Harmat Péter és Harmat Árpád helytörténeti blogja

Lokálpatrióták

Jeles vásárhelyiek: Nagy Margit operaénekes (1902-1941) [34.]

2020. április 06. - Harmat Péter nyugalmazott mérnök

A lokálpatrióták blog "jeles vásárhelyiek" című cikk-sorozatában ezúttal városunk egyik olyan híres és valóban sikeres szülöttéről emlékezünk meg, aki operaénekesként szerzett magának (és ezzel Hódmezővásárhelynek is) hírnevet. Ő Nagy Margit és éppen most, április 6-án ünnepelhetjük születésének 118. évfordulóját. De ki is volt ez a különleges hölgy, akiről a mai napig találunk információkat az opera.hu oldalon és akit egykoron a "budapesti operaház csillagaként" emlékeztek meg országos újságok is.  

NAGY MARGIT (1902-1941)

nagy_margit.jpgNagy Margit, későbbi elismert operaénekesnő 1902 április 6-án látta meg a napvilágot, Nagy Gyula református igazgató-tanító leányaként. Fiatalon zongorán, majd ének szakon tanult Bécsben és a budapesti Zeneakadémián. Alig 20 évesen, 1922-ben szerzett diplomát, később pedig 1923-tól egészen haláláig, azaz 1941-ig, mintegy 18 esztendőn keresztül volt a budapesti Operaház tagja. Vendégszerepelt Európa több világvárosában is, így például Barcelonában, Párizsban, Nürnbergben, Bécsben, és számos olaszországi operaházban. Tehetségét mindenhol elismerték, nem egyszer hatalmas vastaps kíséretében.

Csillogó szopránjának, jeles ének-művészetének mindenhol nagy sikere volt. Különösen Mozart-énekesnőként nyújtott emlékezetes alakítást / a Don Juan Elvirája, a Varázsfuvola Paminája, stb. /, de énekelte például a Nürnbergi mesterdalnokok Éváját, a Cigánybáró Szaffiját, a Faust Margitját. a Bohémélet Mimijét, az Anyegin Tatjánáját, Manon Lescaut-ot. Rendszeres közreműködője volt az oratóriumi előadásoknak is.

Súlyos betegsége után bekövetkezett korai halála mély megrendülést váltott ki szülővárosában, Hódmezővásárhelyen. 

A megemlékezést összeállította Kárász József, JELES VÁSÁRHELYIEK címmel, a CSM HÍRLAP 1989. január 24-i számában.

Egy másik fotó a művésznőről, mely alighanem egy jelmezes szerepéből maradt fenn:

nagy2_margit.jpg

Ne feledjük városunk kiválóságait, tehetségeit, mindazokat a művészeket, alkotókat és jelességeket, akik egykoron Hódmezővásárhelyen látták meg a napvilágot vagy életük egy-egy szakaszában gyönyörű városunkban éltek és Vásárhelyen alkotva illetve innen kiindulva szereztek hírnevet maguknak. Ennek a gondolatnak a jegyében jelentetjük meg rövid életrajzaikat a továbbiakban is, "jeles vásárhelyiek" cikksorozatunkban.

Harmat Péter /nyugalmazott mérnök/

lokalpatriot3_also.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vasarhelyilokalpatriotak.blog.hu/api/trackback/id/tr7015593446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása