkozás működésének súlypontját az Alföldre helyezte át, amellyel fellendítette az alföldi települések jó minőségű artézi vizekkel való ellátását.

bakay_kut.JPG

Zsigmondy Béla

Az Alföld első ártézi kútja Hódmezővásárhelyen létesült. Eredetileg a piactéren (Kossuth téren) állt, nevét az egykori Bakay-házról kapta. Zsigmondy Béla (1848-1916) fúrta 1880-ban. A kút percenként 66 liter vizet adott. Belák János városi főmérnök tervei alapján Áprily János és Sternberg Adolf készítette a négyszögletű medencét, közepére a díszes oszlopot. Az oszlop tetején vasból készített üvegezett petróleumlámpa, az alsó részén négy oroszlánfej látható. 1963-ban lebontották, vize már korábban kiapadt. A centenáriumra újra felállították, a Cseresnyés kollégium előtti kis téren, Harmat Péter mérnök kutatómunkájának köszönhetően.

A vásárhelyi Bakay kút létesítésének körülményeiről a következőket tudta meg Harmat Péter:

"Zsigmondy Vilmost, mint az artézi kutak leghitelesebb szakemberét 1873-ban kérte fel a város, hogy adjon szakvéleményt a Bürgermeister Antal pesti kútfúró mester által 1861-ben fúrt, 430 láb mélységű sikertelen kútra vonatkozóan. A pesti kútfúróval 1860. július 15-én kötöttek vállalkozási szerződést. Zsigmondy Vilmoson kívül még Vigand Edét a debreceni híres kútfúró szakembertől is kértek szakvéleményt. Mindkettőnek az volt a véleménye, hogy ezen a kúton már nem lehet segíteni! Zsigmondy Vilmos, unokaöccsét Zsigmondy Bélát javasolta a városnak, hogy vele fúrasson a város egy új kutat, a használhatatlan kút közelében."

Zsigmondy Vilmos utolsó évei

Utolsó éveiben megérintette a politika szele is: 1875-ben Selmec- és Bélabánya szabad királyi város országgyűlési követévé választotta (a szabadelvű párt programjával). Az Országgyűlésben bányászati kérdésekben véleménye mértékadó volt. Az országgyűlés Pénzügyi Bizottságának tagjává, majd elnökévé választották. A halál 1888-ban, 67 évesen ragadta el. Hamvait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

 

30 érdekesség Hódmezővásárhelyről és történetéről [13.]

Harmat Árpád Péter írása .

Hódmezővásárhely hazánk egyik legszebb és legérdekesebb múltjával rendelkező városa. Ennek a kijelentésnek alátámasztására 30 pontba foglaltam Vásárhely sajátosságait és érdekességeit. A felsoroltak többsége a város múltját és adottságait mutatja be. Persze a sor szinte a végtelenségig folytatható, így nyitott vagyok javaslatokra, a felsorolás bővítésére. Addig is jó időtöltést kívánok a 30 pont olvasásához és terjesztéséhez, hogy közösen legyünk büszkék csodálatos városunkra.

1.) A mai Hódmezővásárhely település elődje a 14. században alakult ki két Árpád-kori falu, Hód és Vásárhely összeolvadásával.

2.) Városunk területe a Honfoglalás idején Ond vezér birtokaihoz, később pedig a X. században Ajtony tartományához tartozott.

3.) Hód falu első írásos említése 1231-ben történt, amikor a település földesura Csák Miklós fiaira hagyományozta egy máig fennmaradt oklevélben.

vasarhely.jpg

4.) Hódmezővásárhely címere 312 éves, mai formájában 1702 –ben született. Elemeit a fogyó hold, a nap, és a nyílvesszőket tartó páncélos kar alkotja. A fogyó hold és a hatágú csillagként ábrázolt nap először a város 1617-es pecsétjén jelentek meg. Később, 1663-ban már a páncélos kar is a pecsétre kerül, igaz, nem nyílvesszőket, hanem eleinte három liliomot tartva. Végleges formáját  a címer 1702-re nyerte el.

cimer.jpg5.) Csók Mózes, a város jegyzője a 19. század közepén így magyarázta Vásárhely címerének jelentését: "A nap és hold, mint a természetben rendes tenyésztetők, a lakosok rendes foglalatosságát, a szántást-vetést, gabonatermesztést, jószágtenyésztést, a kézbeni nyilak pedig a lakosoknak haza s király mellett áldozatkészségöket jelentik."

6.) Vásárhely 1552-ben került török uralom alá, ám hamar nahije központ lett jelentős kiváltságokat kapva az oszmánoktól.

7.) Hódmezővásárhely a török végére szultáni birtok lett, kb kétezer lakossal. Később pedig, 1722 –től a Károlyi család szerezte meg. A Károlyi-ház ma a város egyik nevezetessége (erről bővebben itt: LINK)

8.) Hódmezővásárhely már az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején közel 40 ezer lakossal rendelkezett.

9.) Hódmezővásárhely 1890-ben Magyarország negyedik legnépesebb városa lett, és még 1920 –ban is az ötödik helyen állt. (Napjainkban a 22. legnépesebb város hazánkban.)

10.) Bródy Sándor - a Pesti Hírlapban és Az Estben publikáló hírneves író - nevezte Hódmezővásárhelyt Paraszt Párizsnak, mégpedig 1909-ben, degradáló jelleggel.

11.) Bródyval szemben Ady Endre vette védelmébe Vásárhelyt és ezzel a korábban sértő elnevezés pozitív tartalmat kapott, utalva a város jelentős irodalmi életére és országosan ismert képzőművészetére, festőire.

12.) Városunk 20. századi történelmének egy legvéresebb eseménye 1919 július 25-én zajlott. Ekkor a tanácsköztársaság leverésére érkező román katonák 56 lakost, 47 helybélit és 9 nem vásárhelyit végeztek ki a Kutasi út mellett található Dr. Nagy Dezső tanyán. Indoklásuk az volt, hogy fegyvert fogtak a románokra és kommunista gyanúsak voltak. (Az áldozatok életkora 16 és 62 közt volt.)

13.) Városunkat 1950 és 1961 között Csongrád megye székhelyévé tették. Előtte Szentes volt, utána pedig Szeged lett a megyeszékhely.

14.) 1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhely kapta meg az Európa-díj Becsületzászlaját.

15.) Hódmezővásárhely szülötte volt többek közt: Antal Imre, Bessenyei Ferenc, Bibó Lajos, Szántó Kovács János és Tornyai János.

16.) Élete egy-egy szakaszában Vásárhelyen élt: Németh László, Szeremlei Sámuel, illetve Endre Béla (1870-1928), Kohán György (1910-1966), Rudnay Gyula (1878-1957), Pásztor János (1881-1945), illetve a hírneves szobrász, Rubletzky Géza (1881-1970) is.

17.) Hódmezővásárhely az országnak Budapest után második legnagyobb közigazgatási területével rendelkező városa.

18.) Városunk legrégebbi ma is álló emeletes lakóépülete az Andrássy utca 9. szám alatti ház, melyet 1869 és 1870 között a város legtekintélyesebb kereskedői, a Konstantin testvérek építettek.

19.) Hódmezővásárhelyen 28 műemléket és kettő műemléki környezetet találhatunk.

20.) A város két legmagasabb épülete az 1892-94 -ben épült városháza, melynek tornya 56 méterre magasodik, és az 1960 -ban létesült víztorony, mely a 52 méter magas.

21.) Az ország első egymutatós kovácsoltvas templomtorony órája a vásárhelyi református ótemplomban található.

22.) Hazánkban Vásárhelyen a legmagasabb a napsütéses órák száma: évi 2100 óra, ugyanannyi, mint a napfény városának tartott Szegeden.

23.) Vásárhely az ország egyik legmélyebben fekvő városa. Míg hazánk legmélyebb pontja Szeged és a határ közt (Gyálarétnél) tengerszint feletti 76 méter, addig Vásárhely 79-80 méterrel követi. (Legmélyebb terület: Kása erdő.)

24.) Vásárhelyen található Közép-Európa második legnagyobb, oszlop nélküli bálterme, a Fekete Sas Rendezvényházban. (Báltermének hossza 32 méter, szélessége 15 méter, magassága 11 méter)

25.) Vásárhely egy 135 éves és 3 km hosszú téglából készített árvízvédelmi kőfallal büszkélkedik, melyet 1879 és 1881 közt építettek.

26.) Városunk büszkeségei közé tartoznak Vásárhely templomai. A két legrégebbi, az 1713-ban épített Református Ótemplom (melynek tornyát építették a jelzett évben, a templomhajó 1721-1723 közt készült el) és a Szentháromság templom a belvárosban, mely 1752-58 közt létesült.

27.) Hódmezővásárhely egyéb fő nevezetességei: Károlyi-ház, Tornyai János Múzeum, Alföldi Galéria, Árvízvédelmi kőfal, a mór stílusú zsinagóga, Bakay-kút, csúcsi fazekasház, Emlékpont, Szentháromság templom, Mártélyi holtág, Bakay-kút, Nagy András János kút.

28.) Tradicionális, régi vásárhelyi mesterségek: a fazekasság, a kocsi készítés, a kútfúrás, pálinkafőzés és persze a gazdálkodás.

29.) Hódmezővásárhelyen megfordult Kossuth Lajos is 1848 október 3 –án, amikor egyrészt toborzóbeszédet mondott az egybegyűlteknek, másrészt a város vezetőivel megtárgyalva kegyelmet adott a híres alföldi betyárnak, Rózsa Sándornak azzal a feltétellel, hogy hadba vonul a szabadságharc honvédseregeit támogatva.

30.) Vásárhely az országos események középpontjába egyszer került 1282-ben, amikor IV. László király itt ütközött meg a lázadó kun seregekkel. Ez volt a híres Hód-tavi csata (LINK)

Harmat Árpád Péter

nemeth_laszlo.jpg

Az első világháború és Vásárhely részvétele a harcokban [12.]

Harmat Árpád Péter írása .

Talán kevesen tudják, de Hódmezővásárhely kiemelkedő mértékben és hősiességgel vett részt az első világháborúban. Összesen 15 ezer vásárhelyi szolgált a különböző frontokon és közülük 2800-an soha nem tértek haza. A főleg városunk szülötteiből álló a 46. gyalogezred legendás hírnevet vívott ki magának.

katonak.jpg

A századfordulón a világ gyarmatainak többsége Anglia, Franciaország illetve Oroszország kezén volt. Anglia birtokolta például Dél-Ázsia hatalmas területeit (Indiát), Afrika keleti régióit az Egyiptom-Fokföld vonal észak-dél irányú térségeit, Ausztráliát és az Amerikai kontinens számtalan területét. Franciaországé volt Észak-Afrika túlnyomó része, Indokína és az Amerikai földrész számtalan kisebb-nagyobb szigete. Oroszország uralta Ázsia északi részét és a Közép-ázsiai területeket, Perzsia felé nyújtózva. Ám eközben új nagyhatalmak születtek: Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia, melyek kimaradtak a gyarmatszerzésekből és csak úgy szerezhettek területeket más földrészeken, ha a régi gyarmatosítóktól – például Angliától és Franciaországtól – erőszakkal elveszik azokat! Ez lett volna a „világ újrafelosztása”. A konfliktus alapvetően két táborra osztotta a nagyhatalmakat: régi gyarmatosítókra és az újrafelosztást követelőkre.

A feltörekvő államok 1882-ben léptek szövetségre egymással. A Hármas Szövetség tagja lett Németország, Monarchia és Olaszország! Velük szemben a gyarmatokkal rendelkezők félretették korábbi sérelmeiket és 1904-ben létrehozták az antant szervezetét: Anglia, Franciaország és Oroszország részvételével.

A két egymással ellenséges tábor kialakulását követően a feszültségek évtizede következett Európában. 1904 és 1914 között a végsőkig éleződött a nemzetközi helyzet. A bonyodalmak a Balkánon csúcsosodtak ki, mely területet „Európa lőporos hordójának” is nevezték ekkoriban. A Balkánt a századfordulót megelőző évtizedekben még Törökország birtokolta (a 14. század óta), ám a félszigetet 1875 -ben a szerb-orosz összefogás egy váratlan és rövid háborúban megkaparintotta. Az orosz csapatok kiszorították a Balkánról az oszmán seregeket ám ezt a lépést rosszalló dühvel szemlélte a Monarchia és Németország is. Nemzetközi döntés kicsikarva (Berlini Kongresszus - 1878) érték el az oroszok kiutasítását és Bosznia Monarchiának ítélését. A válasz nem késett sokáig: Szerbia 1903 -tól az antant oldalára állt és Oroszországgal együtt a Monarchia engesztelhetetlenül dühös ellensége lett.

Hazánk a századforduló utáni években

Magyarország problémái: A századforduló után mind a magyar parlamentben mind a hazai lakosság körében két kérdés foglalkoztatott mindenkit: az általános választójog és az Ausztriához fűződő viszony! 1910 után a főhatalom a Tisza István körének kezébe került, akik ellenezték az általános választójog bevezetését és az Ausztriával (sőt Németországgal) való szoros együttműködést pártolták!

Tiszával szemben azonban a háborút megelőző években erős ellenzék formálódott Károlyi Mihály vezetésével, és az MSZDP támogatásával. Ők az általános titkos választójogot, önálló Magyarországot és a háború lehetőségétől eltávolodó külpolitikát akartak kiharcolni. Az országban gyakoriak lettek a tüntetések és a két politikai erő hosszú csatározásokba kezdett egymással. Amikor hazánk Ausztria oldalán – a Monarchia részeként – belépett a háborúba, majd az első háborús év után érezhető lett a gazdasági válság is, a tömegek Károlyiék oldalára álltak és a különbékét illetve Tisza lemondását kezdték követelni. A háború kirobbanásakor a nép még bízott a győzelemben és hitte: követeléseit a győzelem után elérheti. Ám hazánk gazdasága a hadviselő felek közt elsőként került válságba, és az emberek az ország-vezetés ellen fordultak.

A világháború kirobbanása

1914-re szinte minden európai ország az egyik vagy másik szövetség oldalára állt. Azonban voltak ingadozók is, például Olaszország, mely 1882-ben még a Hármasszövetség tagja volt ám később ígéreteket kapott az olaszok lakta, ám Ausztriához tartozó Tirol és más megyék neki ítélésére, így végül átállt az antant oldalára. Hasonlóan járt el Románia is, mely szintén területi ígéretek reményében állt át. A két átállást némileg ellensúlyozta, hogy 1914-től Bulgária és Törökország viszont a Hármasszövetséget támogatta.

Bosznia osztrák megszállása miatt megromlott szerb osztrák viszonyt a végsőkig fokozta a trónörökös Ferenc Ferdinánd által 1914 júniusában Boszniában tartott hadgyakorlat. Az egyik osztrák ellenes szerb nacionalista végül június 28-án lelőtte a trónörököst. A Monarchia vizsgálatot követelt, majd július 28-án hadat üzent Szerbiának. Ezzel kitört az első világháború, mert a szembenálló két szövetség minden tagja is sorra hadat üzent egymásnak!

Vásárhelyi mozgósítások a háború kirobbanásakor

Városunk 1914 körül a megye és az ország jelentős városainak sorába tartozott 60 ezres lakosságával. Lakóinak többsége mezőgazdaságból élt, nagy volt a parasztság és a szegény zsellérek (földtelen parasztok, földmunkások) aránya. A merényletet követően a város ugyanúgy felháborodott, mint a legtöbb magyar település. Közben megindult a mozgósítás is a Monarchia 16 hadtestéből 8-at – köztük a temesvári VII. hadtestet is - mozgósították. A városból – miként mindenhonnan az országból – részint a közös hadsereghez, részint a magyar honvédséghez, részint a népfelkelő egységekhez sorozták be az alkalmasakat.

A városból a háború alatt 15 000 embert vittek el a különböző frontokra. A kieső munkaerő és a csökkenő fizetőképesség érzékenyen érintette a város iparát, különösen bizonyos iparágakat, mint az építőipart. Ugyanakkor a malomipar továbbra is virágzott a katonai mentességek miatt. A legtöbb bevonuló szegényparaszt és zsellér volt. Országos viszonylatban is magas volt alkalmasságuk, kiemelkedően jó fizikai és egészségi állapotuk.

Vásárhely katonai egységei a világháborúban

  • A háború alatt bevonult 15 ezer vásárhelyi 9 katonai egységben szolgált:
  • 46. közös gyalogezred: A legtöbb vásárhelyi ebben a szegedi alakulatban szolgált. Az egység eleinte Szerbiában, 1914 szeptemberétől 9 hónapig Galíciában, végül 1915 nyarától a háború végéig az olasz fronton harcolt. Mind a 11 isonzói csatában részt vett. A vezérkar négyszer dicsérte meg őket.
  • 5. honvéd gyalogezred: Az egység 1914 augusztus végétől az erődrendszer elestéig, azaz 1915 március 23 -ig 7 hónapon át harcolt Przemysl váránál.
  • Egyéb magyar egységek:
  • 5. népfelkelő gyalogezred: Aradi kiképzés után a galíciai fronton harcolt, ám 1915 nyarán elszakadt csapattestétől és nagy része fogságba esett.
  • 51. honvéd gyaloghadosztály: Kárpátokban teljesített szolgálatot, részt vett Przemysl visszafoglalásában. 1916-ban Bukovinában, majd Erdélyben és újra a Kárpátokban szolgált. Később 1918 júniusától az olasz fronton harcolt.
  • 5-ös népfelkelő hadtáp zászlóalj: A Balkán különböző frontjain küzdött.
  • 101. közös gyalogezred: 1914 őszétől 1916 márciusáig a galíciai fronton harcolt, majd másfél évig az isonzói fronton tevékenykedett, utána 1917-ben újra az orosz frontra került. Az utolsó évet az olasz és balkáni fronton töltötte.
  • 20. honvéd gyaloghadosztály: Kelet-Galícia és a Dnyeszter-part volt fő állomáshelye, bár egy ideig harcolt Isonzónál is.
  • 11. lovashadosztály: Lemberg mellet harcolt, ott volt Przemysl visszafoglalásánál. 1916 nyarán hősiesen küzdött a Bruszilov offenzíva megállításáért, majd 1917-ben Erdélybe vezényelték. A háború végét a Piave mellett harcolta végig.

46gyalogezred.jpg

Az első világháború nyugati frontjai

A német támadás: 1914 augusztus 4-én indult meg Belgiumon keresztül. A franciák a Marne folyónál tudták megállítani a németeket. Ekkor versenyfutás indult a két sereg közt a tengerig, a másik fél bekerítéséért. Azonban az Ypres-i csata után, 1914 őszétől állóháború alakult ki. Később 1916 folyamán a verduni és a sommei csatákban összesen 1,5 millió katona esett el a két oldalon, mégsem tudott egyik fél sem előnyre szert tenni.

Új tényezők, fegyverek:

Az állóháború lövészárok küzdelemmel, újdonság volt, csakúgy mint a repülők, harckocsik és harcigáz használata, melyek az ipari forradalom révén új fegyverekként jelentek meg a harctereken.

Újabb és újabb frontok: Az antant 1915 tavaszától kezdett harcokat a törökök által birtokolt, de az orosz – antant kapcsolat miatt kulcs fontosságú fekete-tengeri szorosokért. Ám 1915 októberére fel kellett adniuk a küzdelmet és a frontot áthelyezték a görögországi Tesszalonikibe. Itt állóháború alakult ki a bolgár hadsereggel. Új frontot nyitott Olaszország is a Monarchia felé 1915 májusában, miután ígéretet kapott az antanttól bizonyos osztrák területek birtokbavételére.

A háború a keleti és balkáni fronton

A Monarchia és Németország keleten Oroszországgal, Szerbiával és Romániával nyitott frontot. A németek 1914-ben sikeresen verték vissza az orosz támadásokat (tannenbergi és mazúri győzelmek). A Monarchia viszont csak hatalmas vereségek árán 1915-re volt képes megállítani Galíciában az orosz támadást. A harcokban elesett Przemysl vára is, a Monarchia 120 ezer katonájával. Az ellentámadás (gorlicei áttörés) 1915 májusában kiűzte az oroszokat Galíciából. A győzelem időleges volt, mert egy évvel később, 1916 nyarán Bruszilov tábornok újra elfoglalta a tartományt. Belépett ugyan Románia de, 1916őszén a németek legyőzték és megszállták

Szerbiai harcok:

A Monarchia 1914 augusztusában támadta meg, ám az év végére az offenzíva elakadt (Száva vonalnál)! Német erősítésekkel 1915 októberében sikerült áttörni a szerbeket és csak az év végére megszállni az országot.

A háború mérlege 1916 végére:

Bár a frontokon döntetlen helyzet alakult ki, a Monarchia az összeomlás szélére került: gazdasága, embertartalékai kimerültek. Az új uralkodó: IV. Károly már egy esetleges különbéke miatt kezdett tárgyalásokat.

Vásárhelyiek a Przemysl erődrendszerben

Przemysl vára: Galícia tartomány legfőbb központja a Monarchia legnagyobb és Európa egyik legjelentősebb erődje volt! 1914 szeptemberében a szegedi 5. honvéd gyalogezred, több századnyi vásárhelyi katonával a várba érkezett, és csatlakozott a több mint százezres véderőhöz.

Az erődrendszer ostroma: Az oroszok 1914 szeptemberétől kezdték meg a fél éves ostromot. Ennek első szakaszának végén a Monarchia 3. hadserege néhány hétre még fel tudta menteni a várat. Azonban novemberben újra kezdődött a harc. A vásárhelyi egységek 1915 decemberében valóságos bravúrral, kézitusában foglalták vissza az ostromgyűrű több stratégiai pontját (Paportenka magaslatot és a nagorachi előtérállást) Azonban 1915 tavaszára kimerültek az erőd tartalékai, és az erőd külső felmentése is kudarcba fulladt.

Az erőd eleste: A hadvezetőség egy végső, elkeseredett kitörésre adott parancsot 1915 március 19-én. Ám a kísérlet kudarcba fulladt, sőt a visszavonulás során az oroszok tömegmészárlásba kezdtek. A vár végül 1915 március 23-án kapitulált. A 117 ezer várvédő, és 30 ezer sebesült nagy része turkesztáni és szibériai hadifogolytáborokba került. A vásárhelyi 5. gyalogezred szinte teljesen megsemmisült a harcokban. Megmaradt katonái hadifoglyok lettek.

A háború második szakasza

Az erőviszonyok 1917-ben: A háború negyedik évében Oroszországban forradalom, majd a cár eltávolítását követően, 1917 november 7-én bolsevik hatalomátvétel zajlott. A hatalmas antant ország a kommunisták és vezetőjük Lenin kezébe került, aki utasításba adta a háború befejezését. Szovjet-Oroszország 1918 márciusában különbékét kötve kilépett a háborúból. (Breszt-Litovszki béke) A lépés meg-

gyengítette az antantot, ám ekkor a kilépő oroszok helyébe váratlanul az amerikaiak léptek. Az USA 1917 április 6-án csatlakozott az antanthoz a németek korlátlan búvárhajó harca, és Mexikó ellenük való felbujtása miatt!

Az olasz front:

A galíciai front megszűnése után a Monarchia minden erejét az olasz frontra tudta irányítani, így 1917 októberében Caporettónál áttörést ért el. Csapatai a Piave folyóig jutottak, de tartalékaik teljesen kimerültek.

Az antant győzelmei:

Először Franciaországban 1918 augusztus 8-án az amerikaiak miatt túlerőbe kerülő antant erők győzték le végleg a németeket. Ezt követően a Balkánon Bulgária és Törökország kapitulációja után győzött az antant és tört előre egészen a magyar határig, végül az isonzói fronton az olaszok is átszakították a Monarchia védelmi vonalát. (padovai fegyverszünet: 1918.11.03)

Békekötések:

Bár Wilson amerikai elnök 1918 elején kezdeményezett egy békét, a felek akkor ezt elutasították. Csak1919 januárjában ült össze a békekonferencia.

Magyarország 1918 után

Forradalmak (1918-1919): A háború végére Károlyi Mihály által teremtett politikai összefogás az őszirózsás forradalomban vette át a hatalmat 1918 október 30-án. Azonban az új vezetés nem tudta stabilizálni az országot, sőt a belgrádi fegyverszünet után lefegyverezte a hadsereget, így a környező államok akadálytalanul vonulhattak be a magyar területekre. Végül 1919 március 21-én a kommunisták – Károlyit kijátszva – egy váratlan puccsal ragadták magukhoz a hatalmat és alig több, mint 4 hónapra létrejött a tanácsköztársaság. A diktatórikus rendszer végül szintén elbukott, mert bár elért bizonyos katonai sikereket (északi hadjárat a csehek ellen) végül az antant a román haderő segítségével elérte hazánk katonai megszállását.

Az antant számára a békeszerződés magyar részről való aláírásához szükség volt egy legitim vezetésre. A szegedi ellenforradalmi kormány volt hadügyminisztere, Horthy Miklós ígéretet tett egy megfelelően törvényes államrend létrehozására, és a trianoni béke aláírására, ha az antant kiparancsolja a megszálló erőket (csehek, románok, szerbek). Az alku létrejött: Horthy átvette a hatalmat és hazánk 1920 június 4-én aláírta a békediktátumot.

Városunk veszteségei:

A háború alatt besorozott és frontokra kivitt 15 ezer vásárhelyi katona közül 2800 fő esett el. (A 20 milliós ország 660 ezer katonáját siratta) A legtöbb vásárhelyi a galíciai fronton vesztette életét. A hősök számára a város Pásztor János szobrával állított emléket (1938)

szobor_elsovh.jpg

1919 márciusának végén 1500 helyi férfit soroztak be a vörös hadseregbe. A 46. vörösdandár részt vett a si keres északi hadjáratban, ám több más egységhez hasonlóan 1919 augusztus elsején megtagadta a további engedelmességet és elhagyta a frontot. A tanácsköztársaságot leverő, és hazánkat megszálló román hadsereg 1919 április 29-ről 30-ra virradó éjjel szállta meg a várost, és csak 10 hónappal ké sőbb, 1920 március 20-án távozott véglegesen. A megszállás alatti legvéresebb esemény 1919 július 25-én zajlott. Ekkor a román katonák 56 lakost, köztük 9 nem helybélit végeztek ki a Kutasi út mellett található Dr. Nagy Dezső tanyán. Indoklásuk az volt, hogy fegyvert fogtak a románokra és kommunista gyanúsak voltak. (Az áldozatok életkora 16 és 62 közt volt.)

Országos viszonylatban és méreteihez képest is kiemelkedően sok katonát adott a város. Alakulatai mindenütt helytálltak, sőt a 16. gyalogezred legendás hírnevet vívott ki magának.

Harmat Árpád Péter harmatarpad.blog.hu

 Eddigi cikkeink:

 

Megemlékezés a városházán a Nagy András János - Mucsi Mária kút átadásának 130. évfordulóján [11.]

A mai napon délelőtt 9 órától szakmai előadások, történelmi visszatekintések és érdekességeket tartalmazó beszédek formájában magas színvonalú ünnepség-sorozat zajlott a városháza dísztermében és a János téren álló Nagy András János kútnál. Az alkalom: városunk egyik legnagylelkűbb és legelismertebb történelmi alakjának, Nagy András Jánosnak 130 évvel ezelőtti tette: egy magánvagyonból önkéntes felajánlással megépített és a városnak 1884-ben átadott ivóvíz-kútnak az üzembe helyezése.

eloadas_kozben.jpg

Ez volt városunk második fúrt kútja (elsőnek a Bakay kút tekinthető – amely ma a Cseresnyés kollégium mellett áll). A Nagy András János kút tízezrek életét könnyítette meg a XIX. századi Hódmezővásárhelyen. A felajánlást tevő – akinek önzetlen cselekedete gróf Széchenyi Istvánéhoz hasonló (aki mint tudjuk 1825-ben szintén magánvagyonából tette lehetővé az első Magyar Tudós Társaság felállítását) - vásárhelyi jobbágygyermekből lett módos gazda, és virilista. Nagy András János saját vagyonából ajánlott fel 20 ezer forintot a kút létrehozására azért, hogy szülővárosának lakói jó minőségű, tiszta ivóvízhez jussanak. Amikor a városvezetők döntése idején inkább egy gimnáziumot szerettek volna a kút helyett építtetni, így nyilatkozott: „ …  a tudomány már sok fejet megzavart, de a víz még soha egyet sem.

kut_unnepseg.jpg

Az ünnepséget házigazdaként Szenti Tibor író, etnográfus, a köszöntőbeszéd előadójaként pedig Hegedűs Zoltán alpolgármester nyitotta meg. Beszédet mondott Csath Béla gyémánt okleveles bányamérnök, Harmat Péter a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara tagja (és a Nagy András János kút helyreállítója), Dr Tombácz Zsuzsanna Csongrád megye tisztifőorvosa, Dr. Kozák Péter az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója és Harmat Árpád Péter történész (aki Fejér László címzetes főiskolai docens – a Magyar Hidrológiai Társaság Vízügyi Történeti Bizottságának elnöke - anyagát olvasta fel). Az előadások kitértek a kút létrehozásának előzményeire, körülményeire és a korabeli viszonyok - vízrajzi, természeti és egyéb körülmények – ismertetésére.

pincelejaro.jpg

Csath Béla és Harmat Péter izgalmas előadásai a hallgatóság elé tárták a kút érdekességeit is. Megtudhattuk például, hogy Zsigmondy Béla gépészmérnök és kútfúró szakember alig egy év alatt – 1883 és 1884 közt - készítette el a napi egymillió liter vizet adó, 252,6 méter mély kutat. (Az ország legmélyebb fúrt ivóvízkútja egyébként Békéscsaba környékén található és 2500 méter mélységű. Ezt az információt Csath Béla osztotta meg velem, mint ahogyan azt is, hogy Európa legmélyebb ivóvízkútja a Kola félszigeten 12 km mélységű.) A Nagy András János kút percenként 694 liter jó minőségű, tiszta vizet adott. A Séegner Béla által homokkőből faragott nyolc szögletű medence átmérője 6 méter, közepén egy 1,3 méter magas mészkőoszlop, tetején pedig egy nagy és kisebb bronztányér kap helyet. A teteje tölcsérszerűen kiképzett, melyből régen függönyszerű zuhatagban folyt le a víz egészen az 1960-as évekig, amikor a kút vize elapadt. A kút jelentős térrendező szerepe és esztétikai értéke miatt „műemlék jellegű" minősítést, majd műemlék besorolást kapott.

nagyandras_janos_kut.jpg

Az előadások után a konferencia résztvevői és hallgatósága a kútnál folytatták a megemlékezést, megtekintve annak földalatti pincemúzeumát is. Ezt a különleges, kút alatti helyiséget - melyben az 1884-es kút egyik eredeti béléscsöve is megtekinthető volt - annak idején, a 80-as években Harmat Péter készíttette el, aki a Csongrád Megyei Vízmű helyi vezetőjeként a város számára szerette volna megmutatni a különleges létesítmény muzeális berendezéseit.

pince.jpg

 A sikeres nap végén a résztvevők azzal a szellemi „útravalóval” távozhattak, hogy Hódmezővásárhely múltjában mindig akadtak nagylelkű, a városukat szívükön viselő emberek, akik ha „csak” egy kúttal is, de hozzájárultak szeretett városunk fejlődéséhez.

Harmat Péter (Csongrád Megyei Mérnöki Kamara tagja)

 

1500 éves gepida sírokat találtak Vásárhely mellett [10.]

Harmat Árpád Péter írása .

gepida.jpgA Délmagyar híre szerint Székkutas és Hódmezővásárhely között, a 47-es számú főút mentén húzódó kerékpárút nyomvonalában hét sírból álló gepida temetőt tártak fel a régészek. Az ásatásokat a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum régészei végzik. A munkát – amelyet a főút felújítása és a kerékpárút építése indokol – október utolsó hetében kezdték, és a napokban fejezik be. A feltárás legértékesebb anyagát egy hét sírból álló, 5. századi gepida családi temető adja, ahol nők, férfiak és gyermekek földi maradványaira bukkantak. A hír kapcsán érdemes megismerni a gepida nép történetét is. Kik voltak? Hogyan éltek? Honnan érkeztek és hová tűntek? Az alábbiakban igyekeztem érthető válaszokat adni a felmerülő kérdésekre.

A részletek előtt egy dolgot érdemes leszögezni: a gepida nép a Krisztus utáni 5. és 6. században (400 és 568 közt), - vagyis néhány évszázaddal honfoglalásunkat megelőzően - virágzó, kiterjedt és erős államot hozott létre a mai Tiszántúlon és Erdélyben. Félelmetes harcosok voltak, ezüstpénzt verettek, gyönyörű edényeket, aranykarkötőket készítettek és erős, kétélű kardokkal, egyedi pajzsokkal vívták csatáikat. Hatalmas népek tudták csak legyőzni őket - mint a hunok és az avarok. Emlékeik Vásárhely és Szentes vidékén ma is felfedezhetőek.

A gepida egy germán etnikum volt, mely a Krisztus előtti időkben formálódott önálló néppé feltételezhetően Skandinávia területein. A római és bizánci források szerint a gepidák később Észak-Európa tájairól délebbre húzódtak – talán az éghajlatváltozások miatt – mégpedig a Visztula környékére. Itt kerültek szorosabb kapcsolatba a szintén germán eredetű, így velük rokonságban álló gótokkal. A két nép viszonya nagyon hamar ellenséges lett és a kisebb lélekszámú gepidák valószínűleg a háborúskodások miatt döntöttek arról, hogy tovább vándorolnak délre, mégpedig egyenesen a Kárpát-medencébe. Mindez a Krisztus előtti 3. században történt.

gepida2.jpg

A gepidákról a gót történetíró Iordanes írásaiból is sokat megtudhatunk. Például azt, hogy önmagukat „gazdag, bőkezű” névvel illették. Szintén Iordanes írta le, hogy a gepidák Fastida nevű királyuk vezetésével telepedtek le a Felső-Tisza és Szamos vidékén. Amikor a rómaiak feladták a szomszédos Dacia tartományt (Kr.u. 271-ben) a megszállásból kimaradt gepidák kísérletet tettek arra, hogy a kiürített provinciát elfoglalják. Ám a nyugati gótok 291-ben véres vereséget mértek rájuk. Ezután másfél évszázadig nem hallunk róluk. Az minden esetre biztos, hogy a vereségek hatására gepidák törzsszövetsége felbomlott és ezzel a gepida nép megszűnt, mint önálló hatalmi tényező. A Kárpát-medencébe való behatolásuknak régészeti emlékei a 4. század második felétől - végétől mutathatók ki a Felsõ-Tisza vidéken, illetve a Körösök felső folyása mentén. Ebben az időszakban jelentek meg a Kárpátok területén a hunok, akik a korábban legyőzött osztrogót alattvalóikkal hódoltatták meg őket a 400-as évek elején. A gepidák a hunok befolyásos és tisztelt vazallusaivá lettek. A későbbiekben hun seregeknek szinte minden csatában fontos és ütőképes részét alkotta a gepida gyalogság.

Erős, virágzó Gepida Királyság (454-551)

Krisztus után 450 -ben a gepidák szállásterületei - a Hun Birodalmon belül - egészen az Al-Dunáig terjedtek. Folyamatosan erősödtek és nyugat felé terjeszkedve megjelentek Hódmezővásárhely vidékén, sőt még a Dráva – Száva területein is. Hamarosan a Hun Állam legütőképesebb és legjelentősebb népét alkották. Attila, hun uralkodó váratlan halála után azonban a Hun-Birodalom teljes anarchiába süllyedt. Az Attila-fiak közt testvérháború kezdődött, amibe a gepidák is beavatkoztak. Nagy vezérük Ardarich 454-ben a Nedao melletti csatában legyőzte a hun-osztrogót-alán sereget és ezzel jogot formált a hunok Kárpát-medencei területeire. A gepida törzsek birtokba vették a Kárpát-medence keleti felét, Dáciát, és a Kelet-Római Birodalommal szövetséget kötve erős királyságot hoztak létre. Ez a gepida állam kerek száz esztendőn keresztül virágzott a későbbi Nagy-Magyarország keleti részén.

gepida4.jpg

Az 5-6. század fordulójára azonban megromlott a Kelet-Római Birodalom viszonya a gepidákkal, és Bizánc a longobárdokat „bérelte” fel ellenük. A döntő jelentőségű gepida-longobárd összecsapásra végül Krisztus után 551-ben került sor, valahol Sirmiumtól nyugatra. (Sirmium, vagy Szávaszentdemeter Belgrádtól 70 km-re nyugatra fekszik.) Az ütközetet elvesztették a gepidák, de Sirmiumot átmenetileg megtarthatták, sőt fővárosukká is tehették. Ebben a virágzó időszakban a gepidák még ezüstpénzt is verettek. (Ezen érmék voltak a Kárpát-medence első kora középkori pénzei). A 6. század második fele válságokat hozott a gepidák számára. A hunokat túlélt germán nép új ellenséggel találta magát szemben, mégpedig az avarokkal. A longobárdok és avarok erős szövetséget kötöttek egymással és közösen nagy vereséget mértek a gepidákra (Asfeldi csata: 567) Ekkor a gepida nép három részre szakadt: a sirmiumiak és a gepida uralkodó Bizánc szolgálatába állt, egy másik részük behódolt a longobárdoknak, legnagyobb részük pedig avar uralom alá került. Ezzel megszűnt a gepida állam, és népük lassan – fokozatosan beolvadt a környező etnikumok tengerébe. Legnagyobb részük az avarok közé keveredve vesztette el önálló etnikumi jellegét, ám leszármazottaik valószínűleg még megélték a frankok 791 -es nagy támadását, majd az Avar Állam teljes összeomlását 803-806 között. Az Avar Birodalom végét egyébként a bolgárok 803 -as hadjárata okozta, amit néhány évtizeddel később a kalandozó magyarok megjelenése követett. Honfoglaló őseink egy ideig egészen biztosan együtt éltek az avarokkal és lehetséges, hogy köztük még akadtak gepida hagyományokat őrző emberek is. A gepidák emlékanyagai, sírjai, tárgyai megmaradtak napjainkra, és ez esélyt nyújt arra, hogy kicsit jobban megismerjük ezt az érdekes népet.

Megmaradtak a fejlett gepida fazekasságról tanúskodó gyorskorongon készített, pecsételt díszű edények sokasága és az állatcsontból készített kétoldalas csontfésűk is. Sőt, a gepida fejedelmek díszes ezüstkancsói, hagymagombos aranyfibulái, tömör aranykarperecei, míves aranygyűrűi, rekeszdíszes aranyveretei és csatjai is a hazai múzeumok készleteit gyarapítják. A gepida harcosok sírjaiból nehéz, kétélű kardok, vas-dudoros pajzsok, lándzsák is előkerültek, melyek a különleges nép harcmodoráról árulnak el sokat.

Fontosabb gepida lelőhelyek (forrás: szentesinfo.hu): 1. Bökénymindszent (Magyartés-Zalotai oldal) 2. Berekhát, Dancsik Gergely és Rókus földje 3. Gógánypart 4. Kökényzug, Molnár föld 5. Nagyhegy 6. Kossuth tér, Központi Gyógyszertár 7. Kossuth u. 3. 8. Kossuth tér, Petõfi utca 1. 9. Rákóczi u. 153. 10. Kántorhalom 11. Sárgapart 12. Szentilona 13. Ficsórhalom 14. Belsõecser 15. Berekhát 16. Berekhát, Fekete-tanya 17. Berekhát, Kórógy-éri Fõcsatorna 18. Lapistó, Fábiánsebestyéni út.

Harmat Árpád Péter

 Korábbi cikkeink:

 

Hódmezővásárhely a török időkben [9.]

Harmat Árpád Péter írása .

torok.JPGAz oszmánok 1396-ban, a nikápolyi csatában aratott győzelmükkel nagyrészt meghódítottnak tekinthették a Balkánt. A Boszporusztól az Al-Dunáig övék volt szinte minden a Balkánon, a szerbiai és boszniai területek egy kisebb részétől eltekintve. Készülődhettek a „zsíros zsákmánynak” ígérkező Magyarország, mi több Ausztria meghódítására is. Ekkor azonban Timur Lenk mongoljainak váratlan és elseprő erejű támadása keresztülhúzta számításaikat.  Az órási offenzíva, mely az Oszmán Birodalmat keletről érte - vagyis mondhatni "hátba döfte a másik oldalra összpontosító törököket - magának a szultánnak is vesztét okozta. A támadás iszonyú pusztítást okozott az Oszmán Birodalomban és hosszú időre elvette törökök kedvét a háborúktól. Persze a török hódítások megtorpanása haladékot jelentett Magyarország számára is. Hazánk időt nyert arra, hogy felkészüljön az előbb-utóbb újból meginduló török támadásra.

Ezen időszakban építette meg Luxemburg Zsigmond a híres, és sokáig védelmet biztosító déli végvári vonalat, mely Szörényvártól egészen az Adriáig húzódott. Közben 1456-ra a Török Birodalom újra megerősödött, az eltelt 50 év alatt kiheverte a mongolok okozta traumát és újjáépítette birodalmát. A Magyarország elleni nagy offenzíva nem is késett sokáig. Ám Nándorfehérvár ellenállt a nagy támadásnak és Hunyadi Jánosnak köszönhetően megvédelmezte országunkat.

A nándorfehérvári hős fiának, Hunyadi Mátyásnak az uralkodása idején - 1474 telén - a szendrői török pasa Erdélyen át az Alföldre is kijutott és végigpusztította Hódmezővásárhely vidékét is. Végül Mátyás 1483-ban békét kötött a törökkel, és ez a béke – folyamatos hosszabbításokkal - egészen 1520-ig tartott. Ekkor azonban II. Lajos megtagadta a béke további érvényesítését. Döntése mögött téves helyzetértékelés húzódott meg. A magyar uralkodó azt hitte ugyanis, hogy a korábbi erőskezű szultán elhalálozását követő helyzetet kihasználva visszafoglalhat majd néhány délvidéki várat. Ám nagyot tévedett, az új szultán Nagy Szulejmán erősen kézben tartotta birodalmát és nagyarányú hódításokra készült.

torok2.JPG

Török támadás a Magyar Királyság ellen

 A törökök 1521-ben hatalmas erőkkel támadva bevették Szabácsot, Nándorfehérvárt, majd 1526 augusztus 29-én Mohács mellett legyőzték Magyarország teljes haderejét is. (A csatában elesett a magyr király is.) A zavaros helyzetben a nemesség két tábora két külön királyt választott meg: Habsburg Ferdinándot és Szapolyai Jánost. A két uralkodó polgárháborúban esett egymásnak, mely éven keresztül tartott. Közben a török felégette Szegedet, és végigdúlta az egész délvidéket. Ráadásul megjelent egy új erő is: Cserni Jovan, aki szerb, román és magyar parasztokból szervezett serege Szapolyai ellen fordult. A magyar uralkodó csak 1527 nyarán tudta legyőzni Jovant, akinek rövid életű, ám jelentős számú seregében vásárhely környéki parasztok is harcoltak.

 Ami Hódmezővásárhelyt illeti: városunk birtokosait megosztotta a két király kérdése. A legnagyobb földeket birtokló nemesek egyik része János királyt támogatta, ilyen volt például Jaksics György és Dóczy János, mások viszont Ferdinánd mellé álltak (pl. Losonczi Zsigmond és Csulai Móré László)

A polgárháborút végül Ferdinánd nyerte, az ország mégis János királyé lett. Ennek oka az volt, hogy Szapolyai a török támogatását kérte, és egyezséget kötött a szultánnal. Szulajmán vazallusául fogadta János királyt és kiűzte a Habsburgokat. Ezzel az ország a törökök vazallus állama lett. Az 1529-től egészen 1541-ig fennálló sajátos állapot azt jelentette, hogy bár névleg saját uralkodó alatt, megszállás nélkül „működött” az ország, valójában a török rendelkezett felette és a szultán adót kérhetett a magyaroktól.

Hódmezővásárhelyen a vazallus királyság időszakában a János király hivatalai működtek. Pöstyéni Gergely 1527-ben elérte, hogy a Ferdinánd-párti Csulai Móré László birtokait - így Hód-vásárhelyt is – neki adományozza.

A három részre szakadás

 Szapolyai a halálos ágyán területeit fiára hagyományozta, ezzel megszegte a Ferdinánddal 1538-ban megkötött váradi alkut. (Az 1538-as Váradi békében a Habsburgok elismerték Szapolyait, ám kikötötték, hogy halála után Magyarország a Habsburg dinasztia kezébe kell, hogy kerüljön.) Így János király amikor fiára és nem Ferdinándra hagyta az országot, megsértette a Habsburg érdekeket. Válaszul Ferdinánd Budára támadt. Az osztrákokat Török Bálint ugyan elűzte, de a szultán mégis Buda megszállása és az ország meghódítása mellett döntött! Szapolyai fia, János Zsigmond a szultán vazallusaként megkapta Erdélyt és a keleti megyéket, a középső részeket a török szállta meg, a nyugati és északi megyéket pedig a Habsburgok birtokolhatták.

Hódmezővásárhelyt az első felosztás Erdélyhez sorolta, ám később a török hódítások során 1552-re a Hódoltság része lett. A temesvári vilayet csanádi szandzsákjához tartozott, mégpedig a 3 nahije közül az egyiknek lett a központja.

 Az országban a későbbi években a török hódoltság kiszélesítése zajlott: az 1543-1547 közti támadások Esztergom, Visegrád, Pécs, és Székesfehérvár megszerzésére irányultak. Később az 1552-es hadjáratban már Temesvár, Lugos és Drégely került a törökök kezére, majd 1566 –ban Szigetvár is.

A budai török megszállást követően Fráter György, a gyermek király, János Zsigmond gyámja a titkos Gyalui alkuban egyezett meg Ferdinánddal: visszaszerzik Budát és az országot keresztény kézben egyesítik. Ám az osztrákok kudarcot vallottak, és a török válaszul újabb várakat hódított meg, a már említett 1543-47 közti harcokban. Ferdinánd bár az alku rá eső részét nem tudta betartani, mégis bevonult Erdélybe. A török bosszúra készült! Az 1552-es török hadjáratban két török haderő vett részt: Kara Ahmed másodvezér Drinápolyból kiindulva Erdélyt támadta, míg Hadim Ali budai pasa Veszprémet és a Buda környéki várakat foglalta el.(Elesett: Szécsény, Drégely, Nógrád) A két török sereg Szolnoknál egyesülve támadt Egerre, melyet a 38 napos ostromban Dobó István védett meg.

Az utolsó hadjárat és a béke: 1566-ban Szulejmán Szigetvárt támadta, mely Zrínyi Miklós hősies helytállása ellenére elesett. II. Szelim és I. Miksa 1568-ban a Drinápolyi békében végül a fegyvernyugvásról döntöttek. (23 évre béke lett Magyarországon.)

A török - magyar határt mindkét fél sorozatosan megsértette és a Boszniai pasa elesett Sziszek ostrománál. A szultán háborút indított. A 15 éves háború első nagy török támadásában elesett Sziszek vára és az oszmánok bevették Veszprémet és Várpalotát. Ugyanakkor Pálffy Miklós visszafoglalta a Nógrád megyei várakat. A második török támadás 1594 –ben indult és rögtön bevette Győrt, mely 4 évre került a szultán kezébe. Válaszul török elleni szövetség alakult Prágában, mégpedig Ausztria, Magyarország, Erdély és a román fejedelemségek részvételével.

A 15 éves háború harmadik török támadása 1596 –ban vette kezdetét. Az oszmán támadásnak előbb Eger vára esett áldozatául, majd II. Mehmed Mezőkeresztesnél legyőzte a Prágai-szövetséget. Ennek hatására Báthory Zsigmond visszatért a török hűségére. Válaszul Ausztria 1600-ban megszállta Erdélyt. A megszállás nyomán kirobbanó Bocskai szabadságharc kiszorította az osztrákokat Erdélyből. A háborúkat a Zsitvatoroki és Bécsi béke zárta le: Kanizsa, Eger török kézre került, viszont a nógrádi várak a magyarok kezére jutottak.

Hódmezővásárhelyt és környékét illetően elmondható, hogy a 15 éves háború óriási károkat okozott az egész Délalföldi régiónak, főként az 1596-os tatár pusztítás. Sok jobbágy állt be az erdélyi-, vagy hajdú seregekbe, falvak néptelenedtek el, és Hód-Vásárhely lakossága is jelentősen visszaesett. A háború előtti 420 adózó helyett a háború után mindössze 300 adózó háztartásfő szerepelt a nyilvántartásokban. Körülbelül 1500 lakos szerepelt a defterekben. (defter = török adóösszeírás)

A mindennapi élet és birtokviszonyok Hódmezővásárhelyen

 Vásárhely 1552-ben került a temesvári vilayethez, ahol a csanádi, majd 1566-tól a szegedi szandzsák egyik nahije központja lett. Azonban a városban nem volt török helyőrség, és kádi (bíró) sem viselt hivatalt, így a XVI. század végétől megszűnt nahije központnak lenni. A törökök engedték helyi hatóságok működését: városi tanács, adószedő bíró, vásárbíró, borbíró, székbíró (mészárszékek), jegyző, városhadnagy, utcakapitányok. (Szent György napi bíróválasztások szokása – április 24-én.)

 Vásárhely kiterjedt önkormányzatiságot kapott, vagyis rendelkezett adó beszedés, rendfenntartás, igazságszolgáltatás, vallásszabadság és önigazgatás jogával. Ezt támasztja alá, hogy amikor 1722-ben Károlyi Sándor lett a város ura, a lakosság kérelmezte Hódmezővásárhely korábbi szabadságjogainak fenntartását. Fennmaradt az a dokumentum, mely a kérelemhez csatolta az említett jogokat.

Vásárhely a XVI. században olyan hász-birtok volt, melyet magas rangú tisztségviselőknek, katonáknak adtak szolgálati birtokként. Később már szultáni hász-birtok lett. A város lakossága a nagy háborúk közti időszakokban intézhette saját ügyeit, békésen kereskedhetett, gazdálkodhatott, a török hatóság sem- mibe nem szólt bele. Az igazi gondolat „csak” a háborúk és az adók jelentették.

 Az adózás kérdése Vásárhelyen

A Hódoltság területén, így Vásárhelyen is kettős adózás volt a jellemző: vagyis adót kellett fizetni a török felé és a magyar földesurak felé is. A törökök a defterek (adóösszeírások) alapján többféle adót szedtek:

  •  Harádzs (dzsizje) nem muszlimok adója
  • Kuburi-pénz, azaz rendkívüli hadiadó
  • Szpáhik (török földesurak) adója (kapuadó)
  • Bégnek fizetendő 10-ed (egyházi 10-ed helyett)
  • Állami robot (hadiszállítások, erődítések)
  • Hivataloknak adott „kötelező” évi ajándék

A törököknek fizetett adókat egészítették ki a földek eredeti tulajdonosainak – a magyar földesuraknak - fizetett adók. Ezeket eleinte portyákkal betörve szedték össze, később a falvak önként vitték el a végvárakba. A magyar földesurak megőrizték beleszólási jogaikat a parasztság peres ügyeibe is, sőt a magyar vármegyei szervek is működtek. A XVII. században szedték az egyházi tizedet is. Vásárhelyen a csanádi és váci püspöknek kellett fizetni, és a gyulai vár szedte be.

A gazdasági helyzetet illetően a XVI. századi Vásárhelyen a lakosság 78%-a gazdálkodásból élt, 9% volt a földtelen zsellérek, és 13% a kereskedők, iparosok aránya. A gazdálkodók ¾ -e gabonával foglalkozott, főként búzát, árpát és kölest termesztett. A XVII. századra a vásárhelyiek majdnem fele szőlőtermesztéssel is foglalkozott. Ám mindezek mellett a vásárhelyi gazdasági élet alapját a magyar szürke szarvasmarha-tartás jelentette, kifejezetten hústermelés céljából. A külterjes, rideg marhatartás érdekében a város határát a végtelenségig igyekezték kitolni. Városunkon és annak közelében több marhahajtó út haladt keresztül.

 A meghizlalt jószágokat a hajtók (hajdúk) terelték el a szabad királyi városokba, bányavárosokba, vagy végvári őrségekbe. Kedvelt célpont volt Szolnok, Vác és Buda is. Az egyéb állattartás jelentősége elmaradt a marha mellett: a lakosság 25% -a tartott juhot, 45% -a disznót, és a 9% volt a méhészek aránya. Vásárhely egy közepes méretű, de alföldi viszonylatban jómódú, önálló város volt a török időkben.

Az erdélyi állapotok

 A zsitvatoroki béke után Erdélyben a békés fejlődés kora következett Bethlen Gábor és I. Rákóczi György alatt. Kialakult Erdély ipara, virágzott a kereskedelem, és a 30 éves háborúkba történő bekapcsolódás is győzelmeket hozott. II. Rákóczi György (1648-1660) szakított elődei politikájával, és a töröktől független, önálló döntéseket hozott. Engedély nélkül támadta meg Lengyelországot mellyel kivívta a szultán haragját. Mivel a török parancsára sem távozott a hatalomból az oszmánok háborút indítottak Erdély ellen. Magyarországon Zrínyi Miklós – a szigetvári hős dédunokája – összefogást keresett Erdéllyel, ám Rákóczi György 1660-ban elesett Váradnál. Az új erdélyi fejedelem Kemény János kapott némi segítséget Ausztriától, de ez már nem segített Erdélyen. A lázadó Erdély támogatása miatt a törökök 1661-ben háborút kezdtek Magyarország ellen. A harcok hőse Zrínyi lett, aki híres téli hadjáratában (1664-ben) egészen Eszékig Tört be a török területekre. Ám Ausztria cserbenhagyta hazánkat és a győzelmek dacára békét kötött Vasváron a törökkel, mert nyugaton háborúra készült XIV. Lajossal.   Ez a korszak már a kurucmozgalmak éveit hozta. A cserbenhagyás ellen összeesküvésekkel (Wesselényi-mozgalom) és Thököly Imre vezetésével kuruc mozgalmakkal válaszolt az ország.

 A török kiűzése

 IV. Mehmed szultán 1683 tavaszán végzetesen elbízva magát, Bécs elfoglalására adott parancsot Kara Musztafa nagyvezírnek. Az ostrom azonban sikertelen volt, Sobieski János, Lotaringiai Károly, és Starhemberg gróf felmentették a várost. Megalakult a Szent Liga, mely ellentámadásával megkezdte a török kiűzését Magyarországról.

 XI. Ince pápa elérte 14. Lajosnál az ideiglenes francia – osztrák békét annak érdekében, hogy Ausztria teljes hadereje bevethető legyen a harcokban. A keresztény seregek megindultak hazánkban, és 1686 szeptember 2-án végre felszabadult Buda, majd az év végére a Felvidék és az Alföld nagy része is. A háború első szakaszát a délvidéken Siklós közelében a nagyharsányi győzelem zárta le 1687-ben.

A török elűzése Vásárhelyről

Vásárhely vidékéről 1686-ra űzte el a törököket Veterani Frigyes tábornok, aki Szentes-Vásárhely közt ütközött meg a Szeged visszafoglalására igyekvő török-tatár sereggel. 1688-1695 közt Vásárhely elszenvedte története legnagyobb pusztítását: Előbb Thököly a visszatérési kísérletekor sarcolta meg, majd a császári csapatoknak rekviráltak itt élelmet, végül 1693-ban egy 4 ezres tatár sereg pusztította. A város lakosai a környező településekre menekültek.

A harcok második szakaszában (1689-1699) 14. Lajos féltékenyen szemlélte Ausztria sikereit, így megszegve a pápának tett ígéretét, megtámadta vetélytársát. Emiatt I. Lipót kénytelen volt jelentős csapatokat elvonni a török elleni harcoktól. A török kiűzése 10 évvel kitolódott. Döntő csata: 1697-ben Zentánál zajlott. Savoyai Jenő győzelme után a karlócai béke (1699) lezárta a háborút. (Temesköz: 1718)

A háborúk okozta pusztulás felülmúlt a 15 éves háborúét. Vásárhely lakossága 321 családról (kb. 1600 lakosról) alig 160 családra csökkent (800 lakos). Összességében Hódmezővásárhely helyzete vegyes volt a török időkben: bár kiváltságokat élvezett és fontos közigazgatási központként működött a háborúk és a tatár pusztítások jelentősen visszavetették, és lakosságát felére csökkentették.

Harmat Árpád Péter

Korábbi cikkeink:

 

 

Hódmezővásárhely az 1848/49 -es harcokban [8.]

Harmat Árpád Péter írása .

Kossuth Lajos 1848 október 3 –án jött el először Hódmezővásárhelyre, egy esős napon. Mintegy 20 ezer ember előtt tartott beszédet, melynek célja az volt, hogy több más városhoz hasonlóan itt is parasztokat, polgárokat toborozzon a magyar hadsereg számára. Hódmezővásárhely óriási áldozatvállalással vett részt a szabadságharcban: több ezer nemzetőrt, majdnem ezer újoncot, termény és pénzadományokat, 200 szekeret, és sok ezer kenyeret adott az oroszokkal és osztrákokkal harcoló magyar főseregnek. A vásárhelyi katonák büszkeséget és dicsőséget szereztek városunknak. A harcok utolsó napjaiban, amikor a magyar fősereg Szegednél lett összevonva, Városunk etette, itatta és látta el mindennel az 57 ezres magyar hadsereget. Ebben a posztban városunk 1848/49-es történetéről írok, melyhez azonban muszáj az országos eseményeket is kicsit felelevenítenem. Az elkövetkezőkben az országos események közt írom le a hódmezővásárhelyi vonatkozásokat, reményeim szerint érdekes, élvezhető (és követhető) formában.

kossuth.jpg

Gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és a liberális magyar nemesség 1830 és 1848 közt (reformkor) megalkotta az új polgári állammá alakulás legfőbb követeléseit. Az 1848 tavaszi forradalmak hatására pedig a Habsburgok átmenetileg meghátráltak. V. Ferdinánd 1848 április 11-én szentesítette az úgynevezett „áprilisi” törvényeket! Ezek alapján hazánk polgári állammá alakult és a birodalmon belül jelentős önállóságot nyert! Úgy tűnt hazánk győzött, vagyis vértelen módon elérte szabadságát, birodalmon belüli önállóságát és modernizációját.

Csakhogy korai volt az öröm. A bécsi udvar átmeneti meghátrálását az a forradalmi hullám okozta, mely a Bécs és Pest mellett a Habsburgok itáliai birtokain is fellángolt. Ám 1848 nyarára a császár úrrá tudott lenni a bajokon. A kormányzat kiegyezett a bécsi forradalmárokkal, majd a birodalomra nézve legveszélyesebb itáliai felkeléseket is leverte. Radetzky tábornok 1848 július 25 –én Custozzónál végleg megfutamította a császár-ellenes erőket. Ezzel óriási fordulat állt be az osztrák-magyar viszonyban is: 1848 nyarának végén a magukat most már biztonságban érző Habsburgok minden további együttműködést elutasítottak a magyarokkal. Elzárkóztak az önálló magyar hadsereg létrehozásának elfogadásától és az önálló magyar pénzügyi rendszer engedélyezésétől is. Nyilvánvalóvá vált: visszakozni akarnak és a magyarok visszakényszerítését tervezik, korábbi helyzetükbe.

janoster.jpg

Közben 1848 júliusában az új választójogi törvény szerint – mely nem csupán a nemeseknek adott választójogot – összeült az új, népképviseleti országgyűlés. Itt Kossuth elmondta, hogy Bécs várhatóan vissza fogja vonni Magyarország kivívott alkotmányát és a nemzetiségek révén harcot fog kezdeni a magyarok ellen. Pénzt illetve katonát kért a védekezéshez. Az országgyűlés megadta amit kért és a harc mellett döntött! Ami Bécs stratégiáját illeti: Ausztria kihasználta, hogy a nemzetiségek önállósodásuk elutasítása miatt szembefordultak a magyarokkal. Mivel időre volt szüksége a magyarok megfékezéséhez, előbb a nemzetiségeket uszította hazánk ellen. Támogatni kezdte a szerb, a horvát és a román mozgalmakat, így a három nemzet végül 1848 nyarán és őszén fegyverrel támadt a magyarokra. Hittek abban, ha legyőzik a magyarokat, akkor Bécs megadja majd nekik a várva várt önállóságot.

Ami a szerbeket illeti, 1848 áprilisától saját vajdaságot követeltek, ennek elutasítása után szembeszálltak a magyarokkal. Június 12-én kitört a szerb felkelés az egész délvidéken. A horvátok, a másik jelentős nemzetiség Josip Jellasics bán vezetésével nem ismerték el a Batthyány kormányt és osztrák bátorításra 1848 szeptemberében megtámadták hazánkat. Elkezdődött a szabadságharc. Pákozdnál azonban Jellasics szeptember 29-én jelentős vereséget szenvedett és seregével Bécs felé kellett menekülnie. A harmadik fontos magyarországi nemzetiséget a románok alkották. Ami őket illeti: szeptember 16-án balázsfai gyűlésükön érvénytelenítették Erdély és Magyarország unióját és felkelést indítottak a magyarok ellen. Mindezt osztrák katonai támogatással! 1848 őszére világossá vált tehát, hogy az osztrákok és a magyar-ellenes nemzetiségek közt nemzetiségek támadását egy sokkal jelentősebb offenzíva fogja követni, mégpedig az osztrák császári hadsereg rohama.

szabadsagter.jpg

Kossuth aktivizálta magát: elrendelte, hogy a nemzetőrök mellet honvédsereg is létrejöjjön, mégpedig 10 honvéd zászlóalj megalakulásával. Szeptember 24-én megkezdte első alföldi toborzó útját: Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Abony, Szolnok útvonalon. Később, szeptember 29-én kezdődött második toborzóútja. Közben szeptember 16 –án létrehozta az Országos Honvédelmi Bizottmányt, majd október 8-án a végrehajtó hatalmat a Batthyány kormány helyett az OHB kezébe tette. Később elrendelte, hogy az osztrák határon állomásozó sereg indítson megelőző támadást Bécs ellen, a bécsi forradalmárok megsegítésére. Ekkor, október 30 –án került sor a schwechati magyar vereségre.

Vásárhely feladatai a szabadságharcban

1848 tavaszán a majd 40 ezer lakosú Hódmezővásárhellyel szemben az OHB a következőket várta el:

  • 1848 júniusában 2760 nemzetőr mozgósítását a délvidékre
  • Toborzás a szegedi (3-as számú) honvédzászlóaljba
  • 1848 augusztusában 300 nemzetőr elindítása az óbecsei harcokba
  • Negyedévente 141 újonc adása a honvéd és nemzetőrseregekbe. A városnak 1848 szeptembere és 1849 júliusa közt 600 újoncot kellett volna adnia, ám e helyett összesen 825-öt katonát adott!
  • Honvéd Egyesület alakítása (1848 szeptemberében) mely segíti az OHB politikáját (gyűjtések, kémek-spekulációk elhárítása … stb)
  • Termény és pénzadományok, iparos termékek előteremtése 1848 őszén és telén a Tisza mögötti honvédseregeknek.
  • Beszállásolás. A szabadságharc alatt átlag 800 katonát láttunk el.
  • A csapatok számára szekerek biztosítása. A város 200-at adott.
  • Honvédkórházak és hadifogoly szállások fenntartása. Honvéd kor-házból három is működött a városban.
  • A mozgó nemzetőr csapatok létrehozása (235 főt és 7654 Ft-ot adtunk)
  • Részvétel az 1849-es délvidéki harcokban: április 29-én Melencénél a szerbek visszaverése, május 26-án részvétel a perlaszi csatában.
  • 1849 nyarán Szeged, Tápé, Algyő védelme, majd a térségbe érkező fősereg ellátása (napi 4 ezer kenyérrel „etettük” a fősereget)

Az osztrák seregek 1848 decemberében az új uralkodó, a 18 éves Ferenc József parancsára három irányból támadták meg Magyarországot! Az 55 ez res főerő a Duna jobb partján haladt Perczel Mór és Görgey Artúr seregeit visszaszorítva. Az első nagy magyar vereség Mórnál következett be december 30-án. Pest eleste elkerülhetetlenné vált. Az utolsó haditanácson eldöntötték, hogy minden erőt a Felső-Tisza mögé vonnak, ahonnan tavasszal ellentámadást indítva visszafoglalják majd Pestet. Ezután a kormányzat Debrecenbe menekült, Windischgratz pedig 1849 január 5-én bevonult Pestre. Görgey serege a Felvidéken keresztül, kerülővel vonult a kijelölt területre, így elvonta az osztrákokat a Debrecenbe menekülőktől. (Ez volt a téli hadjárat.) A délvidéken 1849 elején a magyar csapatokat kivonták a Délvidékről a Baja-Szeged vonalig. A Damjanich és Vécsey hadtestet Szolnokhoz irányították. Erdélyben Puchner visszaszorította a magyarokat, de december 7-én Bem József vette át a parancsnokságot, aki azonnal ellentámadást kezdett!

Kossuth Vásárhelyen

Kossuth második toborzóútján jutott el Vásárhelyre. Útvonala: Csongrádról Szentesre, onnan a megyeszékhely Szegvárra, majd október 3-án Vásárhelyre érkezett! A kíséretéhez tartozott Jókai Mór, Egressy Gábor színész és Csernátony Lajos, Kossuth titkára és a Márczius Tizenötödike lap újságírója. Az ő feljegyzéseiből tudjuk: esős és rossz időben érkeztek a városba.

Vásárhelyen aznap délelőtt az eső ellenére hatalmas, 20 ezres ünneplő tömeg fogadta az ország első emberét. Kossuth beszéde sajnos nem maradt ránk, (toborzóútjáról csak szegedi beszéde maradt meg) de a szegedit alapul véve valószínűleg a lelkesedő tömeget méltatta és a hazát fenyegető veszélyt ecsetelhette. A beszéd után kézhez vette Madarász László Pestre hívó levelét. De Kossuth előbb még másnap Szegedre is elment. Két nappal később 20 vásárhelyi vállalta a 4 éves honvédszolgálatot. Kossuth legközelebb 1849 júliusában jött újra Vásárhelyre, amikor a kormány Szegedre kellet, hogy meneküljön.

Az 1848 decemberében eldöntött haditerv bevált: Görgey téli hadjárata és az erők felső-tiszai összevonása sikerült. Ekkor azonban Kápolnánál az osztrák főerők váratlanul felbukkanva legyőzték az összevont sereget. Kettős következmény: a tisztek Dembinszky tábornok ellen lázadtak, a császár pedig új diktatórikus alkotmányt adott ki. Ám Kossuth úrrá lett a bajokon: Dembinszky helyébe Görgeyt nevezte ki fővezérnek, és parancsot adott egy nagy tavaszi ellentámadásra. A tavaszi hadjárat óriási diadalt hozott: 1849 április 2 és 19 közt teljesen visszaszorították az osztrákokat, majd május 21-én – három hetes ostrom után – magyar kézre került Buda vára is.

A tavaszi sikerek alatt – melyhez hozzá tartozott az is, hogy Erdélyből Bem tábornok is kiűzte az osztrákokat, Kossuth elérkezettnek látta az időt a függetlenség kimondására. Így 1849 április 14-én a debreceni nagytemplomban a diéta kimondta a Habsburgok trónfosztását. Kossuthot kormányzóvá választották és megalakult a Szemere Bertalan vezette kormány. Ám eközben a császár május 1-én I. Miklós orosz cárhoz fordult segítségért!

Vásárhely részvétele a harcokban

Hódmezővásárhely "helytállását" illetően nem lehet okunk szégyenkezni, sőt kifejezetten büszkék lehetünk városunkra. Ugyanakkor tény, hogy sikerek és kudarcok is jellemezték Vásárhelyt. Először a sikerekről beszélnék. 1848 október 12-én a délvidéki harcokban küzdő vásárhelyi nemzetőrök Óbecse és Törökbecse térségében részt vettek a Szeged ellen irányuló szerb offenzíva visszaverésében. Bátorságuk és kemény helytállásuk öregbítette Vásárhely hírnevét.

Később a vásárhelyi nemzetőrök 1849 április 29-én a délvidéki IV. hadtest Perczel Mór vezette 2.hadosztályának részeként Melencénél sikeresen verték vissza a Szeged felé támadó szerbeket. Egy hónappal később május 26-án az 1. hadosztály 5. dandárával vettek részt a perlaszi csatában. Az ütközet ugyan sikertelenül végződött, de a vásárhelyi nemzetőrök hősiesen harcoltak. Az 1848 decemberében elrendelt délvidéki kiürítés után, Szegedet többségében egyszerű nemzetőrök védték. A szerbek 1849 február 9-én lőni kezdték a várost, de a nemzetőrök – köztük a vásárhelyiek – Szőregig verték őket vissza! 1849 tavaszától a 800 fős vásárhelyi haderő Szegedet, Algyőt és Tápét védte. Ekkor már nehézséget okozott a város számára a 11 gyalog és 6 lovas század létszámának állandó feltöltése, és a zsoldok kifizetése.

Ami a kudarcokat illeti. Három honvédkórházunkban a beteg katonák ellátása problémás volt, többször éheztek a sérültek. Panasz is érkezett sajnos. Hasonló volt a helyzet a hadifoglyokat illetően. Botrány volt amikor a függetlenség kimondása után a városi presbiteri összejövetelen a módos gazdák és lelkészek távol maradtak. Ezekre a fejezetekre nem lehetünk büszkék, ám tény: áldozatos részt vállalásunk a harcokban bőven ellensúlyozta hibáinkat.

A szabadságharc leverése

I. Miklós cár az 1815-ös Szent Szövetségre, illetve a szerződést katonai segítségnyújtással kiegészítő Münchengratzi egyezményre (1833) hivatkozva avatkozott be Magyarországon. 1849 június 15-én 193 ezer főnyi orosz, és 66 ezer főnyi osztrák haderő támadt hazánkra 3 irányból: északon Paszkievics herceg vezetésével Eperjes, Kassa, Miskolc útvonalon, nyugaton Haynau táborszernagy vezetésével a Duna jobb partján Győr – Pest irányban és Erdélyben Lüders tábornok irányításával Szeben felé törve. Görgey és Dembinszky két eltérő haditervet javasolt: Görgey a végső csatákat Komáromnál akarta megvívni, mert itt állt az ország legerősebb vára, és mert a magyarok fenyegetni tudták volna Bécset is. Viszont Dembinszky Szeged (később Arad) környékét javasolta a végső harcokhoz. Kossuth előbb a komáromi majd végül a szegedi összevonás mellett döntött (tévesen)

A szegedi összevonás alapjaiban egy elhibázott döntés volt. A térségben nem voltak a védekezéshez megfelelő terepviszonyok, erős és jól védhető várak. Mindössze két dolog szólt mellette: távol esett a támadó seregektől, Így a magyarok időt nyerhettek a döntő ütközetek előtt, és vereség esetén közel volt a menedéket jelentő török határ. Görgey ugyan 3 hétre elvonta az oroszokat a magyar főseregtől, de Váradra, majd Aradra érve már nem tudott beleszólni a végső csata kimenetelébe.

Erdélyben Bem József Segesvárnál, 1849 július 31-én szenvedte el az első megrázó vereségét a túlerőtől. Ebben a csatában tűnt el Petőfi Sándor honvéd őrnagy. Alig egy héttel később augusztus 6-án megmaradt erőit is szét verték (nagycsűri csata). Közben Haynau július 13-án bevonult Pestre, majd augusztus elsején Szeged alá ért. Kossuth és a kormány Aradra kellett hogy költözzön Dembinszky pedig a Szőregi csatában augusztus 5-én nagy vereséget szenvedett. Kossuth utolsó terve az volt, hogy mindenkit Aradra von össze, ám Dembinszky a parancs ellenére délebbre, Temesvárra vonult. Ezzel meghiúsult a Görgey és Dembinszky vezette seregek egyesülése. Az utolsó nagy ütközetben a temesvári csatában a Bem József vezette magyar erők augusztus 9-én vereséget szenvedtek. Kossuth Görgeyre ruházta a hatalmat és elmenekült. Görgey pedig az immár értelmetlen harc helyett Világosnál augusztus 13-án letette a fegyvert az oroszok előtt!

Hódmezővásárhely a harcok utolsó napjaiban

Hódmezővásárhely jelentősége a szabadságharc utolsó heteiben földrajzi fekvése miatt nőtt meg. Mivel Kossuth Szegedhez vonta vissza a főerőket és a kormányt illetve az országgyűlést is ide költöztette, így néhány napra Szeged közelsége miatt Vásárhely is felértékelődött.

A fősereg és a kormányzat július 8 és augusztus 1 közt Szeged térségében tartózkodott. Majdnem 40 ezer katona állomásozott a városban, 17 ezer pedig körülötte. A hatalmas mennyiségű embertömeget jórészt Vásárhely etette: naponta 4 ezer kenyeret szállított át Szegedre.

A szőregi vereség után a seregek elhagyták a régiót. Vásárhelyre 1849 augusztus 3-án este 9 órakor Franz Schlik altábornagy serege vonult be. Minden házon fehér zászló lengett, a város behódolt – hisz tanult Csongrád sorsából, melyet július végén felgyújtottak a császáriak.

Városunk hősiesen, sokszor erején felül teljesített történelmünk legjelentősebb harcában. Bár fontos csaták, mindent eldöntő haditervek, események, hősi megmozdulások nem történtek Vásárhelyen, a város mégis helyt állt: katonát, élelmet és fontos ellátmányt adott akkor, mikor kellett!

Harmat Árpád Péter (történész, történelemtanár)

Korábbi cikkeink: