Sok évtizeden keresztül gyakorolt hivatásom, munkám és hobbim mindig is a vízhez kötöttek, így már nem is volt kérdés számomra, hogy könyvem témájául olyasmit válasszak, ami a vízhez kapcsolódik. Szülővárosomat, a Duna-menti Baját a vizek városának is tekinthetjük. Itt tanultam meg tisztelni a vizet, amikor Édesapám mellett részt vettem az árvédekezésben, vagy amikor vödörrel hoztuk a közeli artézi kútról az ivóvizet, mert még nem volt városi vízhálózat az 50-es években. Már akkor izgatott az a kérdés, hogy az éjjel-nappal folyó artézi víz, hogy jut fel a felszínre? Hova folyik az a rengeteg víz, amit mi vödrökkel, hordókkal nem tudunk hazavinni? Ezeknek az élményeknek szerepük volt abban a döntésemben, hogy a középiskolai tanulmányok után, milyen pályát válasszak felnőtt koromra.

Az életem alakulásában, kisgyerekkoromtól kezdve a víz játszotta a főszerepet. Eldöntöttem, hogy felsőfokon fogok megismerkedni az életet adó vízzel.  Amikor 1969-ben, mint vízügyi szakember megpályáztam a Csongrád megyei Víz és Csatornamű Vállalat hódmezővásárhelyi egységének vezetői munkakörét, nem sejtettem, hogy itt egy valóságos aranybányát fogok találni a városi Levéltárában, az artézi kutakra vonatkozóan. Mint Hódmezővásárhely vízellátásáért felelős szakember, a 70-es évek elején megtudtam, hogy a lakosságot az 1700-as és az 1800-as években ásott kutak, később fúrt kutak látták el ivóvízzel.  Az országban egyedülállóan itt alakult ki először a kútfúró ipar, külföldön is elismert vásárhelyi mesterekkel.

1976-tól Herczeg Mihálynak, az akkori Csongrád megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltár igazgatójának instrukciói és Makó Imre levéltáros segítő útmutatásai mellett vetettem bele magamat a mindennapi munkám mellett a kutatómunkába, a városháza pincéjében. Kezdő szakemberként nagy élvezettel olvastam a levéltári dokumentumokban, hogy milyen erőfeszítések árán tudták csak megoldani az itt lakó emberek az egészséges vízellátásukat, a pusztító járványok közepette. Elhatároztam, mindent elkövetek, hogy a város emléket állítson ennek a nagy küzdelemnek.

Különösen felháborított, hogy Hódmezővásárhely első artézi kútjának közkifolyós medencéjét szétverték a főtér rendezési munkái miatt. Úgy érzem, hogy a kutatómunkám és annak hatására tett törekvéseim, nem voltak hiábavalóak.          A város vezetői mindenkor támogattak, és figyelembe vették azokat a javaslataimat, amelyek alapján vagy helyreállítottuk, vagy rekonstruáltuk a kutak mellé hajdanán épített közkifolyókat. Ezek a díszkutak, visszaadták Hódmezővásárhely egy-egy lakókörzetének régi hangulatát.

Ebben a munkámban a város vezetőin kívül mellettem volt, és nagy segítséget nyújtott Csath Béla a Budapesti Vízkutató és Fúró Vállalat bányamérnöke, aki az ország területén végzett kútfúrási munkák ellenőrzése során többször is megfordult Hódmezővásárhelyen.  Ennek során mindig ellátott tanácsokkal.  Ő maga is gyűjtötte az ország díszes közkifolyós medencéit. De nagy segítségemre volt Németh Péter az Országos Műemléki Felügyelőség Szegedi Kirendeltségének vezetője is, a rekonstrukciós munkák terveinek elkészítésével és a kivitelezés műszaki irányításával. Óriási segítséget nyújtottak a város ipari és szolgáltató vállalatainak vezetői és dolgozói is. METRIPOND Mérleggyár, CSOMIÉP, Csm. Kertészeti Vállalat, a Csm. Temetkezési Vállalat Sírkő Üzeme, DÉMÁSZ, DÉGÁZ, a Csm. Víz és Csatornamű Vállalat Szentes, stb./ és a könyvben felsorolt lakók. A közös munka eredménye, hogy Hódmezővásárhelyen már a fiatal generáció is megismerhette, vagy megismerheti a város vízellátásnak múltját. Emléket állítottunk Zsigmondy Bélának egy róla elnevezett térrel, és egy Csikós János képzőművész által elkészített domborművel, aki Hódmezővásárhely első két artézi kútját fúrta a város vezetőinek megrendelésére.

A kutatást mindezek mellett folytatni kellett. Nagy segítséget kaptam a Csongrád megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárának vezetőjétől Szenti Csillától és munkatársaitól, Presztóczki Zoltántól, Kmetykóné Barát Ildikótól, Lőkös Györgyitől, Makó Imrétől és a Németh László Városi Könyvtár helytörténészétől Borus Gábortól. Nem szabad megfeledkeznem a történész fiamról, Harmat Árpádról sem, aki szívvel lélekkel mellettem állt. és segített a kutatómunkámban, és a könyvem összeállításában. Abban reménykedem, hogy Hódmezővásárhely lakói nem felejtik el, hogy az 1800-as években és az 1900-as évek elején, milyen lakossági erőfeszítések és áldozatok árán valósult meg a város egészséges vízellátása, és ápolni fogják azokat a rekonstruált, vagy helyreállított közkifolyós medencéket, amelyek ennek állítanak emléket.