Harmat Péter és Harmat Árpád helytörténeti blogja

Lokálpatrióták

A református ótemplom kőkerítése [4.]

2014. október 04. - Harmat Péter blogadmin

A posztot szerkesztette: Harmat Péter

Az Ótemplom tornya a Hód-tó partjához közel épült 1713-1714-ben román stílusban. A hozzátartozó barokk stílusú templomhajó néhány évvel később 1721-1723 között készült el. A kivitelezést Helbing János budai építőmester végezte. A templom hajó 6 öl szélességben és 16 öl hosszúságban készült el. A kóbor csapatok elleni védekezésül az erdélyi templomhoz hasonlóan 1740-ben a templomot lőrésekkel ellátott védőfallal vették körül. A templomkerítést gyulai kőművesek építették, hossza 104 öl, szélessége 2,5 láb / 1 láb=31,60 cm / Falát 43 oszloppal erősítették meg. Ekkor épült a templom előtt a délnyugati oldalon egy gabonaraktár, melyben a párbérbe beszedett gabonát tárolták.

reformatus_otemplom1.jpg

Az Ótemplom kerítése egy évtized alatt annyira megrongálódott, hogy 1751-ben újra vakolták. 1773-ban, majd 1802-ben ismét renoválásra került sor. Az 1880-as években a tönkrement kerítésfal egy részét bazársor építésével akarták kiváltani. Ezt az ügyet a presbitérium függőbe hagyta, valószínűleg anyagi okok miatt. Megbízták az építési bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatot a kerítés kijavítására. Végül mégis a bazársor megépítése mellett döntöttek.

Tornyai János festőműész alkotása örökítette meg a kerítés bontás előtti állapotát. Eredetileg a védfalon, annak NY-i oldalán, a templom főbejáratával szemben volt egyetlen erő gerendából készült, megvasalt , masszív kétszárnyú kapu, fölötte félkörös kiképzésű díszes kiemelkedés. A DNY-i sarkán egybe építették a magtár épülettel, a NY-i frontján 17 befelé szélesedő boltíves lőrés volt, a többi falrészen 100-nál is több. Később még két kiskaput vágtak a falba, egyet a D-i oldalon a Templom u-ra, a másikat az É-i oldalon a Nagy u. felé, a régi templomkertbe, a cimeteriumba. Ezek a kiskapuk hasonlóak voltak a nagykapuhoz, csak egyszerűbb kivitelűek.

A templom bazársor építésekor az É-i kaput is lebontották, helyette egyszerű vasrácsos nagyobb nyílású kaput építettek a Csengettyű u-ra. A városi tanács a bazársor építési tervét jóváhagyta, és megadta az építési engedélyt. A bazársort 1960-ban a Kossuth tér rendezésekor lebontották.

A Református Ótemplom védőfala! Szigeti János 1960-as felvétele

4.ótemplom.JPG

Az Ótemplom első harangját 1735-ben Zechenter Antal budai császári ágyúőntő készítette 100 forintért. Súlya 152.5 font. A második harangot 1820-ban öntette a presbitérium. A harmadik harang 1851-ben készült az eklézsia saját költségén Pesten Jungbauer Vince öntötte, súlya 1861 font. A harang meghasadása után újraöntette az egyház.. Ezt a harangot Szeremlei Sámuel avatta fel 1867. március 9-én.
A toronyra állandó tetőt 1741-ben építettek, akkor helyezték el a toronygombot is. A templom zsindely teteje annyira elkorhadt, hogy 1789-ben majd 1826-ban cseréppel fedték be.

2.ótemplom.JPG

1930.szeptember 7-én villám csapott a templom gombjába és lángra lobbant a templom kupola faváza. A tűzoltóság fél óra alatt eloltotta a tüzet, de a tornyot újjá kellett építeni. Kiss Bálint kőműves mester, Szabó Sándor építész tervei alapján eredeti formájában vasbetonból építette újjá a tornyot. Bekő Ferenc ács, Pataki János bádogos és Váradi Lajos lakatos működött közre. A toronygombot kijavították, melyben 1800-ból és 1872-ből származó iratokat találtak. Kiegészítették az iratokat, a Reggeli Újság 2 számát is belerakták, amely a tűzről beszámolt, és 1930. november 12-én visszahelyezték, és villámhárítóval is ellátták.

Az ótemplom tornya és harangja

Az Ótemplom első harangját 1735-ben Zechenter Antal budai császári ágyú őntő készítette 100 forintért. Súlya 152.5 font. A második harangot 1820-ban öntette a presbitérium. A harmadik harang 1851-ben készült az eklézsia saját költségén Pesten Jungbauer Vince öntötte, súlya 1861 font. A harang meghasadása után újraöntette az egyház.. Ezt a harangot Szeremlei Sámuel avatta fel 1867. március 9-én.
A toronyra állandó tetőt 1741-ben építettek, akkor helyezték el a toronygombot is. A templom zsindely teteje annyira elkorhadt, hogy 1789-ben majd 1826-ban cseréppel fedték be.

1930.szeptember 7-én villám csapott a templom gombjába és lángra lobbant a templom kupola faváza. A tűzoltóság fél óra alatt eloltotta a tüzet, de a tornyot újjá kellett építeni. Kiss Bálint kőműves mester, Szabó Sándor építész tercei alapján eredeti formájában vasbetonból építette újjá a tornyot. Benkő Ferenc ács, Pataki János bádogos és Váradi Lajos lakatos működött közre. A toronygombot kijavították, melyben 1800-ból és 1872-ből származó iratokat találtak. Kiegészítették az iratokat, a Reggeli Újság 2 számát is belerakták, amely a tűzről beszámolt, és 1930. november 12-én visszahelyezték, és villámhárítóval is ellátták.

Adataim forrása:

A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság ÉVKÖNYVE 2000., Kruzslicz István Gábor :"A Református Ótemplom és bazársor" c. tanulmánya.

Harmat Péter

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vasarhelyilokalpatriotak.blog.hu/api/trackback/id/tr266758899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása