Ma van a víz világnapja! Az ENSZ 47. közgyűlése 1994 -ben március 22 -ét a víz világnapjává nyilvánította. Erre a napra egy olyan városban, mint Vásárhely különösen érdemes odafigyelni (és arról megemlékezni), hiszen városunk történetét "átszövi" és folyamatosan keresztezi a vízzel való kapcsolat.

Először is már a településünk neve utal a város vizes kötődésére, hiszen a köztudottan felszíni vizekben, partokon élő "hód" állat megemlítése - és vélhető gyakorisága a vidéken - a környék középkori, tavakkal, mocsarakkal, árterekkel teli viszonyait tükrözi. Közel van a Tisza, illetve annak holtága Mártély és néhány évszázada a város területe is egy tórendszerrel volt határos. Ez a bizonyos tórendszer - és a XIII. századi terepviszonyok - komoly szerepet játszottak a város határában 1282-ben zajló hód-tavi csata végkimenetelében, amikor IV. László királyunk itt ütközött meg a lázadó kun seregekkel.

Másodszor ki kell emelni, hogy Hódmezővásárhely egyik legjelentősebb építménye, a 3 km hosszú városfal 1879 és 1881 közt felépülve éppen az árvizek ellen készült. A megépítését az 1879-es nagy szegedi árvíz generálta, mely óriási pusztítást okozott a környéken. A fal megépítéséhez szükséges téglát a Kovács-téglagyárban gyártották. A falon keresztül eredetileg összesen négy kocsi (Kaszap, Iskola, ma Szőnyi, Szentkirályi, Szegedi, ma Városház utcai) és kilenc bolthajtásos gyalogos lejárót nyitottak. A fal 1958 óta műemléki védelem alatt áll és a város egyik látványossága.

Végül a víz és Vásárhely kapcsolatában harmadik helyen ki kell emelni: Hódmezővásárhely a XIX. században a kútfúrás egyik legfontosabb települése volt, hiszen az Alföld első kútjai közül többet is itt fúrtak, és országosan elismert kútfúró családok, szakemberek - pl. Zsigmondy Béla - tevékenykedtek városunkban. Megemlítendő a Bakay-kút (átadva: 1880-ban), a Nagy András János kút (átadva: 1884-ben) és a Kolokán kút (1926).

A vásárhelyiek szeretik a Tiszát, nagyon sokan vannak, akik rendszeresen horgásznak, folyamatosan látogatják Mártélyt és a környékbeli kiránduló-, illetve fürdőhelyeket (horgászparadicsomokat). Városunk tehát történelmi és hagyományos kapcsolatban áll a vízzel, a környékbeli folyókkal (Tiszával, Marossal), ami ma a víz világnapján sajátos jelentőséget ad március 22. -nek.

A víz szerepéről Harmat Péter nyugalmazott mérnök írása:

Rettenetes, hogy földünkön 768 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez, 2,5 milliárd ember él elégtelen higiéniai viszonyok közepette, megfelelő szennyvíz-elvezetés nélkül. Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF adatai szerint szerint naponta 1400 öt év alatti gyerek hal meg az egészséges ivóvíz hiánya miatt! Sürgősen össze kellene fogni a világ vízügyi és gazdasági szakembereinek, a világméretű probléma megoldása érdekébe! A Világbank adatai szerint 2035-re a globális energiafelhasználás 35 % -kal nő, az energiaszektorok vízfelhasználása ugyanakkor 85 % -kal ugrik meg. A klímaváltozás tovább nehezíti a helyzetet. Egyfelől mind gyakoribbá válnak az aszályok, másfelől meg özönvízszerű esőzések, súlyos áradások fenyegetnek. A kormányoknak - elsősorban a legfejlettebb iparral rendelkezőknek (G20 országoknak) - és az üzleti élet legfontosabb szereplőinek, műszaki szakembereinek sürgős cselekvésére van szükség, hogy megoldási módozatokat ajánljanak! Szűkebb környezetünkben mindannyiunknak fontos feladata az ivóvízzel való takarékosság még akkor is, ha látszólag bőségben áll rendelkezésünkre ez a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen kincs!

Még aktív koromban újságcikkben hívtam fel a figyelmet erre az egyre nagyobb gondot okozó problémára. Gyerekek mehettek a városi VIZMŰ-höz, hogy lássák hogyan kerül a tiszta víz poharukba. Most csak erre telt.

Ha tetszett a poszt keresd közösségünket a Facebook -on is: Vásárhelyi lokálpatrióták

2017.03.22.(9:20)

Ma, nemzeti ünnepünkön, március 15 –én, a Kossuth téren ünnepség zajlott az 1848/49 – es eseményekre emlékezve. A katonazenekar, néptáncosok és huszárok emelték a megemlékezés fényét. Miközben a beszédeket hallgattuk, néhányunkban felidéződött történelmünk. Azokra az időkre gondoltunk, amikor városunk átélte azokat a bizonyos, 169 évvel ezelőtti napokat.

Az 1847/49-es szabadságharc során Kossuth Lajos, mint az Ausztriával szembeszálló magyar vezetés első embere (és az OHB elnöke), második toborzóútján, 1848 október 3 -án jutott el Hódmezővásárhelyre. Ekkor a Csongrád - Szentes – Szegvár útvonalon érkezve lépte át városunk határát azért, hogy az embereket harcra, kitartásra lelkesítése bírja és a fiatalokat harcba szólítsa. A hadi-események ekkor már javában zajlottak: túl voltunk a horvátok támadásán (pákozdi csata) és számítani lehetett arra, hogy az osztrák császári sereg  néhány hónapon belül elözönli a Dunántúlt. (Erre a támadásra végül 1848 december 14 -én került sor.) Kossuthnak és a hazának katonákra volt szüksége.

A városunkba érkező későbbi kormányzó kíséretéhez tartozott Jókai Mór, Egressy Gábor színész és Csernátony Lajos, Kossuth titkára és a Márczius Tizenötödike lap újságírója. Az ő feljegyzéseiből tudjuk: esős és rossz időben érkeztek a városba. Vásárhelyen aznap délelőtt az eső ellenére hatalmas, 20 ezres ünneplő tömeg fogadta az ország első emberét. Kossuth beszéde sajnos nem maradt ránk, (toborzóútjáról csak szegedi beszéde maradt meg) de a szegedit alapul véve valószínűleg a lelkesedő tömeget méltatta és a hazát fenyegető veszélyt ecsetelhette. Beszéde nyomán 20 bátor vásárhelyi fiatal vállalta a 4 éves honvédszolgálatot.

Később, 1848 október 12-én városunk fiai már a harcokban is részt vettek: a délvidéken küzdő vásárhelyi nemzetőrök Óbecse és Törökbecse térségében részt vettek a Szeged ellen irányuló szerb offenzíva visszaverésében. Bátorságuk és kemény helytállásuk öregbítette Vásárhely hírnevét. Később a vásárhelyi nemzetőrök 1849 április 29-én a délvidéki IV. hadtest Perczel Mór vezette 2.hadosztályának részeként Melencénél sikeresen verték vissza a Szeged felé támadó szerbeket. Egy hónappal később május 26-án az 1. hadosztály 5. dandárával vettek részt a perlaszi csatában. Az ütközet ugyan sikertelenül végződött, de a vásárhelyi nemzetőrök hősiesen harcoltak.

A szabadságharc végén a magyar fősereg és a kormány (július 8 és augusztus 1 közt) Szeged térségében tartózkodott, közel Vásárhelyhez. Majdnem 40 ezer katona állomásozott ekkor Szegeden, 17 ezer pedig Vásárhely közelében. A hatalmas mennyiségű embertömeget jórészt Vásárhely etette: naponta 4 ezer kenyeret szállított át Szegedre. A szőregi vereség után a seregek elhagyták a régiót. Vásárhelyre 1849 augusztus 3-án este 9 órakor Franz Schlik altábornagy serege vonult be. Minden házon fehér zászló lengett, a város behódolt – hisz tanult Csongrád sorsából, melyet július végén felgyújtottak a császáriak.

Harmat Árpád Péter

Harmat Péter nyugalmazott mérnök írása

Épp 169 éve, 1848 március 7-én született a magyar kútfúrás krónikájának és Hódmezővásárhely történetének egyik jelentős alakja: Zsigmondy Béla, aki a település első két artézi kútjának kivitelezőjeként nagyban hozzájárult a város élhetőbbé tételéhez és fejlődéséhez.

A pozsonyi gyökerekkel rendelkező Zsigmondy család Béla névre keresztelt tagja neves pesti ügyvédfamíliába született, mégpedig Zsigmondy Pál és Jármay Vilma hét gyermeke közül a harmadikként. A Budapesten világra jött, tehetséges gyermek 1858-ban kezdte meg tanulmányait, az ágostoni hitvallású magyar - német gyülekezet gimnáziumában. Később abban a szerencsében részesült, hogy külföldön választhatott egyetemet magának. A lelkes és tehetséges fiatalember a zürichi politechnikumban tanult ahol 1870-ben szerzett mérnöki diplomát.

Zsigmondy Béla rangosnak számító gépészmérnöki oklevelével a Magyar Királyi Földtani Intézetnél tudott elhelyezkedni, majd nagybátyja, a kútfúró Zsigmondy Vilmos jóvoltából 1872 decemberében bekapcsolódhatott a városligeti kútfúrás munkájába. Az akkoriban csak alig 24 éves, pályakezdő mérnöknek nagy szerencséje volt, hogy éppen akkor kezdhette meg műszaki pályafutását, amikor a legnagyobb érdeklődés mutatkozott az artézi kutak iránt. Az ifjú Zsigmondy nem is tétovázott sokat: elhatározta, hogy tehetségét, lelkesedését és Svájcban megszerzett mérnöki tudását a kútfúrás szolgálatába állítja. Működését az Alföldön, azon belül is Hódmezővásárhelyen kezdte, hiszen éppen ez a település volt az első, mely „közegészségügye megjavítása érdekében”, nyilvános használatra artézi kút fúrását kezdeményezte. (Az artézi kutak egyébként nevüket onnan kapták, hogy Európában az első ilyen kutakat Franciaországban, Artois grófságban fúrták 1126-ban.)

Bakay kút, Vásárhely legelső artézi kútja (átadva: 1880)

 1860-ban első sikertelen kísérletet követően - melyet Bürgermeister Antal pesti kútfúróval végeztetett el a város - ,1878, március 12-i közgyűlésen két artézi kút fúrását határozták el. A munkát a város felkérése alapján Zsigmondy Béla vállalta. Az első kutat 1880. május 18-án adták át, és "Bakay" kútnak nevezték el, a második pedig 1884. november 29-én kezdte meg működését és Nagy András János illetve felessége, Mucsi Mária adakozók voltak a kút névadói. Nagy András János valóban kiérdemelte, hogy neve ilyen formában is fennmaradjon, hiszen 20 000 forintot adományozott a kivitelezésre.

Zsigmondy Béla (1848-1916)

Ez idő tájt, vagyis 1882 és 1888 között került sor a Szabadka vasútállomás, Herkules-fürdő, Szentes, Püspökladány és Arad, majd 1889-ben Szarvas és 1890-ben Békéscsaba kútjainak fúrásaira is. Zsigmondy Béla az 1883-ban a leszakadt Po-híd pillérének alapozási munkáival kapcsolatban is adott szakvéleményt, mint a talajfúrások különleges szaktekintélye.

A Zsigmondy cég 1893-ban és az azt követő években is megőrizte vezető szerepét. Aki egészen biztosra akart menni és alapos munkát kívánt, az Zsigmondy Bélához fordult, hiszen a leggondosabban készült kutak az Ő keze alól kerültek ki.

A Nagy András János kút (átadása: 1884)

A kútfúráson kívül nevéhez fűződik az Erzsébet-híd alapozását előkészítő talajkutatási fúrások, a Balaton-tófenék lerakódásának tudományos tanulmányozása. Munkájának külön körét jelenti a szénkutató fúrások, melyek közül az elsőt 1890-ben Mátranovákon mélyítette. Szegeden 1906-ban fúrt kutat. 1911-ben jórészt a Zsigmondyaknak köszönhetően az országban már körülbelül 3000 kút volt.

Zsigmondy Béla szakmai nagyságát jellemzi, hogy 1915-ben kinevezték középítési tanácsossá. A Mérnöki Kar részéről megnyilvánult elismerést egy hónappal sem élte túl, 1916. július 12-én életének 68. évében elhunyt. A Kerepesi temetőben, édesapja Zsigmondy Pál mellé temették a családi sírboltba. Zsigmondy Béla hazánk legkitűnőbb mélyfúró mérnöke, nevét külföldön is becsültté tette. Hódmezővásárhely örökké hálás lesz, hogy a nagy járványok idején az Ő kútjából jutott először egészséges ivóvízhez a lakosság.

Harmat Péter

Felhasznált irodalom: 

• CSATH BÉLA vasdiplomás bányamérnök: "A Zsigmondyak szerepe a Magyar vízkutatás és fúrás történetében" c. munkája, amely 1983-ban jelent meg.

Gyönyörű városunk történetében, különleges helyet foglalnak el kútjaink, melyekre méltán lehetünk büszkék, hiszen az Alföldön elsők között létesültek, mégpedig jeles helyi kútfúró szakemberek segítségével. Kialakításaik mindig a lakosság összefogását bizonyították. Így volt ez 1926-ban is, amikor a Susánban élő családok közadakozásból egy saját kút létrehozását kezdeményezték, hogy ne kelljen messziről - egy másik kútról - hordaniuk házaikba az ivóvizet. A 281 méter mély kút hamar megépült és 250 család számára tette kényelmesebbé a vízhez jutást.

A napokban jeles esemény, a Kolokán kút átadásának 90. évfordulója, melyen a város kisebb ünnepség keretében 2016 június 23-án 17 órakor emlékezik meg. Az eseményen beszédet mond és történeti áttekintést ad Harmat Péter nyugalmazott mérnök, a Lokálpatrióta Közösség alapítója és a Szeremlei Társaság tagja. A megjelenők számára érdekességekben bővelkedő információk hallhatóak majd a kút 90 évvel ezelőtti létrehozásáról.

Az ünnepség végül sikeresen lezajlott, az érdeklődők a városi zenekar fellépése és a Tornyai óvoda kisdiákjainak műsorát követően meghallgathatták Harmat Péter előadását a kút érdekességekben bővelkedő történetéről. Az eseményen jelen volt a városi televízió is. Az alábbi képek, a programról készültek: 

Harmat Árpád Péter

90 éve született Herczeg Mihály helytörténész, levéltár-igazgató, pedagógus, városunk egyik legjelentősebb alakja, településünk történetének kutatója és 200 kiemelkedő publikáció megalkotója. Bár a Vásárhelyi Almanach szerint születésének pontos dátuma 1926 szeptember 18., városunk levéltárában most tartottak megemlékezést életútjáról. Emlékezzünk mi is Miska bácsira két életrajzzal is: az egyiket ő maga írta, a másikat búcsúztatásakor mondta el városunk alpolgármestere dr. Kószó Péter.

Herczeg Mihály élete  

A békéssámsoni határban születtem 1926 -ban kisgazda családban. Alapvető élményeim mindig is meghatározták világlátásomat. A független parasztoknak megvolt a maguk véleménye a világról, anélkül, hogy ismerték volna Marcus Aurelius tanácsát: „Tiszteld véleményalkotó képességedet.” A természetközelség meghatározta életemet. Nem is hallottam a városi élet izgatott világáról, a parasztélet rendje számomra világ rendje volt. Csak a templom meg a piac jelentette a változatosságot.

Az iskola első osztályát Orosházán végeztem, majd másodikos korom óta Vásárhelyen volt házunk, mert a vásárhelyi gazdákra az volt a jellemző, hogy tanyájuk mellett a városban is volt házuk. A Dáni utcához közel esett a polgári iskola, így hát oda jártam 1941-ig. Továbbtanulásról szó sem esett, a tanyán magam is szántottam, boronáltam, ekéztem a kukoricát.

A belvizes évek után a volt osztálytársaim rábeszélésére különbözeti vizsgával a gimnázium tanulója lettem. Aztán ránk szakadt a háború. A leventéket elvezényelték, én mentem utánuk, de nem értem utol őket. Barátaim rábeszélésére Pestre kerültem, majd rokonoknál Mátyásföldön átéltem az ostromot. Hadifogságba kerültem, annak ellenére, hogy még a Gellért lábánál eldobtuk a puskát. Itt éltem át azt, hogy az ember élete hajszálon múlik, pontosabban ekkortól hittem a Gondviselésben: ugyanis a szökésem után a kihallgató ukrán tiszt megmutatta a fia fényképét, aki pontosan 1926. szeptember 18-án született, mint én. Elengedett a gyűjtőtáborból. Így aztán 1946-ban leérettségizhettem. Másnap már a cserepesi tanyánkon adogattam a kévéket a rakott kocsira, majd ugaroltam, kukoricát törtem, szárat kötöttem. Eladtunk 17 hold gyepföldet lóért, tehénért, gépkocsiért. Folytattuk a gazdálkodást.

1947-ben beiratkoztam a szegedi egyetem jogi karára „mezei jogásznak”, azaz télen hallgattam az előadásokat, tavasszal meg csak vizsgázni mentem. A csutkatő veréstől kezdve éltem a tanyai parasztok mindennapi életét. 1949 után pokollá vált az életünk, otthagytam az egyetemet, bár nem rúgtak ki, magam jelentettem ki a 6. szemeszter után, hogy nem kívánok jogi pályára lépni.

Apámat börtönbe zárták „szabotálás” címén, majd édesanyámat szintén. Engem elvittek katonának. Onnan hazakerülve raktári munkásként a Földmíves Szövetkezetnél zsákoltam. 1952 tavaszán barátaim unszolására képesítés nélküli tanítóként a 17 km-re fekvő Csomorkányra kerültem, ahol egy évtizeden át tanítóskodtam. Majd megnősültem. Itt született két fiam. De a város nagyon messzi volt. Közben levelező hallgatóként megszereztem a biológia-földrajz szakos tanári diplomát is. Szakdolgozatomat Vásárhely gazdasági földrajzáról írtam. De elkezdtem küldeni helytörténeti írásaimat a helyi újságba, számosat közöltek is. 1964-ben bekerültünk a városba. A Rózsa Ferenc Általános Iskolánál később igazgató-helyettes lettem. Ilku Pál, majd Köpeczi Béla miniszteri dicséretben részesített. Még a csomorkányi években rászoktam a levéltári kutatásra Csomorkányról, a Hazafias Népfront munkájába is bekapcsolódtam. Szegeden a körúti épületben többször is előfordultam.

Kevés időm volt, de kezdtem bejárni a levéltárba Elekes Lajos bácsihoz. Akkoriban népfronti-tanácsi kezdeményezésre különböző bizottságok alakultak, hogy fellendítsék a helytörténeti kutatást, ezekbe engem is meghívtak. Megindult a Vásárhelyi Tanulmányok sorozat, ide én is publikáltam. Érlelődött egy vásárhelyi várostörténeti monográfia gondolata, megkezdődtek az előmunkálatok, írták az előtanulmányokat. Végül 25 évi tanítás után a levéltárosságot választottam 1976-ban.

1976 és 1986 között a Csongrád Megyei Levéltár hódmezővásárhelyi fióklevéltárban igazgató voltam. A fiók-levéltárosi tisztség a heti kutatónappal, a dokumentumok közelségével, a levéltári, néprajzi szaktanácskozások kitágították a lehetőségeimet. Eljuthattam a Károlyi-levéltárba, hiszen a város egykori gazdájának, az uradalomnak gazdasági-társadalmi változásai érdekeltek elsősorban. Kutatásom egyik tanulmányát beépítették a város új monográfiája első kötetébe. A monográfia esemény-összeállítását – az őskortól 1848-ig – szintén én készítettem. Más témákkal is foglalkoztam. Összegyűjtöttem és publikáltam a Szántó Kovács János-féle agrárszocialista mozgalommal kapcsolatos dokumentumokat. Publikáltam a cselédviszonyok változásait a feudalizmusban 1848-ig, majd később 1914-ig. Írtam a Vásárhelyen épült munkásházak történetéről, majd a város XIX. század végi, XX. század eleji lakásviszonyairól a szegedi Somogyi-könyvtár füzeteiben. Igen sok témában kutattam, köteteket is szerkesztettem, munkám eredményeit közel százhetven-kétszáz publikáció tartalmazza.

Az 1986. évi nyugállományba vonulásom óta is folytattam ezt a munkámat, ez adott és ad tartalmat az életemnek. 1990 után a Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, a városfejlesztési, környezetvédelmi és szolgáltatási bizottság tagja voltam. A Szeremlei Társaság elnökeként hozzájárulhattam a vásárhelyi és a Vásárhelyről elszármazott, de oda eltéphetetlenül kötődő alkotó értelmiség összetartásához.

Herczeg Mihály búcsúztatásakor elhangzott beszéd

Ritka típus, aki önmagát alkotja meg. Herczeg Mihály ebbe a nemes embercsoportba tartozott, ezért övezte tisztelet és megbecsülés. 1926-ban Békéssámson határában, paraszti családban született. Ez és a természet közelsége, benne a föld szeretete egész életét meghatározta. A kisbirtoktól való erőszakolt megválás az egész családra kihatott. Nem véletlen, hogy a rendszerváltoztatás után megalakuló Városi Önkormányzatban képviselőként a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Szolgáltatási Bizottság tagjaként szolgált.

Elemi iskoláját Orosházán kezdte, majd a vásárhelyi családi házból folytatta. Továbbtanulásról szó sem esett. "A tanyán magam is szántottam, boronáltam, ekéztem a kukoricát" - írta egyik önéletrajzában. A jó képességű fiút osztálytársai arra sarkallták, hogy jelentkezzen a gimnáziumba. Itt érte a háború. A leventéket elvitték, ő utánuk ment, de már nem találkozott velük. Az ostromot Mátyásföldön élte át. Hadifogságba került. Megszökött, elfogták, de a kivégzés elől az ukrán tiszt futni hagyta. "Ekkortól hittem a Gondviselésbe" - vallotta.

1946-ban érettségizett, de másnap visszament a tanyájukra dolgozni. Cselekedete példaértékű volt. 1947-ben Szegeden beiratkozott "mezei" jogásznak. Télen előadásokat hallgatott, tavasztól a tanyai munkavégzés közben vizsgázni járt. "1949 után pokollá vált az életünk" - fogalmazta, és 6 szemeszter után otthagyta az egyetemet. Szüleit "szabotálás" vádjával bebörtönözték, fiukat katonának vitték. Hazakerülve raktári munkásként zsákolt.

1952-től Mátyáshalmon, Kenyerehalmon és Csomorkányon képesítés nélküli tanítóként élt, és utóbbi helyén évtizedig tanított. Az Árpád-kori templomrom mellett élni újabb mély változást váltott ki benne. Az eke kivetette emberi csontok, edénytöredékek egyre mélyebben érintették, és rohamosan kezdte fölfedezni azt a világot, amely helytörténelmünk hősi és szomorú részét egyaránt föltárták előtte. Néprajzi tudása és publikálása szintén mintaértékű.

Megnősült, két fia és lánya született. Levelező hallgatóként biológia-földrajz szakos diplomát szerzett. Szakdolgozatát már Vásárhely gazdasági földrajzából írta. Ettől kezdve helytörténeti írásai jelentek meg a helyi újságban. 1964-ben városi iskolába helyezték. Két miniszteri dicséretbe részesült, és igazgatóhelyettessé választották. A Hazafias Népfront munkájába bekapcsolódott, de a helytörténeti kutatás már életformájává vált. Kutatási eredményeit a Vásárhelyi Tanulmányok sorozatban közölte. Elindult a várostörténeti monográfia írása is, amelyben kezdetben előtanulmányok születtek. Huszonöt évi tanítás után, 1976-ban a Cs. M. Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltárában 1986-ig igazgatóként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után évekig a Németh László Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteményét gazdagította.

A kutatás és közlés eredményessége tudóssá és élő lexikonná változtatta, aki otthon mozgott a Károlyi, valamint a Csongrád és Békés megyei levéltárakban. Hatalmas életművet hagyott ránk, amely közel 200 publikációt tartalmaz, köztük több önálló könyvet. Kiemelkedőt nyújtott az új kiadású várostörténeti monográfiában, a gróf Károlyi család uradalmi gazdálkodásának föltárásában, a Szántó Kovács agrárszocialista mozgalom dokumentumgyűjteményében, A Somogyi Könyvtár Füzeteiben, a Móra Ferenc Múzeum évkönyvében; a Tanulmányok Csongrád megye történetéből, vagy az Orosházi tanyavilág átalakulása c. tanulmánykötetben, továbbá a Vásárhelyen épült munkásházak történetének föltárásában, a Vásárhelyi leventék háborús kálváriája c. kötetben, a Szeremlei Társaság évkönyveiben, és a Hódmezővásárhelyi Életrajzi Lexikon szócikkeiben.

A Pálinkafőzés Hódmezővásárhelyen, vagy a több nyelven megjelent Hódmezővásárhelyi paraszti ételek pótolhatatlan értéket képviselnek. Idős korára visszatért szűkebb lakóhelyének történeti földolgozásához, így született meg A városrész, ahol éltem... Susán, Lóger és Lakhat története, a Kisvállalkozások Susánban, vagy a Susáni szótár 99 szemelvénye.

1973-ban Kiváló Tanár, 1992-ben Pro Urbe, 1997-ben Péczely Attila-díjat kapott, 2001-ben Hódmezővásárhely Díszpolgára kitüntetésben részesült. 1995-től munkatársa a Révai új Lexikonnak. 1960-tól tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak, 1977-től a Magyar Néprajzi Társaságnak, és 1991-től haláláig a Szeremlei Társaság elnöke.

Mint tanító a vásárhelyi tanyavilág lámpásaként kezdett világítani, majd fénye országos rangú helytörténet-íróként fáklyatüzet árasztott, és halálával sem hunyt ki. Lángja itt izzik tovább azok között, akiket segített, és akiket az igaz lokálpatriotizmus fényes ösvényén Ő vezetett.

*

(Elhangzott: dr. Kószó Péter alpolgármestertől, a Szent István templomban, a búcsúztatáskor.)

A Hódmezővásárhely városháza 1970-es toronytüzével, a Lokálpatrióták Facebook Csoportja, 2014. június 21-én foglalkozott. Sajnos akkor nem mentettük el ezt az anyagot a Lokálpatrióták BLOG-jában, /elveszett/ ezért ezt most pótoljuk. A téma sokakat érdekelhet, hiszen Hódmezővásárhely egyik legfurcsább eseményével foglalkozik, mely évtizedeken keresztül gondolkodtatta el a lakosságot. Az új vásárhelyi generációk pedig talán nem is hallottak még az egész történetről.

Rendkívüli tűzesetek sokkolták Hódmezővásárhely lakosságát, 46 évvel ezelőtt, amikor fél éven belül kétszer is leégett a városháza tornya, illetve a díszterme teteje. A korabeli szóbeszéd a tanácsháza tornyát díszítő és a kommunista hatalmat jelképező vörös csillagokat tette felelőssé a tűzesetekért.

A drámai eseményekről készült fotókból, az Emlékpont munkatársai állítottak össze egy kamara-kiállítást, amelyet 2014. szeptember 2-án lehetett megtekinteni a Hódmezővásárhely városháza dísztermének előterében. 1970 szeptember 4-én 17 óra 30 perckor több, a Kossuth téren álló polgár észlelte, hogy füst gomolyog és lángok csapnak fel a városháza tornyának kupolájából, majd Polcz Emil titkárságvezető, a postáról megpróbálta értesíteni a tűzoltókat.

A tűz megfékezését több, nem várt akadály is hátráltatta:

1. A tűzoltókat csak késve tudták értesíteni, a kézi távbeszélős kapcsolás nehézségei miatt.
2. Hiába vonultak ki legmagasabb riasztással a tűzoltók, nem volt elég magas gépjárművük a tűzfészek eléréséhez, meg kellett várniuk, hogy Szegedről megérkezzen egy létrás kocsi.
3. A toronyban akadályba ütköztek, a padlásra vezető, a nagy hőtől vörösen izzó csapóajtóba, amelyet 20 percig kellett locsolni, mire 1/3-ad részig ki bírták nyitni.
4. A tűzoltó kocsi vízvételezésével is voltak gondok, a strandfürdőről kellett ezt megoldani.

 A hivatalos jegyzőkönyv leírja, hogy Sajti Imre, - az akkori elnök - két munkatársával poroltókkal próbálták  megfékezni a tüzet, de ők is csak a padlásig jutottak el. A tanácsi dolgozók vödrökkel a kezükben figyelték, nehogy meggyulladjon a függöny, vagy a bútor és egyéb faszerkezet. Végül 19 óra 10 perc volt, amikor sikerült a tüzet eloltani, de a teljes oltási munka, csak 19 óra 45 percre fejeződött be.

A tűz nem csak a toronysisakot semmisítette meg, hanem a városháza harangját és szerkezetét is megrongálta. A sérült harangot helikopterrel emelték ki a városháza csonka tornyából, és a Kossuth téren lett kiállítva, emlékeztetőül erre a szomorú eseményre.

 Az új harangot, ugyancsak helikopterrel emelték a helyére. A tűz okaként a szakértői vizsgálat, az elektromos hálózat elhasználódott transzformátorát jelölte meg, amely - valószínűsíthetően – a vörös csillagok díszkivilágítását látta el. 1970 szeptember 4-től alig telt el fél év, és ismét füst gomolygott a csonkán álló vásárhelyi városháza tornya mellől.

 1971 március 5-én délután 5 óra 45 perckor ismét nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, és a katonák. A díszterem és a lépcsőház feletti tetőzetről lángok csaptak fel.Később a terem mennyezete nagy robajjal omlott rá a padsorokra. A jelentős anyagi kárt enyhítette az a tény, hogy a muzeális és várostörténeti jelentőségű festményeket és egyéb tárgyakat még időben kimentették.

Ez az oltás is jelentős nehézségekbe ütközött, ugyanis a rendkívüli hidegben megfagyott az oltóvíz. Ezt a tüzet is, vélhetően elektromos zárlat okozta. Mindkét tűzeset sokáig beszédtéma volt Hódmezővásárhelyen, hiszen szinte az egész város látta a torony lángolását.  Azonban a korszak viszonyaira jellemző módon a korabeli sajtó „eldugva”, a hátsó oldalakon kis hírként számolt be a rendkívüli eseményről.

A városháza tűzeseteinek szerkesztésében – sajnos azóta már elhunyt – Hegedűs Imre barátom és csoporttársam, nyújtott nagy segítséget. 

Harmat Péter

Hódmezővásárhely, 2016. május 6.

194 éve született Pozsonyban Zsigmondy Vilmos bányamérnök, a magyar kútfúrás atyja! Zsigmondy Vilmos a Magyar Tudományos Akadémia tagja és Zsigmondy Bélának - Hódmezővásárhely első artézi kútját létrehozó gépészmérnöknek - a nagybátyja volt.

Zsigmondy Vilmos hatgyermekes pozsonyi polgár-családban született. Édesapja köztiszteletben álló iskolaigazgató volt, de sajnos nagyon korán elhunyt. Vilmos idősebb fiú testvérei korán dolgozni kényszerültek, hogy a fiatalabbak tanulni tudjanak. Zsigmondy az iskoláit Szakolcán, Komáromban és Pozsonyban végezte. Élete ifjúságát épp a reformkori Pozsonyban tölthette, ahol akkoriban jelentős országos események zajlottak. Láthatta és hallhatta például Kossuth és Deák beszédeit az országgyűléseken, sőt aktív szerepet is vállalt az Országgyűlési Tudósítások másolásában. A család papi vagy tanári pályára szánta, ám a fiatal Zsigmondy Vilmos kifejezetten műszaki érdeklődésű volt és a gépek érdekelték. Ennek megfelelően az ország legrangosabb műszaki iskolájában kezdte meg felsőfokú tanulmányait, mégpedig a Selmecbányán működő bányatiszt-képző iskolában. Itt 1842-ben, alig 21 évesen szerzett kitüntetéssel bánya-, és erdőmérnöki végzettséget.

Később, 1843-ban a felvidéki - Pozsony közelében fekvő - Szakolcán kezdett el dolgozni, a bányamérnöki hivatalban. Itt gyorsan felismerték tehetségét és szorgalmát így alig egy év után már egy bánya vezetésével bízták meg. 1844-ben Bécsben helyezkedett el, ahol a magyarországi bányák felügyeletét is ellátó császári és királyi központi bányaigazgatóságon dolgozott. Életének ebben a szakaszában mérnöki érdeklődése az akkoriban kezdődő és még nagy lehetőségeket tartogató vasútépítések felé irányították. 1846-ban, a Császári és Királyi Osztrák Államvasutak alkalmazásába került. A vasút szolgálatában, egy külföldi tanulmányútján jutotta el Stájerországba és Csehországba, illetve Sziléziába. Idővel azonban mégis csak visszatért a „bányák világába”, és az ország túlsó végébe került, a délvidéki Krassó-Szörény vármegyében lévő Resicára, ahol egy kőszénbánya megnyitását felügyelte. Közben a történelem szele is megérintette Zsigmondyt: az 1848/49-es szabadságharcban a resicai ipari központban ágyúöntéssel bízták meg. Idővel valóságos fegyvergyártást bíztak rá: ágyúk mellett kard-, szurony- és bombagyártást is felügyelt. Tevékenységéért később, a szabadságharc leverését követően az osztrák hatóságok felelősségre vonták. 1849 novemberében hat év várfogságra ítélték és Olmücbe küldték. Ám Resica polgárai közbenjártak érdekében és alig egy év után 1850 nyarán kegyelmet kapva szabadulhatott.

Bányászati munkássága

Kiszabadulása után egy Sárisáp község közelében lévő kőszénbányában kapott vezető beosztást, Sándor Móric gróffal együtt dolgozva. (A bánya a gróf tulajdonába tartozott.) Még nem volt 40 éves sem, mikor úgy döntött: Pesten saját vállalkozásba kezd. Részt vett az 1861. évi országbírói és aktívan közreműködött a bányajogra vonatkozó elképzelések törvénytervezetbe foglalásában. A kőszén szabadon történő kutatását és kitermelését szorgalmazta, amit a bányatörvény hatályba lépéséig a földesúri jogok korlátoztak.

Zsigmondy Vilmos kútfúrásainak kezdete

Épp 40 évesen kezdett el foglalkozni a kutakkal illetve a források és földalatti vizek viszonyaival, jellemzőikkel, felkutatásával. Ezt a kutatómunkát hamarosan a gyakorlatban is érvényesíthette, ugyanis 1865-ben Harkány község területén egy 38,7 méter mély artézi kúttal sikerült a szabadon elfolyó hévizet teljes mennyiségében összefogni és hasznosítani. Ez volt élete első artézi kútja. (Az artézi kutak nevüket onnan kapták, hogy Európában az első ilyen kutakat Franciaországban, Artois. grófságban fúrták 1126-ban.)

Zsigmondy határozott elméletet dolgozott ki a hőforrások feltárására és hasznosítására. Ezt 1867-ben a margit-szigeti kutak megépítésével bizonyította. Itt az egyik fúrása már 119,5 méter mélyre jutott le a József főherceg tulajdonában lévő területen. A margitszigeti kút 1500 m³ vizet adott naponta, magas kén, szénsav kalcium és magnézium tartalommal, a kivitelezést meglátogatta maga a császár és király is.

A magyarországi kútfúrás atyja

Zsigmondy Vilmos a délvidéki Lipiken Pozsega vármegye pankráci járásában (Horvátország) 1868 és 1870 között egy 234,6 méter mély fúrást épített ki, létrehozva ezzel Európa egyik első jódos meleg vizes forrását, amelynek vízhőmérséklete 64 fok volt. Ezt követően Alcsúton 1870-ben egy 183,0 méter mély kút fúrását irányította. Később Nagyváradtól délre Zsigmondy saját költségére egy 47 méter mély kutat fúrt, amelyből napi 17 000 m³ 49 °C hőmérsékletű, gyógyvíznek minősített víz tört fel 1,2 gramm/liter sótartalommal és enyhe radioaktivitással. Itt alakították ki Félixfürdő gyógyhelyét.

Ekkorra már országos hírnevet szerzett magának, részben tudományos munkái kiadását követően. 1865-ben jelent meg „Bányatan” című műve, ami után, 1867-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Később, 1875-ben tagja lett a fővárosi közgyűlésnek és a Közmunkatanácsnak. Nagy mértékben neki köszönhető a fővárosi vízvezetékrendszer megépítése.

1868-ban vállalkozott egyik legnagyobb munkájára. Pesten a Városligetben kívánt hőforrást létesíteni, aminek sikerében sok szakember még 1877-ben is kételkedett. A mélyfúrásos kút a mai Hősök tere közelében lett kiképezve. Zsigmondy 1878-ben a 970,0 méter mély kút fúrását sikeresen befejezte. Ez a kút akkor Európában a legmélyebb fúrások közé tartozott. A munkákat sikeresen befejezve a kút naponta 1200 m³ 73,8 Celsius fokú vizet szolgáltatott. Ebből a vízből kezdetben a Nádor-szigeten ideiglenesen kialakított Ártézi Fürdőt, majd később a Széchenyi gyógyfürdőt látták el forró gyógyvízzel (amely csak a század végére készült el). Élete utolsó éveiben Erdély területén kőszéntelepeket kutatott (Petrozsényben), majd a fiumei kikötő építése előtti talajvizsgálati célú fúrásokkal foglalkozott.

Az 1870-es évek végén fellendült vállalkozása irányítását átadta unokaöccsének, Zsigmondy Béla gépészmérnöknek, és csak tudományos és szakértői munkával foglalkozott. Zsigmondy Béla a vállalkozás működésének súlypontját az Alföldre helyezte át, amellyel fellendítette az alföldi települések jó minőségű artézi vizekkel való ellátását.

Zsigmondy Béla

Az Alföld első ártézi kútja Hódmezővásárhelyen létesült. Eredetileg a piactéren (Kossuth téren) állt, nevét az egykori Bakay-házról kapta. Zsigmondy Béla (1848-1916) fúrta 1880-ban. A kút percenként 66 liter vizet adott. Belák János városi főmérnök tervei alapján Áprily János és Sternberg Adolf készítette a négyszögletű medencét, közepére a díszes oszlopot. Az oszlop tetején vasból készített üvegezett petróleumlámpa, az alsó részén négy oroszlánfej látható. 1963-ban lebontották, vize már korábban kiapadt. A centenáriumra újra felállították, a Cseresnyés kollégium előtti kis téren, Harmat Péter mérnök kutatómunkájának köszönhetően.

A vásárhelyi Bakay kút létesítésének körülményeiről a következőket tudta meg Harmat Péter:

"Zsigmondy Vilmost, mint az artézi kutak leghitelesebb szakemberét 1873-ban kérte fel a város, hogy adjon szakvéleményt a Bürgermeister Antal pesti kútfúró mester által 1861-ben fúrt, 430 láb mélységű sikertelen kútra vonatkozóan. A pesti kútfúróval 1860. július 15-én kötöttek vállalkozási szerződést. Zsigmondy Vilmoson kívül még Vigand Edét a debreceni híres kútfúró szakembertől is kértek szakvéleményt. Mindkettőnek az volt a véleménye, hogy ezen a kúton már nem lehet segíteni! Zsigmondy Vilmos, unokaöccsét Zsigmondy Bélát javasolta a városnak, hogy vele fúrasson a város egy új kutat, a használhatatlan kút közelében."

Zsigmondy Vilmos utolsó évei

Utolsó éveiben megérintette a politika szele is: 1875-ben Selmec- és Bélabánya szabad királyi város országgyűlési követévé választotta (a szabadelvű párt programjával). Az Országgyűlésben bányászati kérdésekben véleménye mértékadó volt. Az országgyűlés Pénzügyi Bizottságának tagjává, majd elnökévé választották. A halál 1888-ban, 67 évesen ragadta el. Hamvait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• [1] Csath Béla: A bányászat és kohászat nagyjai
• [2] Wikipédia: Zsigmondy Vilmos

Harmat Árpád írása .

Hódmezővásárhely hazánk egyik legszebb és legérdekesebb múltjával rendelkező városa. Ennek a kijelentésnek alátámasztására 30 pontba foglaltam Vásárhely sajátosságait és érdekességeit. A felsoroltak többsége a város múltját és adottságait mutatja be. Persze a sor szinte a végtelenségig folytatható, így nyitott vagyok javaslatokra, a felsorolás bővítésére. Addig is jó időtöltést kívánok a 30 pont olvasásához és terjesztéséhez, hogy közösen legyünk büszkék csodálatos városunkra.

1.) A mai Hódmezővásárhely település elődje a 14. században alakult ki két Árpád-kori falu, Hód és Vásárhely összeolvadásával.

2.) Városunk területe a Honfoglalás idején Ond vezér birtokaihoz, később pedig a X. században Ajtony tartományához tartozott.

3.) Hód falu első írásos említése 1231-ben történt, amikor a település földesura Csák Miklós fiaira hagyományozta egy máig fennmaradt oklevélben.

4.) Hódmezővásárhely címere 312 éves, mai formájában 1702 –ben született. Elemeit a fogyó hold, a nap, és a nyílvesszőket tartó páncélos kar alkotja. A fogyó hold és a hatágú csillagként ábrázolt nap először a város 1617-es pecsétjén jelentek meg. Később, 1663-ban már a páncélos kar is a pecsétre kerül, igaz, nem nyílvesszőket, hanem eleinte három liliomot tartva. Végleges formáját  a címer 1702-re nyerte el.

5.) Csók Mózes, a város jegyzője a 19. század közepén így magyarázta Vásárhely címerének jelentését: "A nap és hold, mint a természetben rendes tenyésztetők, a lakosok rendes foglalatosságát, a szántást-vetést, gabonatermesztést, jószágtenyésztést, a kézbeni nyilak pedig a lakosoknak haza s király mellett áldozatkészségöket jelentik."

6.) Vásárhely 1552-ben került török uralom alá, ám hamar nahije központ lett jelentős kiváltságokat kapva az oszmánoktól.

7.) Hódmezővásárhely a török végére szultáni birtok lett, kb kétezer lakossal. Később pedig, 1722 –től a Károlyi család szerezte meg. A Károlyi-ház ma a város egyik nevezetessége (erről bővebben itt: LINK)

8.) Hódmezővásárhely már az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején közel 40 ezer lakossal rendelkezett.

9.) Hódmezővásárhely 1890-ben Magyarország negyedik legnépesebb városa lett, és még 1920 –ban is az ötödik helyen állt. (Napjainkban a 22. legnépesebb város hazánkban.)

10.) Bródy Sándor - a Pesti Hírlapban és Az Estben publikáló hírneves író - nevezte Hódmezővásárhelyt Paraszt Párizsnak, mégpedig 1909-ben, degradáló jelleggel.

11.) Bródyval szemben Ady Endre vette védelmébe Vásárhelyt és ezzel a korábban sértő elnevezés pozitív tartalmat kapott, utalva a város jelentős irodalmi életére és országosan ismert képzőművészetére, festőire.

12.) Városunk 20. századi történelmének egy legvéresebb eseménye 1919 július 25-én zajlott. Ekkor a tanácsköztársaság leverésére érkező román katonák 56 lakost, 47 helybélit és 9 nem vásárhelyit végeztek ki a Kutasi út mellett található Dr. Nagy Dezső tanyán. Indoklásuk az volt, hogy fegyvert fogtak a románokra és kommunista gyanúsak voltak. (Az áldozatok életkora 16 és 62 közt volt.)

13.) Városunkat 1950 és 1961 között Csongrád megye székhelyévé tették. Előtte Szentes volt, utána pedig Szeged lett a megyeszékhely.

14.) 1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhely kapta meg az Európa-díj Becsületzászlaját.

15.) Hódmezővásárhely szülötte volt többek közt: Antal Imre, Bessenyei Ferenc, Bibó Lajos, Szántó Kovács János és Tornyai János.

16.) Élete egy-egy szakaszában Vásárhelyen élt: Németh László, Szeremlei Sámuel, illetve Endre Béla (1870-1928), Kohán György (1910-1966), Rudnay Gyula (1878-1957), Pásztor János (1881-1945), illetve a hírneves szobrász, Rubletzky Géza (1881-1970) is.

17.) Hódmezővásárhely az országnak Budapest után második legnagyobb közigazgatási területével rendelkező városa.

18.) Városunk legrégebbi ma is álló emeletes lakóépülete az Andrássy utca 9. szám alatti ház, melyet 1869 és 1870 között a város legtekintélyesebb kereskedői, a Konstantin testvérek építettek.

19.) Hódmezővásárhelyen 28 műemléket és kettő műemléki környezetet találhatunk.

20.) A város két legmagasabb épülete az 1892-94 -ben épült városháza, melynek tornya 56 méterre magasodik, és az 1960 -ban létesült víztorony, mely a 52 méter magas.

21.) Az ország első egymutatós kovácsoltvas templomtorony órája a vásárhelyi református ótemplomban található.

22.) Hazánkban Vásárhelyen a legmagasabb a napsütéses órák száma: évi 2100 óra, ugyanannyi, mint a napfény városának tartott Szegeden.

23.) Vásárhely az ország egyik legmélyebben fekvő városa. Míg hazánk legmélyebb pontja Szeged és a határ közt (Gyálarétnél) tengerszint feletti 76 méter, addig Vásárhely 79-80 méterrel követi. (Legmélyebb terület: Kása erdő.)

24.) Vásárhelyen található Közép-Európa második legnagyobb, oszlop nélküli bálterme, a Fekete Sas Rendezvényházban. (Báltermének hossza 32 méter, szélessége 15 méter, magassága 11 méter)

25.) Vásárhely egy 135 éves és 3 km hosszú téglából készített árvízvédelmi kőfallal büszkélkedik, melyet 1879 és 1881 közt építettek. Az 1879-es hatalmas szegedi árvíz idején indult az építés.

26.) Városunk büszkeségei közé tartoznak Vásárhely templomai. A két legrégebbi, az 1713-ban épített Református Ótemplom (melynek tornyát építették a jelzett évben, a templomhajó 1721-1723 közt készült el) és a Szentháromság templom a belvárosban, mely 1752-58 közt létesült.

27.) Hódmezővásárhely egyéb fő nevezetességei: Károlyi-ház, Tornyai János Múzeum, Alföldi Galéria, Árvízvédelmi kőfal, a mór stílusú zsinagóga, Bakay-kút, csúcsi fazekasház, Emlékpont, Szentháromság templom, Mártélyi holtág, Bakay-kút, Nagy András János kút.

28.) Tradicionális, régi vásárhelyi mesterségek: a fazekasság, a kocsi készítés, a kútfúrás, pálinkafőzés és persze a gazdálkodás.

29.) Hódmezővásárhelyen megfordult Kossuth Lajos is 1848 október 3 –án, amikor egyrészt toborzóbeszédet mondott az egybegyűlteknek, másrészt a város vezetőivel megtárgyalva kegyelmet adott a híres alföldi betyárnak, Rózsa Sándornak azzal a feltétellel, hogy hadba vonul a szabadságharc honvédseregeit támogatva.

30.) Vásárhely az országos események középpontjába egyszer került 1282-ben, amikor IV. László király itt ütközött meg a lázadó kun seregekkel. Ez volt a híres Hód-tavi csata (LINK) /10311-2021.07.30/

Harmat Árpád (2014.dec.13.)

Harmat Árpád Péter írása .

Talán kevesen tudják, de Hódmezővásárhely kiemelkedő mértékben és hősiességgel vett részt az első világháborúban. Összesen 15 ezer vásárhelyi szolgált a különböző frontokon és közülük 2800-an soha nem tértek haza. A főleg városunk szülötteiből álló a 46. gyalogezred legendás hírnevet vívott ki magának.

A századfordulón a világ gyarmatainak többsége Anglia, Franciaország illetve Oroszország kezén volt. Anglia birtokolta például Dél-Ázsia hatalmas területeit (Indiát), Afrika keleti régióit az Egyiptom-Fokföld vonal észak-dél irányú térségeit, Ausztráliát és az Amerikai kontinens számtalan területét. Franciaországé volt Észak-Afrika túlnyomó része, Indokína és az Amerikai földrész számtalan kisebb-nagyobb szigete. Oroszország uralta Ázsia északi részét és a Közép-ázsiai területeket, Perzsia felé nyújtózva. Ám eközben új nagyhatalmak születtek: Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia, melyek kimaradtak a gyarmatszerzésekből és csak úgy szerezhettek területeket más földrészeken, ha a régi gyarmatosítóktól – például Angliától és Franciaországtól – erőszakkal elveszik azokat! Ez lett volna a „világ újrafelosztása”. A konfliktus alapvetően két táborra osztotta a nagyhatalmakat: régi gyarmatosítókra és az újrafelosztást követelőkre.

A feltörekvő államok 1882-ben léptek szövetségre egymással. A Hármas Szövetség tagja lett Németország, Monarchia és Olaszország! Velük szemben a gyarmatokkal rendelkezők félretették korábbi sérelmeiket és 1904-ben létrehozták az antant szervezetét: Anglia, Franciaország és Oroszország részvételével.

A két egymással ellenséges tábor kialakulását követően a feszültségek évtizede következett Európában. 1904 és 1914 között a végsőkig éleződött a nemzetközi helyzet. A bonyodalmak a Balkánon csúcsosodtak ki, mely területet „Európa lőporos hordójának” is nevezték ekkoriban. A Balkánt a századfordulót megelőző évtizedekben még Törökország birtokolta (a 14. század óta), ám a félszigetet 1875 -ben a szerb-orosz összefogás egy váratlan és rövid háborúban megkaparintotta. Az orosz csapatok kiszorították a Balkánról az oszmán seregeket ám ezt a lépést rosszalló dühvel szemlélte a Monarchia és Németország is. Nemzetközi döntés kicsikarva (Berlini Kongresszus - 1878) érték el az oroszok kiutasítását és Bosznia Monarchiának ítélését. A válasz nem késett sokáig: Szerbia 1903 -tól az antant oldalára állt és Oroszországgal együtt a Monarchia engesztelhetetlenül dühös ellensége lett.

Hazánk a századforduló utáni években

Magyarország problémái: A századforduló után mind a magyar parlamentben mind a hazai lakosság körében két kérdés foglalkoztatott mindenkit: az általános választójog és az Ausztriához fűződő viszony! 1910 után a főhatalom a Tisza István körének kezébe került, akik ellenezték az általános választójog bevezetését és az Ausztriával (sőt Németországgal) való szoros együttműködést pártolták!

Tiszával szemben azonban a háborút megelőző években erős ellenzék formálódott Károlyi Mihály vezetésével, és az MSZDP támogatásával. Ők az általános titkos választójogot, önálló Magyarországot és a háború lehetőségétől eltávolodó külpolitikát akartak kiharcolni. Az országban gyakoriak lettek a tüntetések és a két politikai erő hosszú csatározásokba kezdett egymással. Amikor hazánk Ausztria oldalán – a Monarchia részeként – belépett a háborúba, majd az első háborús év után érezhető lett a gazdasági válság is, a tömegek Károlyiék oldalára álltak és a különbékét illetve Tisza lemondását kezdték követelni. A háború kirobbanásakor a nép még bízott a győzelemben és hitte: követeléseit a győzelem után elérheti. Ám hazánk gazdasága a hadviselő felek közt elsőként került válságba, és az emberek az ország-vezetés ellen fordultak.

A világháború kirobbanása

1914-re szinte minden európai ország az egyik vagy másik szövetség oldalára állt. Azonban voltak ingadozók is, például Olaszország, mely 1882-ben még a Hármasszövetség tagja volt ám később ígéreteket kapott az olaszok lakta, ám Ausztriához tartozó Tirol és más megyék neki ítélésére, így végül átállt az antant oldalára. Hasonlóan járt el Románia is, mely szintén területi ígéretek reményében állt át. A két átállást némileg ellensúlyozta, hogy 1914-től Bulgária és Törökország viszont a Hármasszövetséget támogatta.

Bosznia osztrák megszállása miatt megromlott szerb osztrák viszonyt a végsőkig fokozta a trónörökös Ferenc Ferdinánd által 1914 júniusában Boszniában tartott hadgyakorlat. Az egyik osztrák ellenes szerb nacionalista végül június 28-án lelőtte a trónörököst. A Monarchia vizsgálatot követelt, majd július 28-án hadat üzent Szerbiának. Ezzel kitört az első világháború, mert a szembenálló két szövetség minden tagja is sorra hadat üzent egymásnak!

Vásárhelyi mozgósítások a háború kirobbanásakor

Városunk 1914 körül a megye és az ország jelentős városainak sorába tartozott 60 ezres lakosságával. Lakóinak többsége mezőgazdaságból élt, nagy volt a parasztság és a szegény zsellérek (földtelen parasztok, földmunkások) aránya. A merényletet követően a város ugyanúgy felháborodott, mint a legtöbb magyar település. Közben megindult a mozgósítás is a Monarchia 16 hadtestéből 8-at – köztük a temesvári VII. hadtestet is - mozgósították. A városból – miként mindenhonnan az országból – részint a közös hadsereghez, részint a magyar honvédséghez, részint a népfelkelő egységekhez sorozták be az alkalmasakat.

A városból a háború alatt 15 000 embert vittek el a különböző frontokra. A kieső munkaerő és a csökkenő fizetőképesség érzékenyen érintette a város iparát, különösen bizonyos iparágakat, mint az építőipart. Ugyanakkor a malomipar továbbra is virágzott a katonai mentességek miatt. A legtöbb bevonuló szegényparaszt és zsellér volt. Országos viszonylatban is magas volt alkalmasságuk, kiemelkedően jó fizikai és egészségi állapotuk.

Vásárhely katonai egységei a világháborúban

• A háború alatt bevonult 15 ezer vásárhelyi 9 katonai egységben szolgált:
• 46. közös gyalogezred: A legtöbb vásárhelyi ebben a szegedi alakulatban szolgált. Az egység eleinte Szerbiában, 1914 szeptemberétől 9 hónapig Galíciában, végül 1915 nyarától a háború végéig az olasz fronton harcolt. Mind a 11 isonzói csatában részt vett. A vezérkar négyszer dicsérte meg őket.
• 5. honvéd gyalogezred: Az egység 1914 augusztus végétől az erődrendszer elestéig, azaz 1915 március 23 -ig 7 hónapon át harcolt Przemysl váránál.
• Egyéb magyar egységek:
• 5. népfelkelő gyalogezred: Aradi kiképzés után a galíciai fronton harcolt, ám 1915 nyarán elszakadt csapattestétől és nagy része fogságba esett.
• 51. honvéd gyaloghadosztály: Kárpátokban teljesített szolgálatot, részt vett Przemysl visszafoglalásában. 1916-ban Bukovinában, majd Erdélyben és újra a Kárpátokban szolgált. Később 1918 júniusától az olasz fronton harcolt.
• 5-ös népfelkelő hadtáp zászlóalj: A Balkán különböző frontjain küzdött.
• 101. közös gyalogezred: 1914 őszétől 1916 márciusáig a galíciai fronton harcolt, majd másfél évig az isonzói fronton tevékenykedett, utána 1917-ben újra az orosz frontra került. Az utolsó évet az olasz és balkáni fronton töltötte.
• 20. honvéd gyaloghadosztály: Kelet-Galícia és a Dnyeszter-part volt fő állomáshelye, bár egy ideig harcolt Isonzónál is.
• 11. lovashadosztály: Lemberg mellet harcolt, ott volt Przemysl visszafoglalásánál. 1916 nyarán hősiesen küzdött a Bruszilov offenzíva megállításáért, majd 1917-ben Erdélybe vezényelték. A háború végét a Piave mellett harcolta végig.
  

Az első világháború nyugati frontjai

A német támadás: 1914 augusztus 4-én indult meg Belgiumon keresztül. A franciák a Marne folyónál tudták megállítani a németeket. Ekkor versenyfutás indult a két sereg közt a tengerig, a másik fél bekerítéséért. Azonban az Ypres-i csata után, 1914 őszétől állóháború alakult ki. Később 1916 folyamán a verduni és a sommei csatákban összesen 1,5 millió katona esett el a két oldalon, mégsem tudott egyik fél sem előnyre szert tenni.

Új tényezők, fegyverek:

Az állóháború lövészárok küzdelemmel, újdonság volt, csakúgy mint a repülők, harckocsik és harcigáz használata, melyek az ipari forradalom révén új fegyverekként jelentek meg a harctereken.

Újabb és újabb frontok: Az antant 1915 tavaszától kezdett harcokat a törökök által birtokolt, de az orosz – antant kapcsolat miatt kulcs fontosságú fekete-tengeri szorosokért. Ám 1915 októberére fel kellett adniuk a küzdelmet és a frontot áthelyezték a görögországi Tesszalonikibe. Itt állóháború alakult ki a bolgár hadsereggel. Új frontot nyitott Olaszország is a Monarchia felé 1915 májusában, miután ígéretet kapott az antanttól bizonyos osztrák területek birtokbavételére.

A háború a keleti és balkáni fronton

A Monarchia és Németország keleten Oroszországgal, Szerbiával és Romániával nyitott frontot. A németek 1914-ben sikeresen verték vissza az orosz támadásokat (tannenbergi és mazúri győzelmek). A Monarchia viszont csak hatalmas vereségek árán 1915-re volt képes megállítani Galíciában az orosz támadást. A harcokban elesett Przemysl vára is, a Monarchia 120 ezer katonájával. Az ellentámadás (gorlicei áttörés) 1915 májusában kiűzte az oroszokat Galíciából. A győzelem időleges volt, mert egy évvel később, 1916 nyarán Bruszilov tábornok újra elfoglalta a tartományt. Belépett ugyan Románia de, 1916őszén a németek legyőzték és megszállták

Szerbiai harcok:

A Monarchia 1914 augusztusában támadta meg, ám az év végére az offenzíva elakadt (Száva vonalnál)! Német erősítésekkel 1915 októberében sikerült áttörni a szerbeket és csak az év végére megszállni az országot.

A háború mérlege 1916 végére:

Bár a frontokon döntetlen helyzet alakult ki, a Monarchia az összeomlás szélére került: gazdasága, embertartalékai kimerültek. Az új uralkodó: IV. Károly már egy esetleges különbéke miatt kezdett tárgyalásokat.

Vásárhelyiek a Przemysl erődrendszerben

Przemysl vára: Galícia tartomány legfőbb központja a Monarchia legnagyobb és Európa egyik legjelentősebb erődje volt! 1914 szeptemberében a szegedi 5. honvéd gyalogezred, több századnyi vásárhelyi katonával a várba érkezett, és csatlakozott a több mint százezres véderőhöz.

Az erődrendszer ostroma: Az oroszok 1914 szeptemberétől kezdték meg a fél éves ostromot. Ennek első szakaszának végén a Monarchia 3. hadserege néhány hétre még fel tudta menteni a várat. Azonban novemberben újra kezdődött a harc. A vásárhelyi egységek 1915 decemberében valóságos bravúrral, kézitusában foglalták vissza az ostromgyűrű több stratégiai pontját (Paportenka magaslatot és a nagorachi előtérállást) Azonban 1915 tavaszára kimerültek az erőd tartalékai, és az erőd külső felmentése is kudarcba fulladt.

Az erőd eleste: A hadvezetőség egy végső, elkeseredett kitörésre adott parancsot 1915 március 19-én. Ám a kísérlet kudarcba fulladt, sőt a visszavonulás során az oroszok tömegmészárlásba kezdtek. A vár végül 1915 március 23-án kapitulált. A 117 ezer várvédő, és 30 ezer sebesült nagy része turkesztáni és szibériai hadifogolytáborokba került. A vásárhelyi 5. gyalogezred szinte teljesen megsemmisült a harcokban. Megmaradt katonái hadifoglyok lettek.

A háború második szakasza

Az erőviszonyok 1917-ben: A háború negyedik évében Oroszországban forradalom, majd a cár eltávolítását követően, 1917 november 7-én bolsevik hatalomátvétel zajlott. A hatalmas antant ország a kommunisták és vezetőjük Lenin kezébe került, aki utasításba adta a háború befejezését. Szovjet-Oroszország 1918 márciusában különbékét kötve kilépett a háborúból. (Breszt-Litovszki béke) A lépés meg-

gyengítette az antantot, ám ekkor a kilépő oroszok helyébe váratlanul az amerikaiak léptek. Az USA 1917 április 6-án csatlakozott az antanthoz a németek korlátlan búvárhajó harca, és Mexikó ellenük való felbujtása miatt!

Az olasz front:

A galíciai front megszűnése után a Monarchia minden erejét az olasz frontra tudta irányítani, így 1917 októberében Caporettónál áttörést ért el. Csapatai a Piave folyóig jutottak, de tartalékaik teljesen kimerültek.

Az antant győzelmei:

Először Franciaországban 1918 augusztus 8-án az amerikaiak miatt túlerőbe kerülő antant erők győzték le végleg a németeket. Ezt követően a Balkánon Bulgária és Törökország kapitulációja után győzött az antant és tört előre egészen a magyar határig, végül az isonzói fronton az olaszok is átszakították a Monarchia védelmi vonalát. (padovai fegyverszünet: 1918.11.03)

Békekötések:

Bár Wilson amerikai elnök 1918 elején kezdeményezett egy békét, a felek akkor ezt elutasították. Csak1919 januárjában ült össze a békekonferencia.

Magyarország 1918 után

Forradalmak (1918-1919): A háború végére Károlyi Mihály által teremtett politikai összefogás az őszirózsás forradalomban vette át a hatalmat 1918 október 30-án. Azonban az új vezetés nem tudta stabilizálni az országot, sőt a belgrádi fegyverszünet után lefegyverezte a hadsereget, így a környező államok akadálytalanul vonulhattak be a magyar területekre. Végül 1919 március 21-én a kommunisták – Károlyit kijátszva – egy váratlan puccsal ragadták magukhoz a hatalmat és alig több, mint 4 hónapra létrejött a tanácsköztársaság. A diktatórikus rendszer végül szintén elbukott, mert bár elért bizonyos katonai sikereket (északi hadjárat a csehek ellen) végül az antant a román haderő segítségével elérte hazánk katonai megszállását.

Az antant számára a békeszerződés magyar részről való aláírásához szükség volt egy legitim vezetésre. A szegedi ellenforradalmi kormány volt hadügyminisztere, Horthy Miklós ígéretet tett egy megfelelően törvényes államrend létrehozására, és a trianoni béke aláírására, ha az antant kiparancsolja a megszálló erőket (csehek, románok, szerbek). Az alku létrejött: Horthy átvette a hatalmat és hazánk 1920 június 4-én aláírta a békediktátumot.

Városunk veszteségei:

A háború alatt besorozott és frontokra kivitt 15 ezer vásárhelyi katona közül 2800 fő esett el. (A 20 milliós ország 660 ezer katonáját siratta) A legtöbb vásárhelyi a galíciai fronton vesztette életét. A hősök számára a város Pásztor János szobrával állított emléket (1938)

1919 márciusának végén 1500 helyi férfit soroztak be a vörös hadseregbe. A 46. vörösdandár részt vett a si keres északi hadjáratban, ám több más egységhez hasonlóan 1919 augusztus elsején megtagadta a további engedelmességet és elhagyta a frontot. A tanácsköztársaságot leverő, és hazánkat megszálló román hadsereg 1919 április 29-ről 30-ra virradó éjjel szállta meg a várost, és csak 10 hónappal ké sőbb, 1920 március 20-án távozott véglegesen. A megszállás alatti legvéresebb esemény 1919 július 25-én zajlott. Ekkor a román katonák 56 lakost, köztük 9 nem helybélit végeztek ki a Kutasi út mellett található Dr. Nagy Dezső tanyán. Indoklásuk az volt, hogy fegyvert fogtak a románokra és kommunista gyanúsak voltak. (Az áldozatok életkora 16 és 62 közt volt.)

Országos viszonylatban és méreteihez képest is kiemelkedően sok katonát adott a város. Alakulatai mindenütt helytálltak, sőt a 16. gyalogezred legendás hírnevet vívott ki magának.

Harmat Árpád Péter harmatarpad.blog.hu

 Eddigi cikkeink:

• 12.Az I. világháború és Vásárhely
• 11.A Nagy András János kút 130. évfordulója
• 10.Gepida sírokat találtak Vásárhely mellett
• 9.Hódmezővásárhely a török időkben
• 8.Hódmezővásárhely az 1848/49 -es harcokban
• 7.Régi vásárhelyi mesterségek: a rézművesség
• 6.A vásárhelyi Károlyi-ház története - 2014.10.26.
• 5.A Fekete Sas története - 2014.10.21.
• 4.A református ótemplom kőkerítése - 2014.10.04.
• 3.Régi vásárhelyi mesterségek - 2014.10.04.
• 2.A város kórház története - 2014.10.04.
• 1.Nagy András János élete - 2014.10.04.

A mai napon délelőtt 9 órától szakmai előadások, történelmi visszatekintések és érdekességeket tartalmazó beszédek formájában magas színvonalú ünnepség-sorozat zajlott a városháza dísztermében és a János téren álló Nagy András János kútnál. Az alkalom: városunk egyik legnagylelkűbb és legelismertebb történelmi alakjának, Nagy András Jánosnak 130 évvel ezelőtti tette: egy magánvagyonból önkéntes felajánlással megépített és a városnak 1884-ben átadott ivóvíz-kútnak az üzembe helyezése.

Ez volt városunk második fúrt kútja (elsőnek a Bakay kút tekinthető – amely ma a Cseresnyés kollégium mellett áll). A Nagy András János kút tízezrek életét könnyítette meg a XIX. századi Hódmezővásárhelyen. A felajánlást tevő – akinek önzetlen cselekedete gróf Széchenyi Istvánéhoz hasonló (aki mint tudjuk 1825-ben szintén magánvagyonából tette lehetővé az első Magyar Tudós Társaság felállítását) - vásárhelyi jobbágygyermekből lett módos gazda, és virilista. Nagy András János saját vagyonából ajánlott fel 20 ezer forintot a kút létrehozására azért, hogy szülővárosának lakói jó minőségű, tiszta ivóvízhez jussanak. Amikor a városvezetők döntése idején inkább egy gimnáziumot szerettek volna a kút helyett építtetni, így nyilatkozott: „ …  a tudomány már sok fejet megzavart, de a víz még soha egyet sem.”

Az ünnepséget házigazdaként Szenti Tibor író, etnográfus, a köszöntőbeszéd előadójaként pedig Hegedűs Zoltán alpolgármester nyitotta meg. Beszédet mondott Csath Béla gyémánt okleveles bányamérnök, Harmat Péter a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara tagja (és a Nagy András János kút helyreállítója), Dr Tombácz Zsuzsanna Csongrád megye tisztifőorvosa, Dr. Kozák Péter az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója és Harmat Árpád Péter történész (aki Fejér László címzetes főiskolai docens – a Magyar Hidrológiai Társaság Vízügyi Történeti Bizottságának elnöke - anyagát olvasta fel). Az előadások kitértek a kút létrehozásának előzményeire, körülményeire és a korabeli viszonyok - vízrajzi, természeti és egyéb körülmények – ismertetésére.

Csath Béla és Harmat Péter izgalmas előadásai a hallgatóság elé tárták a kút érdekességeit is. Megtudhattuk például, hogy Zsigmondy Béla gépészmérnök és kútfúró szakember alig egy év alatt – 1883 és 1884 közt - készítette el a napi egymillió liter vizet adó, 252,6 méter mély kutat. (Az ország legmélyebb fúrt ivóvízkútja egyébként Békéscsaba környékén található és 2500 méter mélységű. Ezt az információt Csath Béla osztotta meg velem, mint ahogyan azt is, hogy Európa legmélyebb ivóvízkútja a Kola félszigeten 12 km mélységű.) A Nagy András János kút percenként 694 liter jó minőségű, tiszta vizet adott. A Séegner Béla által homokkőből faragott nyolc szögletű medence átmérője 6 méter, közepén egy 1,3 méter magas mészkőoszlop, tetején pedig egy nagy és kisebb bronztányér kap helyet. A teteje tölcsérszerűen kiképzett, melyből régen függönyszerű zuhatagban folyt le a víz egészen az 1960-as évekig, amikor a kút vize elapadt. A kút jelentős térrendező szerepe és esztétikai értéke miatt „műemlék jellegű" minősítést, majd műemlék besorolást kapott.

Az előadások után a konferencia résztvevői és hallgatósága a kútnál folytatták a megemlékezést, megtekintve annak földalatti pincemúzeumát is. Ezt a különleges, kút alatti helyiséget - melyben az 1884-es kút egyik eredeti béléscsöve is megtekinthető volt - annak idején, a 80-as években Harmat Péter készíttette el, aki a Csongrád Megyei Vízmű helyi vezetőjeként a város számára szerette volna megmutatni a különleges létesítmény muzeális berendezéseit.

 A sikeres nap végén a résztvevők azzal a szellemi „útravalóval” távozhattak, hogy Hódmezővásárhely múltjában mindig akadtak nagylelkű, a városukat szívükön viselő emberek, akik ha „csak” egy kúttal is, de hozzájárultak szeretett városunk fejlődéséhez.

Harmat Péter (Csongrád Megyei Mérnöki Kamara tagja)