Harmat Árpád cikke
Városunk egyik legkedveltebb helye, sok büszkeségre, nagyszerű sport-eredményekre és rengeteg kellemes élményre emlékeztető épület-együttese a Városi Strandfürdő (hivatalos nevén: Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda). A komplexum 1928-ban épült, átadására 1929 július 14-én, ünnepélyes megnyitójára pedig 1930 június 27-én került sor (éppen 91 éve).
Sok szállal kötődök a strandhoz, ezek közül az egyik, hogy mivel sportiskolába jártam, így alsó tagozatban (1979-1984 közt) télen-nyáron rendszeresen úsztam ott a reggel 8 órai iskolakezdés előtt. A másik "szál", hogy szüleim egy rövid ideig laktak is a strandon, amikor Édesapám a VÍZMŰ vezetője lett (és így a strand élére került) átmenetileg szolgálati lakásként a fürdő területén kaptak szállást (még születésem előtt). Végül harmadik kapcsolódás Apukám maga, aki évtizedeken keresztül foglalkozott a fürdő (és a hozzá tartozó kemping) fejlesztésével, majd közreműködött Török Sándor vásárhelyi fürdőkről szóló 2004-es könyve elkészítésében is, így a szerzőtől aláírt, dedikált példányt kapott. Ezt a könyvet használtam fel cikkemhez is, hogy a rengeteg érdekes kép közül egy tucatot kiválasztva mutassam be városi büszkeségünk, a Városi Strandfürdő fejlődését.
A sok kapcsolódás közül azonban számomra mégis csak a közvetlen, saját élmény-anyag a legfontosabb, azoknak az éveknek az újraélése, amikor kisgyerekként minden iskolakezdés előtt hajnalban 2 ezer métert kellett leúsznom a nagy medencében. Emlékszem, a táv teljesítése után, mennyire jó volt átrohanni a meleg vizes medencébe (főleg télen), hogy ott várjuk be a lassabban úszó osztálytársainkat (ez a meleg-vizes pihenő volt akkoriban legnagyobb motivációnk a táv gyorsabb teljesítésére). Aztán a rengeteg játékra emlékszem az úgynevezett "belemerítőzésre" (mások benemeresztőzésnek hívják), amikor a nagy medence sarkából a kergető a vízbe ugorva (az átlátszatlan vízfelszín alatt) kellett hogy elkapja, a másik három beugró játékost, akiknek a sarokba kellett bejutniuk. Akkoriban kékes színű, meszelt falú volt a hideg-vizes nagy medence és hetente egyszer űrítették, mindig hétfőn. Emlékszem mennyiszer ment a körmöm alá az a kékes mész és mennyiszer volt fül- illetve szem fájásom a sok fertőtlenítőszertől, illetve mennyi alkalommal éreztem, hogy szétreped a tüdőm az órákon át tartó víz alá bukdácsolástól. De imádtam ott lenni, ahogyan most is rendszeresen lejárok. Néha különleges emberekkel, hírességekkel is összefutok a strandon, akik világklasszis sportolók és olimpiai bajnokok. Egyikükkel kép is készült, melyet cikkem legvégén lehet megtekinteni. Itt edzenek a nagy világversenyekre, mert tudják: a vásárhelyi uszoda megállja a helyét nemzetközi mezőnyben is.
Gyakran kisfiammal megyek úszni, akinek ugyanúgy mesélek a régi időkről, mint ahogyan annak idején nekem is mesélt az Édesapám. Beszélek neki a 80-as évek kabin-sorairól, a másik bejáratról (a mai Pelikán felől) és a nagy medencéről, melynek alja akkoriban az eredményjelző felől 1 méterrel volt mélyebb (a még korábban ott felállított trambulin miatt). [Az itt következő képen a nagy medence vége látható az eredmény-jelzővel.]
Az itt következőkben képeket mutatnék a fürdő életéről a 30-as évektől a 80-as évekig terjedően, néhol rövid kis kommentekkel. Az utolsó kronologikusan megtekinthető fotó a strandfürdő 2003-as nagy felújítása és átalakítása utáni, amikor mai formájában 2003 augusztus 20-án átadásra került.
Ezen a legelső képen jól látszódik, hogy eleinte, az 1930-as években még egyetlen hatalmas, 100 méter hosszú nagy medence létezett a vásárhelyi strandon, amit később praktikussági okokból "tagoltak" több részre. Leürítése, vízcseréje iszonyúan nehézkes és lassú volt ugyanis.
Ezen a képen a homokfövenyes rész tanulmányozható, mely sokáig valódi "strand hangulatot" alakított ki a medencék mentén.
Az 1930-as évek városi strandfürdőjében a trambulin szerves részét képezte a szórakozásnak. Sokan csak ing-újban jelentek meg a medencék partján.
Az 1950-es években a strandfürdő egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a korabeli konzervatívabb fürdőruha-divattal együtt.
Egy látkép-fotó, a háttérben lévő városházával együtt.
A képen eredeti főbejárat és pénztár látható a mai Ady Endre utca felől. Később a főbejárat átkerült a mai Pelikánhoz, ahol egy fás udvarban lehetett lezárni a kerékpárokat a fürdőbe lépés előtt, illetve egy étterem nyújtott ebédelési lehetőségeket. Aztán jött 2003 és a legújabb átalakítás, melynek során a fürdő elnyerte mai formáját. Ennek során került a főbejárat a mai helyére.
Ez a fotó jól mutatja, hogy a 30-as, 40-es és 50-es években még sátortetős, fa tetőszerkezetes kabinrendszer működött és még ugrókövek sem voltak. Viszont a nagy medence végében a fa trambulin elmaradhatatlanul megmaradt.
A Kádár-érában a medencéket hetente egyszer mindig leürítették és a strandon dolgozó hölgyek seprűkkel takarították ki, alapos munkával.
A strand legrégibb épületeinek egyike.
A kisgyerekek medencéje a "kacsa" az eredeti, régi bejárat közelében, a 70-es, 80-as években, könnyű-szerkezetes műanyag védőborítással.
Előtérben a meleg-vizes medence, az alacsonyra vett támlákkal és a kabinsor körben. Korábban a meleg medencében magasított beton támláknak támaszkodva lehetett ücsörögni. Én még ilyen magas-támlás medencében múlattam az időt kisgyermekként a leúszott napi adagot követően.
Az átalakított, felújított új sportuszoda megnyitója 2003 augusztus 20-án.
Török Sándor 2004-es könyve, melyből a cikkemhez használt fényképeket is merítettem. A könyv fotóinak forrásairól a következő, könyvből ide másolt lap ad tájékoztatást:
Harmat Árpád
***
A témához kapcsolódóan: a város kútjairól Harmat Péter nyugalmazott mérnök - helytörténész (édesapám) írt könyvet 2018-ban, mely szintén rengeteg érdekességet és régi felvételt tartalmaz Hódmezővásárhely múltjából:
Zárásul egy kép egy olimpiai bajnok magyar úszóval, Gyurta Danival, aki 2013 nyarán strandunkon edzett:
2021.06.30. (22:09)
