Harmat Péter és Harmat Árpád helytörténeti blogja

Lokálpatrióták

A hódmezővásárhelyi városi kórház története [2.]

2014. október 04. - Harmat Péter blogadmin

A posztot szerkesztette: Harmat Péter

korhaz1.jpgA pestis 1709-1739 között, a kolera 1831-ben sok áldozatot követelt Hódmezővásárhelyen. 1717-ben 600 ház volt a városban. A babona, kuruzslás, népi gyógykezelés volt az egyetlen védekezés. 1802-ben csak himlő elleni védőoltás, ennek ellenére tömegesen szedte áldozatait.

A város első orvosa 1825-ben évi 600.- Ft fizetéssel került alkalmazásba. dr.Toperczer Mátyást azzal a kikötéssel vette fel Hódmezővásárhely, hogy a szegényektől semmit nem követelhet, a jobb módúaktól minden házhoz kijárásért 30 váltókrajcárt kérhetett Ettől kezdve mindig volt a városban orvos. 1812-ben nyílt meg az első, 1837-ben a második gyógyszertár. 1833-ban a vármegye épített egy kórházat, amelyet a megye székhellyel együtt elhelyeztek Vásárhelyről.

Több mint 150 évvel ezelőtt, 1859-ben Hódmezővásárhely önálló törvényhatósági város lett. Néhány évvel később, 1877-ben dr. Berger Ferenc városi orvos sürgette egy kórház megépítését. Végül 1859-ben egy bérelt raktárépületben nyitották meg Hódmezővásárhely első városi kórházát a mai Vöröskereszt u-ban / régen Kórház u. volt /. Ez azonban nagyon messze volt attól, amit ma kórháznak nevezhetünk. Elaggott dologképtelen emberek gyűjtőhelye volt. Betegségre és nemre való tekintet nélkül helyezték el őket az elmebetegekkel együtt. Közben 1875-ben önálló törvényhatósági város lett Hódmezővásárhely. Berger Ferenc városi orvos sürgetni kezdte a kórház elköltöztetését. A sürgetés hatására 1880-ban átköltöztették a kórházat a Serház térre, az uradalmi épület északi részébe, ahol 4 szoba állt rendelkezésre.

korhaz5.jpg

dr. Imre József, aki 1851-ben Hódmezővásárhelyen született, 1879-ben került ismét vissza városunkba, mint gyakorló orvos. A sebész, szülész, szemész képesítésű doktor 1885-ben két szobából önálló szemészeti osztályt állított fel. 1886-ban a főispán kórházi orvosnak nevezte ki. Olyan eredményeket ért el, hogy a korábban kialakított szemészeti osztály lett az alapja a későbbi szem, majd általános kórháznak. 1898-ban adták át a jelenlegi kórház területén az új Erzsébet Szemkórházat, amely 40 ággyal működött. Ettől az időponttól számítják a kórház alapítását.

korhaz2.jpg

Id. dr. Imre József szorgalmazta, hogy a Serház téri ispotály helyett épüljön egy általános kórház a jelenlegi helyen. 1905-ben kezdték meg a munkálatokat és 1911. október 1-én került átadásra 225 ággyal. Az új kórház igazgatója dr. Genersich Antal lett. 1909-ben id.dr. Imre Józsefet a Kolozsvári Egyetem professzorának nevezték ki.

korhaz3.jpg

korhaz4.jpg

 A kakasszéki intézet

A kakasszéki csonttébécés osztály létrehozását évekre terjedő vizsgálatok és tanulmányok előzték meg. Így népi tapasztalatok alapján, a tó vizében fürdetett gennyező sebek általában hamar gyógyultak. A csont TBC.s betegek a dr. Genersich Antal által vezetett sebészeti osztályon voltak ápolva. Lajttal hordatta be a tó vizét a kórházba, és a csonttébécés betegek felét, válogatás nélkül a vízben való fürdetéssel kezelte. A tóvíz terápia kétségtelenül igazolta tapasztalatainak helyességét.

kakasszek1.jpg

1927-ben Genersich doktor egy 2000 ágyas, az országban egyedülálló intézmény felállítását kérelmezte a törvényhatósági közgyűlésnél. Néhány évvel korábban már elkezdődött a fürdőtelep kiépítése, elsősorban a Kakasszéki Fürdő Rt kebelén belül. 1929 nyarán a kórház kibérelte a Református Egyház üdülőjét, és 40 beteget helyeztek el benne. 1930 szeptemberében megérkezett a népjóléti miniszter 250 ezer pengőről szóló utalványa, ezzel is elismerve dr. Genersich Antal kísérletének pozitív eredményét. Az építéshez még szükséges összeget a kórház pénztárából megelőlegezték.

1932-ben már állt is a 100 ágyas szép épület, amely a kórház kihelyezett csont tuberkulózis osztályaként működött. A II. világháborúban a szanatórium megrongálódott, felszerelését kifosztották. Az épületet a kórház és a svájci Don Svisse Alapítvány rendbehozatta. A 110 ágyas osztályt a berendezéseken kívül az Alapítvány műtővel, röntgennel és műszerekkel is ellátta.1948-ban dr. Riskó Tibor tüdőgyógyász, ortopéd, sebész szakorvos irányításával megkezdhette a munkáját. dr. Riskó Tíbor főorvost 1953-ban kinevezték az Országos Rehabilitációs Intézet igazgatójának és helyette dr. Kovács Pál pulmanológus, reumatológus és fizioterápiás szakorvost nevezték ki az osztály élére.

kakasszek2.jpg

A kútvölgyi szanatórium

Hódmezővásárhely törvényhatósága 1902-ben elhatározta egy Szanatóriumi Egyesület létrehozását. Az Egyesület, Kútvölgyön adományozott több mint 10 holdnyi erdőparkban 1910. január 1-én megnyitotta a TBC-s betegek 24 ágyas NÉPSZANATÓRIUMÁT. Az 1914-es világháború megbénította a szanatórium munkáját. Az intézmény továbbra is a Szanatóriumi Egyesület tulajdonába maradt. 1949-ben az Egyesület felbomlott, és a szanatórium a városhoz került.

A város az épületeket rendbe hozatta és a két háború között 120 ágyat helyezett el bennük, és mint a Városi Kórház kihelyezett TBC-s belosztálya volt üzemeltetve. Spuller Róza / Bereczk Péter gyógyszerész felesége, szül:1863. június 10. Torontál megyei Nagykikinda, 1884-ben Vásárhelyre jött férjhez./ egy hatágyas kórtermet rendezett be saját költségén még az Egyesületi időszakban. Spuller Róza műkedvelő előadásokat szervezett a népkerti Faszínházban, amelyekben maga is szerepelt / "Nagymama" és a "Nézd meg az anyját, vedd el a lányát" c. darabokban főszerepeket játszott / A bevételekből támogatta a Vörös Kereszt Egyesületet / melynek elnöke volt./

Visszatérve a SZANATÓRIUMHOZ, 1970-es években a TBC felszámolása után a Kárház kihelyezett TBC-s belosztályát megszüntetik. és a szociális gondozást vette át és megyei vonzáskőrrel értelmi fogyatékosok gondozását látta el. A legutóbbi információ szerint komoly gondok merültek fel az épületek állapotával kapcsolatban.

Harmat Péter

Felhasznált forrás:

  • Kirilla Béla: A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet centenáriumi emlékkönyve 1898-1998. Hódmezővásárhely, 1998. Erzsébet Kórház-Rendelőintézet, Verzál Nyomda. Hivatkozás: itt.

 

***

csillag4.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vasarhelyilokalpatriotak.blog.hu/api/trackback/id/tr556758879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása