Harmat Péter és Harmat Árpád helytörténeti blogja

Lokálpatrióták

Harmat Péter könyvének bemutatója a vásárhelyi levéltárban [32.]

2018. október 10. - Harmat Árpád Péter

A mai napon, 2018 október 10-én Harmat Péter könyvének bemutatója zajlott a hódmezővásárhelyi levéltárban. Az eseményt Szenti Csilla levéltárvezető nyitotta meg, majd Presztóczki Zoltán levéltáros mutatta be a szerzőt a megjelenteknek. Felolvasásra került a könyv lektorának - az eseményen egészségi okokból megjelenni nem tudó Csath Béla bányamérnöknek - méltató szavai is, melyekkel elismerően szólt a szerző több évtizedes szakmai munkásságáról. A másfél órás rendezvény rendkívül jó hangulatban zajlott.

levelt11.jpg

Harmat Péter könyvét - melynek címe "Hódmezővásárhely díszkútjai" - nagy érdeklődés fogadta, hiszen a város díszkútjainak bemutatásával a település múltjának is jókora szelete került feldolgozásra. A szerző színes és érdekes prezentációval, rengeteg képpel és történettel tárta a megjelentek elé könyvének tartalmi kivonatát, beavatva hallgatóságát a sok évnyi kutatómunka néhány kulisszatitkába is.

Esett szó Vásárhely évszázadokkal ezelőtti sajátos vízrajzáról, tórendszeréről, az első kútfúrási kísérletekről, Zsigmondy Béla helyi munkásságáról, illetve a Bakay és Nagy-András János kutak rövid történetéről. A hallgatóság Harmat Péter prezentációjából megismerhette a helyi kútfúró családokat, illetve a Császtvay, Szécséner, Rossier és Kolokán kutak kialakításának krónikáját. 

Az eseményt megtisztelte jelenlétével a város polgármestere, dr. Márki-Zay Péter is. A nagyjából egy órás prezentáció végén Harmat Péter válaszolt a hallgatóság kérdéseire, majd az esemény kötetlen formára váltott és a szerző süteményekkel illetve üdítőkkel látta vendégül a megjelenteket. A könyvbemutatóra eljött a helyi média is: a városi televízió és rádió. A szerzővel mindkét médium készített egy-egy rövid interjút.

levelt2.jpg

A későbbiekben további könyvbemutatókra is sor kerül majd, például a Városi Könyvtárban. Ennek időpontjáról blogunk és Facebook közösségünk is ad majd tájékoztatást. A könyv mindegyik bemutatón megvásárolható lesz majd. 

levelt10.jpg

A "Hódmezővásárhely díszkútjai" című könyv 295 oldalas, kemény kötésű, korabeli fotókkal, képekkel, ábrákkal gazdagon ellátott mű, mely a XIX. századtól mutatja be a helyi kútfúrás és a Vásárhelyen kialakított díszkutak történetét.

levelt4.jpg

levelt6.jpg

levelt7.jpg

levelt9.jpg

levelt1.jpg

levelt12.jpg

levelt5.jpg

levelt8.jpg

konyv.jpg

Harmat Árpád Péter 

A bejegyzés trackback címe:

https://vasarhelyilokalpatriotak.blog.hu/api/trackback/id/tr1114294827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása