Hódmezővásárhely mindig is híres volt gazdag művészeti életéről, képzőművészeiről, festőről és alkotóiról. Közel fél évszázaddal ezelőtt, 1971 -ben a Csongrád Megyei Hírlap cikksorozatban, Jurányi Anna tollából mutatta be a város jeles szobrászait, festőit, keramikusait. Harmat Péter a "Hódmezővásárhelyi Lokálpatrióták" alapítója 2017 január 6 és 28 közt összegyűjtötte és megjelentette ezeket az írásokat, külön képekkel kiegészítve. Ezeket jelentetjük most meg, egyetlen posztba rendezve a cikkeket, szám szerint 20 vásárhelyi alkotóról. A következő jeles művészekről esik szó cikkünkben: Tóth Valéria, Kligl Sándor, Fejér Csaba, Csikós András, Szalay Ferenc, Végvári Gyula, Domby Lajos, Csikós Miklós, Tildy Katalin, Fekete János, Almási Gyula Béla, Erdős János, Erdős Péter, Fodor József, Fülöp Erzsébet, Hézső Ferenc, Kovács Mária, Pölös Endre, Németh József, Probstner János.

Harmat Péter írása

1-2. Sok VÁSÁRHELYI MŰVÉSZT /szobrászt, festőt, keramikust,stb./ ismerünk, akik itt alkottak, és alkotnak, itt teljesedett ki művészetük. Hogy maguk a művészek, -akiket meglátogatott az újságíró-, hogyan látják ezt a folyamatot, hogyan vallanak munkájukról, megtudhatjuk Jurányi Anna újságíró "MŰTEREMLÁTOGATÁS" c. cikksorozatából, amelyet a Csm. HÍRLAP 1971. szeptember 22 és december 3 között adott közre. Most Tóth Valériával és Kligl Sándorral ismerkedhetünk meg.

3. MŰTEREMLÁTOGATÁS sorozatunk következő számában Fejér Csaba /1936-2002/ festőművészről esik szó, akiről Jurányi Anna 1971. szeptember 28-án tájékoztatta a Csongrád Megyei Hírlap olvasóit egy érdekes és olvasmányos cikkben:

4. MŰTEREMLÁTOGATÁS Csikós András /1947-2006 / festőművésznél, aki szerint ..."Beleszülettem, belenőttem a vásárhelyi tanyavilágba,..." Erről tudósított Jurányi Anna a Csm. HÍRLAP 1971. október 6-i számában.

5. Jurányi Anna MŰTEREMLÁTOGATÁSA Szalay Ferencnél, melyről a Csm. HÍRLAP 1971. október 16-i számában ad tájékoztatást az olvasók számára. Szalay Ferenc /Mosonmagyaróvár 1931- Hódmezővásárhely 2013/ festőművész, grafikus, tanár, aki már 5 éve hogy nincs közöttünk. 1951-1956 Magyar Képzőművészeti Főiskola tanulmányai után 1956-tól Hódmezővásárhelyen élt. 1964-től a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában tanított, később ugyan itt igazgatóhelyettes volt. Nyugdíjazását követően, folytatta a tanítást."A Vásárhelyi Iskola kiemelkedő képviselője, a realista festészet egyik meghatározó alakja." Számos díjai, elismerései közül a legkiemelkedőbb 1988-ban az Érdemes Művész kitüntetés volt. Kiállításai közül az 1974 évi MŰCSARNOK /Budapest/ a legrangosabb. Köztéri művei között szerepel ma is a HÓDTAVI CSATA /secco 2000 Hódmezővásárhely, Nagyszigeti emlékhelye/ "Szalay Ferenc igazi műfaja a freskó." Így vall erről a festőművész:" -Jó anyag a friss fal, csodálatos dolog rá freskót festeni." A 736 évvel ez elötti, 1282-es HÓDTAVI CSATA emlékére 2000-ben a város egy kun süveget mintázó emlékhelyet építtetett Csete György Kossuth-díjas építész tervei alapján, melynek belső falára festett munkája - valószínűleg építészeti okok miatt- megsemmisült. "Ezt elemi erejű csapásként élte meg a Festőművész." állította Csete Ildikó művésztársa a VÁSÁRHELYI LÁTÓHATÁR IV. évf. 2013/3 sz. helytörténeti folyóiratban. /Pályafutása a Szabad Enciklopédiából, Wilkipédiából./ A HÓDTAVI CSATÁRÓL és az emlékhelyről, bővebben a - vasarhelyilokalpatriotak.blog.hu - oldalon lehet megtudni.

6. Jurányi Anna újságíró MŰTEREMLÁTOGATÁSÁRÓL Végvári Gyulánál, a Csm. HÍRLAP október 16-i számában ír. Végvári Gyula /1935-2013/ keramikus művész. A kezdetek a karcagi gimnáziumi időre nyúlnak vissza, amikor irodalomtanára mondta először Végvári Gyulának hogy "...neked fiam keramikusnak kell lenned!" El is ment a karcagi cserépkályha gyárba és a szünidőkben megismerkedett a samottos anyaggal. A Magyar Képzőművészeti Főiskola következett. Borsos Miklós, Gádor István keze alatt tanult. Cserépkályhák még ekkor se kerültek előtérbe. Erre csak 1958-tól került sor, amikor a hódmezővásárhelyi MAJOLIKAGYÁR tervezőjeként kezdett dolgozni. Ez az időszak döntő fordulatot hozott az életébe. Ekkor látta meg a cserépkályhába a művészi lehetőséget. Jó időben, jó helyen volt, hiszen ebben az időben szembetalálkozott a népművészettel. Itt rátalált a népi gyökerekre. Hódmezővásárhely egy szép sziget volt, ahol Végvári Gyula 10 évet töltött Cserépkályhái, kandallói kétség kívül egyediek és lenyűgözőek. Úgy véli a művész ..."az igazi művészet kitartó és türelmes, követi a lélek belső parancsát és nem ismeri a megalkuvást." "Alkotásain -aláírás helyett- a művész sajátos jele: a félkörívek által körülölelt gömb. S hogy ez mit jelent? Az egyensúlyt, amely nélkül sem a világ, sem az ember nem boldogulhat." Művészetének legmagasabb elismerése a Munkácsy-díj. Hódmezővásárhely után Szegeden szaktanárként, majd a Képcsarnok megrendelésére dolgozott.Mindehhez a MACSOI Cserépkályhás c. folyóirat 2012. szeptemberi számában megjelent Vasvári Éva cikkét: "Végvári Gyula - A FORMATERVEZÉS MŰVÉSZE" címmel használtam fel a művész bemutatásánál. Vasvári Éva a művészt, Szentendrei otthonában kereste fel.

7. Jurányi Anna MŰTEREMLÁTOGATÁSA Domby Lajos /Kecskemét 1943/ festőművésznél./Csm HÍRLAP 1971. november 25-i száma/ Domby Lajos 1967-ben végezte Budapesten a Képzőművészeti Főiskolát. Mestere Fényi Géza. 1971-ben telepedett le Hódmezővásárhelyen. Egyéni tárlata 1972-ben a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. A legrangosabb csoportos kiállításon,1978-ban a Budapesti MŰCSARNOKBAN vett részt. Balesete miatt, 1975-től nem végez alkotó tevékenységet, ekkor Budapestre költözött."Tájképeit és figurális kompozícióit stilizált formarend és sajátosan élénk színösszetétel jellemezte. Az alföldi festészet dekoratív-lírai irányú továbbfejlesztője. Főként a tájképei jelentősek." /Forrás: Horváth János artportal.hu lexikon művész/

8. Jurányi Anna újságíró Csikós Miklós / Hódmezővásárhely, 1913 - 1988 / festőművésznél tartott MŰTEREMLÁTOGATÁSÁRÓL a Csm. HÍRLAP, 1971. november 4-én tájékoztatta az olvasóit.Csikós Miklós emlékkiállításait 1993-ban és 2013-ban, a Tornyai János Múzeumban rendezték meg. A művész egyik alkotását - a "Szántó Kovács János elfogatása" c. festményét - az ENSZ Mezőgazdasági Szervezete vásárolta meg.

9. MŰTEREMLÁTOGATÁS Tildy Katalinnál, melyről Jurányi Anna 1971. december 3-án, a Csm. HÍRLAP-ban tájékoztatta az olvasókat. Sajnos kevés információt találtam a művésznőről az interneten, amellyel kiegészíthettem volna Jurányi Annát. A "Kincskereső" c. folyóirat művészeti vezetője, szerkesztője. Férjével Pölös Endrével közösen egy tervező grafikai stúdiója volt. Férje a szegedi Tömörkény István Gimnázium művész tanára. A Vásárhelyi Őszi Tárlaton többször is bemutatkozott. Ezzel vége lett a "MŰTEREMLÁTOGATÁS" c sorozatnak, amelyet 1971-től 47 éven át megőriztem, és most bemutattam. Remélem, hogy nem volt hiába.

10. . MŰTEREM LÁTOGATÁS Fekete János keramikus, szobrásznál, melyről Jurányi Anna újságíró a Csm HÍRLAP 1971. november 19-i számában ad tájékoztatást az olvasóknak. Fekete János /Csúrgónagymarton 1929 - Hódmezővásárhely 1999 / Az Iparművészeti Főiskola után 1956-tól keramikus tervező Hódmezővásárhelyen. 1966- 1989-ig a szegedi Tömörkény István Gimnáziumban művészettörténetet tanított. Számos templom, közöttük a budapesti Mátyás templom restaurálásában részt vett. Hódmezővásárhelyen a Református Ótemplom és a Tabáni Református templom helyreállítását vezette. Fekete Jánoshoz baráti szálak fűztek. Többször megfordultam nála, és megcsodálhattam a "kerti kiállítótermét" is, amely szebbnél szebb alkotásaival volt díszítve.

11. Németh László Városi Könyvtár jóvoltából, és néhány tagunk kezdeményezésére, tovább folytatom ezt a sorozatot.MŰTEREMLÁTOGATÁS Almási Gyula Béla /1908. október 13. Makó - 1976. augusztus 1. Hódmezővásárhely/ festőművésznél, melyről Jurányi Anna tudósított a Csm. HÍRLAP Vk. 1971. november 9-én megjelent számában. Tanulmányait szülővárosában Makón, az Állami Főgimnáziumban kezdte meg. Tanára volt Juhász Gyula, és szoros barátságot kötött a fiatal József Attilával. A Rudnay Gyula által vezetett makói művésztelep hatására iratkozott be a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay maga lett a mestere. Egy év után félbeszakadtak a tanulmányai, de Rómában és Párizsban tanulmányúton járt, tovább képezte magát. Tisztviselői állást vállalt, de munkái mellett tovább alkotott. 1930-ban pár hónapot a fővárosban töltött, de hamarosan visszatért Makóra, ahol megismerkedett Espersit Jánossal, a szűkebb régió legnagyobb művészpártoló mecénásával. 1942-ben áttelepült hódmezővásárhelyre, ahová Tornyai János hatása alatt nosztalgikusan vonzódott, odaköltözése után azonban rövidesen csalódnia kellett elképzeléseiben. 1945 után Kurucz D. Istvánnal és Kohán Györggyel együtt komoly szerepet játszott a vásárhelyi művészeti élet újraindításában. A művésztelep alapítója, 1953-tól haláláig, a mártélyi telep vezetője, gondnoka.a Vásárhelyi Őszi Tárlatok egyik kezdeményezője volt. Halála után özvegye tárlatot rendezett a szülővárosában, majd annak teljes kollekcióját a makói múzeumnak ajándékozta. Legismertebb festményei közül néhány: A második honfoglalás, Nagyanyámék, Tiszaparti fák, Virágcsendélet, stb. Kiállításai közül a legrangosabb a budapesti Nemzeti Galéria.
Díjai: Tornyai-plakett 1957. Forrás: Makó története 1920-1944 Dr. Tóth Ferenc

12. MŰTEREMLÁTOGATÁS Erdős János / Bátaszék 1898. október 8- Hódmezővásárhely 1985. szeptember 8./ festőművész, grafikusnál, amelyről Jurányi Anna tájékoztatja a Csm. HÍRLAP Vk. 1971. december 30-án az olvasókat. Erdős János elemi és középiskolai tanulmányait Szekszárdon végezte. Népes családja volt, nyolcan voltak testvérek, sajnos csak öten érték meg a felnőttkort. Valamennyien férfiak. Érettségi után behívták katonának. Az olasz fronton harcolt, ahol súlyosan megsérült a bal keze. 1914-24 között, a Budapesti Iparművészeti Főiskola Kecskemétre kihelyezett tagozatán szerzett festőművész diplomát. Révész Imre festőművész növendéke. 1932-ben költözött Hódmezővásárhelyre, 1934-ben vette feleségül Kolumbán Sándor erdélyi származású tanfelügyelő Róza nevű lányát, aki Kecskeméten iskolatársa volt. Mélyen érdekelte a népművészet. Háziipari műhelyt létesített hímzésre. A visszatért Kolozsvár részére 1941-ben vásárhelyi hímzéses zászlót készítettek, melynek egyik oldalán Kolozsvár, a másikon Hódmezővásárhely címere szerepel. Jelenleg a városháza kis tanácstermét díszíti. A II. világháborúba be kellett vonulnia. Orosz fogságba került, Négy évet fogolyként Grúziába töltött, ahol megengedték neki hogy festhessen. Néhány művét sikerült hazahoznia 1948-ban. 1950-60 között dekoratőr. Felesége a tanítóképzőben pedagógus, ahol Németh Lászlóval kollégális kapcsolata volt. Egy ideig a Református Új Templom melletti épületben a kántorlakást bérelték, majd 1949-ben a Kolumbán nagyszülők házába, a Zrínyi u. 85-be költöztek, ahol életük végéig éltek és alkottak. 1928-tól rendszeresen részt vett kiállításokon, Pesten a Műcsarnokban, a Galériában, Divatcsarnokban, Kecskeméten, a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon. Sírja a Kincses temetőben található. Erdős János fia Erdős Péter örökölte édesapja tehetségét. Forrás: Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság 1998-as Évkönyve Dömötör János: 100 éve született Erdős János.

13. MŰTEREMLÁTOGATÁS Erdős Péter / 1938. május 16. Hódmezővásárhely - / festőművész, szobrásznál, melyről Jurányi Anna tudósít a Csm HÍRLAP Vk. 1971. szeptember 24-i számában. Szülei is képzőművészek voltak. Édesapja Erdős János festőművész. Először még gimnazista korában, 1954-ben tűnt fel az első Őszi Tárlaton, melyre a szervező Galyas Miklós múzeumigazgató hívta meg. 1960-ban diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, mestere volt Füstös Zoltán. 1968-1973-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Veress Sándor László, Patay László voltak.1974-ig dolgozott rajztanárként. 1960-tól Mártélyon, majd két évvel később a vásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolába került. Ezután szabadúszóként folytatta működését. Műveiben folytatja az alföldi festészeti hagyományokat, tájképeket fest, de emellett rézdomborítással is foglalkozik, valamint kerámiákat is készít. Hódmezővásárhelyen több általa készült utcanév tábla és emléktábla is található.

Számtalan egyéni kiállítása /Hódmezővásárhely, Szentes, Békéscsaba, Orosháza, Hatvan, Miskolc, Salgótarján / mellett, több csoportos kiállításon is szerepel: Vásárhelyi Őszi Tárlatok, Mezőgazdasági Múzeum Budapest 1975,  III.Képzőművészeti Triennálé 1981, Táj és Portrébiennálé 1980-84.Forrás: Artportal.hu: Hetvenéves Erdős Péter vásárhelyi festőművész

14. MŰTEREMLÁTOGATÁS Fodor József /Hódmezővásárhely, 1935. december 9. - Hódmezővásárhely, 2007. május 8./ festőművész, grafikusnál, melyről 1971. szeptember 17-én Jurányi Anna számolt be a Csm. HÍRLAP Vásárhelyi kiadásában. Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Gimnázium 1951--54. A Szegedi Tanárképző Főiskolán 1955-58-ban tanult, rajz-földrajz szakon. Mesterei Füstös Zoltán, Vinkler László, Major Jenő és Kopasz Márta voltak. 1958-76 között tanár.

1965-ben a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola alapítója és vezetője.
1967-től a Vásárhelyi Őszi Tárlat résztvevője.
1970-től a Vásárhelyi kollektív műterem élén állt.
1976-2006 között a Mártélyi művésztelepet vezette.
1984, a Hódmezővásárhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület alapítója.

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület Választmányának, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. Számos kiállítása közül meg kell említeni a Magyar Nemzeti Galériát /csoportos/, és a Műcsarnokot Budapesten.

Művei eljutottak Németországba, és Franciaországba. Kitüntetések: a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat nívódíja 1974, 1994. Az Alföldi Tárlat nívódíja Békéscsaba 1971, 1981. A Hatvani Biennálé bronzdiploma 1974. Tornyai plakett 1984.Csm. Tanács alkotódíja 1989. A Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevele 2002. Pro Urbe díj, 2003 Hódmezővásárhely. Mártély díszpolgára 2004, Hódmezővásárhely díszpolgára 2005.Műveiből emlékkiállítást rendeztek Hódmezővásárhelyen 2015-ben.

15. MŰTEREMLÁTOGATÁS Fülöp Erzsébet /1937. október 3. Orosháza / festőművész, középiskolai tanárnál, melyről Jurányi Anna tudósítja a Csm. HÍRLAP Vk. olvasóit 1971. december 18-án. 1953-1957 Képző és Iparművészeti Gimnázium Budapest. 1957-1963 Magyar Képőművészeti Főiskola, festő főtanszék Budapest. Mesterei: Pap Gyula, Barcsay Jenő, Domanovszky Endre. 1962-1992 az MNK Művészeti Alap, 2002-től a MAOE, 1962-1972 a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, 1964-2003 a MKISZ Délalföldi Területi Szervezet, 1975 től az MKISZ Festőszakosztály, 1990-től a Magyar Festők Társasága, 2003-tól az MKISZ Hódmezővásárhelyi Területi Szervezet tagja.

Zománcképeket és akvarelleket is készít.1968. a Koszta érem, 1979 Magyar Tájak nívódíj, 1981.Tornyai plakett, 1983. Portré Biennálé bronzérem, stb. Számtalan kiállításai közül néhány: Vásárhelyi Őszi Tárlatok, Képzőművészek Műcsarnoki Tárlata Budapest 1962, 1964, 1985, 1993. Fényes Adolf Terem Budapest 1971, Derkovits Terem Budapest 1992 Tornyai Múzeum Hódmezővásárhely önálló kiállítás 1967, Békéscsaba, Orosháza, Nagykanizsa, Szeged, stb.

16. HÉZSŐ FERENCET 2018. január 26-án az ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG 80. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL! Hézső Ferenc /1938. január 26. Hódmezővásárhely/ festőművész MŰTEREMLÁTOGATÁSÁRÓL Jurányi Anna tájékoztatta 1971. szeptember 19-én a Csm. HÍRLAP olvasóit. Középiskolai tanulmányait 1952-56 között végezte Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Gimnáziumban. 1962-ben szerzett diplomát a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Pap Gyula, és Domanovszky Endre. Számos díjai közül néhány: Munkácsy emlék érem /1966/, Koszta emlékplakett /1969/, Derkovits ösztöndíj, Székely Bertalan emlékérem /1972/, Tornyai plakett, Munkácsy-díj/1975/, Munka Érdem Érem ezüst fokozata /1978/, Művészeti Alap festészeti Nívódíja /1978/, stb. Mártélyon, Makón szakkört vezetett. 1962-től a Vásárhelyi Művésztelep tagja. Bekapcsolódott a Tokaji Művésztelep munkájába.

A Hódmezővásárhely, Újvárosi Általános Iskolában rajztanár /1963-66/. Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Gimnázium rajztanára /1966-75/, 1975-től a szegedi Tanárképző Főiskolán tanított, ahol 1982-92 között tanszékvezető és uo. főigazgató helyettes 1982/92. Egy sor művésztelep és képzőművészeti kör vezetője, tanára /Tokaj, Hajdúböszörmény, Hortobágy, Makó, stb./ 1976-tól állandó résztvevője a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek. Művészetének kedvenc témája a vásárhelyi és az alföldi népélet.1961-től kiállító művész. Számos kiállításai közül néhány: 1968-ban Csók István Galéria, 1973-ban és 78-ban a MŰCSARNOK kamaratermében, Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban /1967, 73, 78, 87/ Vásárhelyi Őszi Tárlaton 1961-től, stb.

17. MÁRI-nál járt /89 éves korában/ Jurányi Anna a MŰTEREMLÁTOGATÁSA során, melyről 1972. január 4-én tájékoztatta a Csm. HÍRLAP olvasóit. Kovács Mária /1883-1977/ Hódmezővásárhely festő, szegény sorsú, sokgyerekes kőműves mester családjának küzdelmeiből nőtt ki. A tanulás helyett, a korabeli szegény gyerekek útját járta /libapásztor, tehenet őriz, cseléd/. 1904-ben Tornyai János cselédje, majd modellje lett. Később szors emberi és érzelmi közösség alakult ki közöttük. Mári titokban maga is festeni kezdett. Tornyai nem erőszakolta rá a maga művészeti szemléletét. Képeit Tornyai és a művésztársak, később a kritikusok is komoly elismeréssel fogadták. Tornyai önálló kiállításhoz segítette 1910-ben Hódmezővásárhelyen, "Mári kiállítása" címmel, majd Budapesten a Művészetek Házában 1911-ben.

Szabadkán közösen állítottak ki 1912-ben. Tornyai egyik levelében a "magyar Cézanne"-nak nevezte A háborúval megszakadt a sikersorozata. Tornyai Peste költözött. Mári egyedül maradt. Tornyai 1928-ban, kiállításon mutatta be a nála maradt Mári-képeket. 1934-ben szerepelt a magyar őstehetségek kiállításán. A Tornyai Társaság 1936-ban, és régi barátja Kiss Lajos 1958-ban rendezett számára kiállítást Vásárhelyen. A Vásárhelyi Őszi Tárlatokon rendszeresen részt vett alföldi tájakat, csendéleteket, szoba belsőt ábrázoló képeivel. 1973 augusztus 4-én a Tornyai János Múzeum gyűjteményes kiállítását tisztelte meg. A Képzőművészeti Alap nyugdíjasaként élt és alkotott késő öregségében is a paraszti környezetű, szoba-konyhás Hajnal u. 6., később a Dohány u. 9. szám alatti lakásában. Irodalom: Vásárhelyi Tárlat 1974. Fülöp Erzsébet

18. MŰTEREMLÁTOGATÁS Pölös Endre /Kiskunfélegyháza 1946/ grafikusnál, melyről Jurányi Anna 1971. december 14-én a Csm. HÍRLAP Vásárhelyi kiadásában tájékoztatta az olvasóit. Pölös Enre gimnazista korában még festőnek készült, a főiskolán mégis a sokszorosító grafikára szakosodott, a kötelező 2 éves festői előtanulmányok után. A gyermekkönyv illusztráció a fő műfaja. A diploma munkája gyermek naptár volt. "A gyermeki lélek izgat, és a gyermeki arcot szeretem ábrázolni." A régi kosztümök mellett, a régi fegyverek és fegyverviselési módok biztos ismerője, amelyekről árulkodnak a keze munkái. Ehhez át kell élnie a régi korok sajátosságait. A lovagkorok ismerője. A barokk művészet játékosságából, ötletgazdagságából sokat vett át munkájához.

A feleségével együtt kedvelik a barokkot nem csak a képzőművészetben, hanem a zene és természetszeretet területén is. A gyermeki képzelet jó ismerője, jó pedagógus.Grafikus tanár A szegedi Tömörkény István Gimnázium művész tanára. Büszke arra, hogy Móra Ferenc a "földije" A 25 éves fiatalember még a pályája kezdetén állt a látogatás időpontjában. A könyvillusztráláson és tanításon túl, tervei között szerepel a rajzfilmek készítése. 'Ehhez persze még sokat kell tanulnom főleg Edelmanntól, a 'Sárga tengeralattjáró' c. Beatles-film grafikusától."

19. MŰTEREMLÁTOGATÁS Németh József /Kaposszerdahely 1928 - Hódmezővásárhely 1994 / festőművésznél, aki ebben az évben lenne 90 éves. 1957-től élt Hódmezővásárhelyen. A látogatás során megtudhatjuk, hogy az igazi "műfaja" a freskó. / 1980. Csongrád Városháza díszterme /. Sokoldalúságát jellemzi, hogy gobelint is készített /1983-85 Hódmezővásárhely házasságkötő terem/. Művészi munkájának számos elismerése közül kiemelkedik az 1967, 1970, 1976 évi Munkácsy díj, az Érdemes Művész 1980, és a Kiváló Művész 1985 kitüntetések. Az Őt megillető rangos kiállításai, tárlatai közül kiemelkedik a MŰCSARNOK / Budapesten / 1961, 1972 évben. "Képei sajátosan szimbolikus, paraszti témájúak" írja Jurányi Anna újságíró, a művész bemutatása során, a Csm. HÍRLAP 1971. október 9-i számában.

20. BEFEJEZŐ RÉSZ. Az utóbbi 9 LÁTOGATÁST a Németh László Városi Könyvtár/ Borus Gábor helytörténész és Béres Dezső/ segítségével tudtam közzé tenni! MŰTERMLÁTOGATÁS Probstner János /Budapest, 1943. szeptember 10./ keramikusnál, amelyről Jurányi Anna 1971. december 23-án a Csm. HÍRLAP Vásárhelyi kiadásában tájékoztatta az olvasókat.

1970-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola, kerámia szakán /a Népi Iparművészeti Tanács ösztöndíjasaként./ Mestere Csekovszky Árpád. Másfél évig vendéghallgató volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán, ezalatt a kutatókkal együttműködve sok tárgyi anyagot gyűjtött a Néprajzi Múzeumnak. Számtalan díjai közül néhányat: 1970. Gelencsér Sándor Fazekaspályázat, I. díj, és Gorka díj, 1979, 1982. Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé I.díj 1998. Ferenczy Noémi-díj, stb. A kezdeményezésére megalakult Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió vezetője. Tanulmányútjai: Angliában, Olaszországban, Amerikában. 1986-1997 adjunktusként, 1992-től docensként irányította a Magyar Iparművészeti Főiskola Kecskeméti Mesterképző Intézetét. 1996-tól vezeti a Magyar Iparművészeti Főiskola Szilikát Tanszékét, 1997-től tanszékvezető. Hódmezővásárhelyen, majd Kishajmáson szervezett népművészeti, háziipari, fazekasipari cégeket. A tájegységre jellemző forma, ornamentika és színvilágot elfogadva tervezett korszerű használati tárgyakat, 1969 óta szerepel a Vásárhelyi Őszi Tárlaton. 1971-ben volt az első önálló kiállítása Hódmezővásárhelyen. 1980-tól intenzíven foglalkozik a grafikával is, az utóbbi években főleg rajzokat állít ki.
Forrás: artportal.hu

Harmat Péter

Harmat Péter írása

Szalay Ferenc festőművész 2000-ben megfestette a Hód-tavi csatát, a Hódmezővásárhely Nagyszigeti emlékmű belső falára. (A csatáról, annak történetéről korábban már írtunk.) Csete Ildikó a Vásárhelyi Látóhatár helytörténeti folyóirat IV. évf. 2013/3 számában megjelent cikke és Czuczi Győző 2014. augusztus 27-én kelt nyílt levele alapján, ismét élővé szeretnénk tenni ennek az emlékműnek a sorsát!

"Az Úr 1282-ik esztendejében Oldamír kun vezér összeszedte a kunok seregét, és a Hód nevű tónál ellenség módjára rátőrt Magyarországra, hogy uralma alá hajtsa...." írta hajdanán a Képes Krónika, 1358 körül.

Szenti Tibor néprajzkutató kezdeményezte, hogy a város egy emlékhelyet létesítsen a csata helyszínén. Grezsa Ferenc és Kószó Péter közbenjárására a város, pénzügyi támogatást kapott erre a célra az államtól. Eredetileg a laktanya Szeged felöli oldalán kezdték el az emlékmű alapozási munkáit Csete György Kossuth-díjas építész tervei alapján, de a terület kárpótlási jeggyel magántulajdonba került. Czuczi Győző a motocross pálya tulajdonosa, az ügyet pártolva felajánlotta a crosspálya délkeleti oldalán a pálya területét az emlékmű felépítésére, "...hiszen a nagy sík legelő, inkább megfelel egy csata látványának." Azután az új helyen ismét elkezdődött az építés.

Czuczi Győző a cross-pálya tulajdonosa a 2014. augusztus 27-i nyílt levelében erre így emlékezett:

"Érzékelni lehetett, hogy a város nem fordít kellő figyelmet, az építési munkára. Egy szál idős kőműves, öreg segítőjével kettesben húzták föl az építményt mostoha körülmények között, hiszen a közelben se víz, se villany nem volt, minden kétkezi munkával készült, még a malter keverés is. Maguk ácsolták az állványzatot, ócska fadeszkákon egyensúlyozva végezték nehéz munkájukat a nagy nyári melegben /2000-ben/, a puszta magányában. Ahogy tudom, a fémrészeket /borítás, díszítések/ egy gyulai cég készítette, minek egy része fel is került az épületre."

A város elhatározása, hogy "emlékmű állíttassék" a hajdani, nevezetes csatának, döntően Szalay Ferenc - a Festő - számára méretezett feladat volt. Lovas-csata megfestésére csak rendkívül ritka, különleges tudású művész vállalkozhat. A festő egész életében készült erre. Megadatott számára. Mondhatjuk, az Isten is neki szánta.

Szalay Ferenc festőművész alkotása a műemlék falán

A festő kint lakott a földek között, egy közel 100 esztendős malomban, amely szinte egyetlen építményként maradt a "sömmi" közepén. Valahányszor munkájából föltekintett, látta az egész látóhatárt." Írja Csete Ildikó a hivatkozott helytörténeti folyóiratban. Ezután megkezdődtek a csatajelenetek, és a feliratok festési munkái.

A félkör alakú fal közepén áll jogarral a kezében, királyi díszben a fiatal IV. Kun László. Szemei a jobb oldalon rivalgó kun harcosokat figyelik. László király alakját latin nyelvű szöveg veszi körül. Miért éppen latin? - kérdezhetnénk. Úgy véltük, hogy a latin szavak jobban érzékeltetik a kort, a régi kódexlégkört.
A szöveg felírása volt az én feladatom, a főfalra latinul, majd magyarra fordítva körben, a kupola alsó harmadában 100 cm széles sávban." Írja Csete Ildikó iparművész. 

Szalay Ferenc alkotás közben

"Amikor aztán a harc a felek között nagyon heves lett, Isten kegyelméből hirtelenül és váratlanul záporeső támadt a pogányokkal szemben .... A kunok íjukban és nyilaikban bizakodtak, de a sűrű eső miatt a próféta szerint olyanok lettek, mint a föld sara. Isten segítségével László király így nyert diadalmat." / Képes Krónika /

A Festő úgy tervezte, hogy a falat "al fresco" módszerrel festi meg, ezzel az igényes, nehéz festési móddal, amellyel a nedves vakolatra festenek. Váratlanul nagy meleg köszöntött be, szeptemberi hőség. A friss vakolat túl gyorsan száradt. A Festő ezért az "al secco" módra váltott, amelyhez tökéletesen száraz vakolat szükségeltetik.Ez a változás volt az okozója a szörnyű "eredménynek".

Az időjárás változás miatt 70%-ban megfestett mű három-négy nap múltán kezdett leperegni. A Festő, az Építész, a Szövegíró lesújtva álltak a szinte teljesen elpusztult "csatafal" előtt. Nem volt mit tenni, le kellett verni tégláig az egész vakolatot. A Festő, aki nem tudott belenyugodni a történtekbe, először a saját malom műtermében, majd Csete Ildikóék mártélyi műterem házában, próbálta festéssel bizonyítani igazát, ami sikerült is.

"A festőművész élete vágyát, a Nagy Művet, a Hód-tavi csatát még egyszer nem festette meg. Olyan elemi erejű csapásként élte meg a művének kényszerű pusztulását, hogy élete végéig nem tudott úrrá lenni rajta, sem lelkileg, sem fizikailag. A veszteség pótolhatatlan." Írja Csete Ildikó. A város vezetése egy gondos mártélyi mesterrel újra vakoltatta a "süvegkupolát". 

A feliratok elkészítése (A képen Csete Ildikó és Szalay Ferenc)

Azóta azonban évek teltek el, de az emlékművel nem történt semmi. "Ahogyan tudom, a díszítő fém kellékek egy része a város raktárában hever. Azokat helyükre lehetne tenni. Pár évvel ezelőtt - 2014.08.27-én írja ezt Czuczi Győző. "Csete György építész ott a helyszínen saját kezűleg rajzolta le nekem, hogy a még hiányzó hadi tárgyakat, hogyan kellene elhelyezni. A tárgyak azóta sem kerültek elő". 

Érthetetlen számomra, hogy a város miért nem törődik az általa építtetett emlékhellyel, legalább egy jól látható és KRESZ táblával jelölt bejáró megépítésével, és egy, az 1282 évi csatára utaló felvilágosító táblával a helyszínen. Ez olyan nagy elvárás lenne?

Egy nemzet akkor hal meg igazán, ha elfelejti múltját, ha két kézzel tépi ki önnön gyökereit! /Fonyódi Tibor/

***

2018.01.16.(21:50)

Városom és szűkebb hazám, Hódmezővásárhely történelmének egyik legfontosabb eseménye az 1282 -es hód-tavi csata volt, mely az Árpád-kori Magyar Királyság életében is jelentős eseménynek számított. IV. László királyunk ugyanis ebben az összecsapásban verte le a kunok felkelését, és kényszerítette békés letelepedésre őket. Az időszak megőrződött számtalan magyar tájegység és város nevében is (pl. Nagykunság, Kiskunfélegyháza … stb) 

A Hód-tavi csatáról 2012 óta minden évben megemlékeznek Hódmezővásárhelyen, színes rendezvények formájában. Van is miről emlékezni, hiszen Hód-tavi csata időszaka a középkori Magyar Királyság egyik legszínesebb fejezetét alkotja. A XIII. században az Árpád-házi királyok hatalma már jelentősen meggyengült, ami egyúttal az ország gyengeségét is jelentette. Az uralkodói hatalom alapját jelentő királyi földek aránya például a Szent Istváni időkre jellemző 80% -ról alig 20-25% -ra csökkent. A folyamat katasztrofális hatással volt a középkori magyar állam katonai ütőképességére is, így országunk egyre kiszolgáltatottabbá vált a külső támadásokkal szemben. A királyi birtokok folyamatos fogyásának hátterében egyébként az Árpád-korra jellemző trónharcok álltak, melyek során a hivatalosan regnáló uralkodók folyamatos földadományozásokkal próbálták oldalukra állítani az ellenkirályok által befolyásolt nemeseket. II. András (1205-1235) például már annyira a bárók befolyása alá került, hogy a nemesek mozgalma gond nélkül tudta rákényszeríteni az Aranybulla kiadására, mely nem kis mértékben korlátozta az uralkodói hatalmat és erősítette a nemesség kiváltságait. Fia, IV. Béla ugyan megpróbálkozott a bárok visszaszorításával, de csúfos kudarcot vallott. Ráadásul az ország határainál a magyarokra nézve halálos fenyegetésként megjelentek a tatárok is. IV. Bélának csak a nemesek összefogásával volt esélye szembeszállni a tatár hadakkal, így végül kiegyezett velük.

A tatárok előtt azonban egy másik sztyeppei népesség is felbukkant keleti határainknál, ők voltak a kunok. Ez az etnikum a 7-8. század környékén Ázsia távol keleti vidékein – a mai Kína területén – formálódott önálló néppé. Elnevezésük az ótörök fakó (kuman) szóból ered, ami valószínűleg a kínaiaknál világosabb bőr-, és hajszínükre utal. Később, 1000 körül a kitajok támadása miatt elindultak Európa felé, és két másik néppel (kipcsakok és újgurok) egyesülve egy majdnem két évszázadon keresztül fennálló törzsszövetséget hoztak létre. Ez a kun birodalom Kínától egészen a Fekete-tengerig terjedt és 1040 – 1220 közt virágzott. A békés éveknek azonban 1220 körül vége szakadt, mert Ázsia belsejében egy Temündzsin nevű mongol hadvezér egyesítette népét és a Dzsingisz kán nevet felvéve megkezdte egész Ázsia meghódítását. Kína és Horezm legyőzése után a mongolok és legfőbb törzsük a tatárok, a kun törzsszövetség és az orosz fejedelmek ellen indultak. A kunok szövetségre léptek az oroszokkal, amit az is segített, hogy a kunok fejedelme (Kötöny) a halicsi orosz fejedelemhez adta leányát. Ám a kun-orosz összefogás nagy vereséget szenvedett a tatároktól 1223 –ban a Kalka folyónál megvívott csatában. Az ütközet után a kunok nyugat felé menekültek a tatárok elől, és így jutottak a Magyar Királyság határára, ahol bebocsátást kértek. II. András 1227 –ben tárgyalásokba bocsátkozott a kunokkal és egy megállapodást kötött velük: a kunok letelepedhetnek a Magyar Királyság keleti határai mentén – a magyar állam védelmét élvezve – de cserébe meg kell keresztelkedniük. Ezzel létrejött Cumania azaz Kun ország és a Milkói püspökség, mely megkezdte a kunok megtérítését. Az alku megszületése után 12 évvel azonban változott a helyzet: a tatárok a Magyar Királyság megtámadására készültek. 1239 –ben IV. Béla és a Kötöny fejedelem új alkura kényszerültek: ebben arról állapodtak meg, hogy a kunok a Magyar Királyság területén telepednek le, de ennek fejében összefognak a magyarokkal és közösen védik meg Magyarországot a támadó mongol seregekkel szemben. 

A IV. Béla és Kötöny közti alku egybeesett a magyar király és nemessége közti viszállyal, így a magyar bárók azt hitték, IV. Béla a kunok révén kívánja visszaszorítani hatalmukat. (A kunok csak a királynak esküdtek hűséget, így felhasználhatóak voltak akár a magyar nemességgel szemben is.) Miután a tatárok betörtek az országba és előbb Vereckénél Tomaj Dénes, majd Pest alatt Csák Ugrin kalocsai érsek hadát is megverték, a magyar nemesség a kunok ellen lázította a pesti és budai polgárságot, akik meg is ölték a tatároknak való kémkedéssel gyanúsított Kötöny vezért. A kunok erre válaszul nagy pusztítás közepette kivonultak az országból. A sorsdöntő muhi csatában (1241 április 11) nagy vereséget szenvedett a magyar sereg, így IV. Béla elmenekülése után a tatárok megkezdték az ország feldúlását. A majdnem 2 milliós magyarság egynegyede pusztult el a tatárjárásban. Végül a mongol seregek 1242 márciusában maguktól távoztak Magyarországról. (Egyes vélekedések szerint a tatárok hirtelen hazatérésében Ögödej nagykán halála játszott szerepet, mivel Batu kán aspirált az uralkodói címre (Ögödej testvérének volt a fia) és jelen akart lenni a kánválasztáson, ahol a meghalt nagykán fia volt vetélytársa.)

 A tatárok kivonulása után IV. Béla hazatért és megkezdte az újjáépítést, melynek során visszahívta a kunokat, hogy egyrészt az Alföldön letelepítve őket pótolja a tatárjárással elvesztett népességet, másrészt újra ellensúlyozni tudja a magyar bárók hatalmát. A magyarok és kunok közti feszültség azonban újra előtérbe került, ugyanis a kunok ígéretük ellenére nem voltak hajlandóak megkeresztelkedni és lemondani a nomadizálás (vándorlás) szokásáról. IV. Béla mindent megtett a békességért még arra is hajlandó volt, hogy fiát István összeházasítsa a kun fejedelem Szejhán lányával Erzsébettel. (Ebből a frigyből születik majd később IV. László.) Közben az ország anarchiába süllyedt, IV. Béla és fia (a későbbi V. István) közt viszály és polgárháború támadt, ami alatt a bárók egy része valódi kiskirályokká válva óriási tartományokat szerzett és megerősödött. IV. Béla halála után, fia V. István már szinte csak bábkirály lett, a valódi hatalom a kiskirályok kezébe vándorolt. 

Ilyen előzmények után került a trónra IV. László, akit a legerősebb bárói szövetség a Kőszegi-Gutkeled-Babonics liga befolyása és irányítása mellett koronáztak meg. Ám az ifjú uralkodó hamarosan szembefordult amagyar kiskirályokkal, és valóságos háborút vívott az ország főnemeseivel. A bárók azonban a pápához fordultak, és bosszúból bepanaszolták királyukat, amiért eltűri a kunok pogány életmódját. III. Miklós pápa ki akarta vizsgálni az ügyet, így Magyarországra küldte Fülöp fermói püspököt, aki helyt adott a magyar nemesek panaszának. Végül az egyház rákényszerítette IV. Lászlót, hogy törvényben kötelezze a kunokat a megtérésre és a keresztény életmód elfogadására. Az 1279 –es kun törvényeket azonban a kunok elutasították, és amikor azok betartására a magyarok katonailag akarták őket kényszeríteni fellázadtak. A kun felkelés nagyméretűvé vált, és kezdetektől élvezte a Kárpátokban, vagyis a határokon élő kunok támogatását. A harcok során a király a pápai követet fogatta el, és adta át a kunoknak (mert a követ előzetesen kiközösítette) míg az egyház-hű bárók magát a királyt ejtették fogságba.

A Hód-tavi csata

Lászlót azzal a feltétellel engedték szabadon saját bárói, hogy a magyar seregek élére állva leveri édesanyja népének, a kunoknak lázadását és rákényszeríti őket a keresztény életmódra (érvényt szerezve a kun törvényeknek). A király tehát nem tehetett mást, mint hogy beleegyezett a feltételekbe. IV. László a királyi hadakat Váradnál vonta össze, és a magyar csapatok innen indultak meg délre a kun seregek felé. Közben a magyarországi kunok összefogtak a Kárpátokban letelepedett és Oldamír fejedelem vezette kunokkal és Hód-vásárhely térségében egyesültek velük. A magyar és kun seregek végül 1282 nyarán, valamikor augusztus közepe és szeptember eleje közt találkoztak Hód-vásárhely határában. A csata pontos dátuma nem ismert, csak közvetett utalások alapján lehet augusztusi időponttal kalkulálni. (Legtöbbször az augusztus 18 –i időpontot valószínűsítik.) A magyarokat a Borsa nembeli Lóránt nevű magyar előkelő vezette, és a korbeli források alapján tudjuk, hogy a seregben jelentős számban voltak székely és besenyő segédhadak is. A magyar haderő fő erőssége a lovasság volt, míg a kunok seregének leginkább ütőképes részét az íjászok alkották. Maga a csata három napig tartott és összesen négy ütközetből állt: a kunok és magyarok először Hód-mezején csaptak össze, majd a város déli határában a Nagy szigetnek nevezett területen, ezt követte a Hódtó északi partján megvívott ütközet, és végül a mindent eldöntő összecsapás a mártélyi síkon. Az első két ütközet még kiegyenlített eredményt hozott, hiszen a kun nyílzápor mindent elsöprő ereje ellen semmit nem tehettek a magyarok. (A Nagy sziget elnevezésű területen Farkas Sándor régész a századfordulón nagy mennyiségű nyílhegyet talált, ami arra utal, hogy a második ütközetben teljesedett ki igazán a kun íjászok tudása.) Ám a harmadik napon fordulat történt: az időjárás esősre fordult, és a magas páratartalom miatt a kunok nem tudták hatékonyan bevetni íjászaikat. Ennek eredményeként a Hódtó északi partján megvívott ütközetet már elvesztették, de a visszavonulás során rendezni tudták csapataikat. A döntő összecsapásra a mártélyi síkon került sor. Az esős idő megmaradt azonban, sőt zápor kerekedett így a kun íjászok továbbra sem tudtak hatékonyak lenni. Ellenben a székely-besenyő lovasroham és Borsa Lóránt lándzsás-kardos támadása eldöntötte a csatát. IV. László serege legyőzte a kunokat és egészen a Kárpátokig üldözte csapataikat.

A kun-magyar viszony és IV. László sorsa

László a csata után látszólag elfogadta a bárók befolyását, és hagyta, hogy helyette Kőszegi Iván nádor vezesse az országot. Ennek fejében a nemesek is eltűrték, hogy visszahívja és megbékítse a kunokat. Ettől kezdve a király a kunokkal élte mindennapjait, ami viszont egyre inkább zavarni kezdte a magyar nemeseket. Közben 1285 –ben a tatárok is visszatértek és rövid időre feldúlták az ország keleti területeit (második tatárjárás). Végül IV. Lászlót maguk a kunok ölték meg, ismeretlen okból. A kunok letelepedtek, keresztényekké váltak és az elkövetkező évszázadban fokozatosan beolvadtak a magyarságba.

A csata emlékműve Vásárhelyen

A Hód-tavi csata tiszteletére Hódmezővásárhely önkormányzata az 1990 -es évek végén egy emlékművet készíttetett - Csete György Kossuth díjas építész tervei nyomán - mégpedig az ütközet egyik feltételezett helyszínére, a várostól néhány kilométerre fekvő úgynevezett Nagy-sziget nevű területre. Az emlékmű a Hódmezővásárhely-Szegedi közti négysávos főút motocross pálya felőli oldalán található néhány kilométerre a várostól.)! Az emlékmű egy kun  süveget mintázó piros építmény, melynek sajnos leromlott állapota, elhanyagoltsága és környezete egyáltalán nem méltó sem a városhoz sem a Hód-tavi csata jelentőségéhez. Az emlékmű egy motocross pályán fekszik, elkerítve, így tulajdonképpen senki nem tudja megközelíteni. (A főútról is magánút vezet arra.) Amellett benőtte a gaz, és egyetlen tábla sem jelzi, hogy voltaképp minek a tiszteletére épült. A környékbeli tanyasi lakosok sem ismerik a számukra furcsa építmény rendeltetését, és nyilván egy arra járó idegen még kevésbé fejtheti meg, milyen célból és milyen eseményre emlékezve emelték ismeretlenek a süveg formájú furcsaságot. Egyértelműen szükség lenne a következőkre:

1. Meg kellene nyitni a területet, hogy az emberek meg tudják közelíteni
2. Szükség lenne egy táblára az emlékmű mellé, melyre a csata időpontját és jelentőségét, illetve a megütköző seregek pontos megnevezését el tudja olvasni az arra járó
3. Fel kellene újítani mind az építményt, mind a környezetét.
4. Hasznos lenne, ha a hódmezővásárhelyi iskolák történelem tanárai kiemelnék diákjaik számára az eseményt, és akár ellátogatnának oda tanítványaikkal.
5. Jó volna kijelölni egy emléknapot, mely mint évforduló a város történelmi emléknapjai közé kerülhetne, és így ezen napokon koszorúzás, esetleg rövid megemlékezés lehetne az emlékműnél. Mivel a csata pontos napjára nézve csak becsléseink vannak, így egyezményesen - helytörténészekkel konzultálva kellene ezt megnevezni. ("Kiindulópontként javasolnám az augusztus 18 -at.)

Végül megjegyezném: ha emlékeinkkel nem törődünk, mi magunk veszünk el. "Egy nemzet akkor hal meg igazán, ha elfelejti múltját, ha két kézzel tépi ki önnön gyökereit!" / Fonyódi Tibor/

Emlékmű megközelítése:

Autóval: A 47-es útról itt célszerű lejönni: N 46° 23,902' E 20° 18,060' 81 m [GCHTC+autóval] Parkolni ugyanitt, rögtön a lekanyarodás után érdemes, mert az emlékműhöz vezető út magánút, ahova tilos behajtani.

Gyalog vagy biciklivel: Ennél a kereszteződésnél érdemes átmenni a laktanya bejáratához, ahonnan járda, majd aszfaltút vezet az emlékműhöz és a ládához: N 46° 24,219' E 20° 18,910' 81 m [GCHTC+GyalogBicaj]

Az emlékmű itt található: 
N 46° 23,793' E 20° 18,295' 77 m [GCHTC+Emlekmu]

Harmat Árpád Péter

 Felhasznált irodalom:

• Nagy István (főszerk.): Hódmezővásárhely története I. A legrégebbi időktől a polgári forradalomig. Hódmezővásárhely, 1984. (városi monográfia)
• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
• Szerelmei Sámuel: Hód-Mező-Vásárhely története. Hódmezővásárhely, 1900

A Magyar Országgyűlés 2017 október 3 -án fogadta el azt a határozatot (140 igen és 22 tartózkodás mellett), mely Csongrád megye nevét Csongrád-Csanád névre módosította, mégpedig 2020 június 4 -től (a trianoni diktátum aláírásának 100. évfordulójától kezdődően). A döntés történelmileg indokolható, eszmeileg pedig érthető, hiszen a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja. Tekintsük át a történelmi múltban gyökerező okokat.

A vármegyék száma történelmünk során folyamatosan változott. Államalapító Szent István királyunk időszakában 48 vármegye létezett, Kossuthék idején 49 vármegye követei ültek az alsóházban, a dualizmus végére (1918) pedig már 63 vármegye (+ Fiume körzet) alkotta a magyar közigazgatás alapját.

Csanád vármegye évezredes múltra tekint vissza, hiszen 1028 -ban jött létre, amikor az István hűségére tért (korábban Ajtonyt szolgáló) Csanád vezér a nagyőszi csatát követően, Ajtonyt legyőzve, közigazgatási egységgé szervezte a területet. Csanád a hűségéért ispáni rangot kapott és ő lett a megye névadója is. Ekkoriban Csanád vármegye hatalmas országrészt foglalt magába: mélyen elnyúlt Szegedről keletre és délre is, része volt a mai Csongrád és Békés megyék egyes területei mellett Torontál, Temes, Arad, Krassó illetve Keve vidéke is.

Csongrád vármegye is ősi eredetű, Szintén István korában jött létre, Ajtony legyőzését követően. Eredetileg messze délre is lenyúltak bizonyos részei. Legfontosabb települései közül Szeged, már egy 1183 -ben kelt oklevélben említésre kerül Ciggedin néven, mint a Maroson zajló sókereskedelem legfontosabb állomása. A két megye: Csanád és Csongrád egymás mellett virágzott évszázadokon keresztül, ám számtalan határmódosuláson estek át.

Megyerendezések:

A megyék szempontjából fontos szakaszhatárt jelentett a Kiegyezés (1867) és az azt követő 1876 -os megyerendezés, amikor megszüntették a különleges státuszú kerületeket és a vármegyéket tették a közigazgatás kizárólagos alapformájává. Erről az 1876. évi XXX. törvénycikk rendelkezett, melyben a vármegyék száma 58 -ról 63 -ra változott. A dualizmus korának vármegye-listáját tanulmányozva láthatjuk, hogy abban  szerepelt egyszer Csongrád-megye (Szentes központtal) és külön Csanád vármegye is. (Makó központtal) Csanád vármegye egyrészt tartalmazta Makó körzetét, másrészt a mai Békés megye dél-nyugati "sarkát" a Csanádapáca - Kevermes vonalig, vagyis benne volt Csanádapáca, Mezőkovácsháza, Battonya, Mezőhegyes, Kunágota is (de Tótkomlós, Orosháza már nem). Parányi, alig 1715 km2 -es kis megye volt (összehasonlításul: a mai Csongrád megye területe 4261 km2).

Az 1876 -os megyerendezés egészen az 1918 -as esztendőig maradt érvényben, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával, majd 1920 -ban a trianoni békediktátum megszületésével teljesen új közigazgatási rendszert hoztak létre. Az új rendszert az 1923 -as rendezés iktatta törvénybe az 1923. évi XXXV. törvénycikk alapján. A jogszabály II. fejezete hét közigazgatásilag egyelőre egyesített (k.e.e.) vármegyét hozott létre 17 korábbi vármegye területeiből. Az ország egésze pedig 25 vármegyére tagolódott. A törvény alapján megszületett: "Csanád, Arad és Torontál k.e.e. vármegye", melynek székhelye továbbra is Makó maradt, de a határok némileg módosultak, hiszen a hazánktól Trianonban elvett és a szomszédos országoknak juttatott Torontál és Arad vármegyékből parányi nálunk maradt területeket is betagolták a Makó központú, hosszú nevű csanádi vármegyébe.

Később az első, majd második bécsi döntések (1938, 1940) módosították az országhatárokat, de Csanád vármegye határai nem változtak jelentősebben. Aztán következett a második világháború, melynek frontjai végigsöpörtek rajtunk és szovjet-hatalmat hoztak a magyarság számára. A határok visszatértek (apró korrekciókkal) a trianoni határvonalakra, a Csanád, Arad Torontál megyenév pedig 1945 -ben egyszerűen csak Csanád vármegyére rövidült. Később, 1950 -ben egy jelentősebb megyerendezés teljesen átalakította a közigazgatási területeket.

A vármegye megnevezés helyett egyszerűen megye lett az alapegység a közigazgatásban és 25 helyett csak 19 lett kialakítva. Törvényi hátterét több jogszabály alkotta: 1949. évi XX. törvény, 1949. évi XXVI. tv. és 4 BM rendelet. Az 1950 -es megyerendezés megszüntette Csanád vármegyét, melynek egy része Békés, másik része Csongrád megyékbe lett betagolva. A makói, a központi és nagylaki járások (utóbbinak csak egy része) Csongrád megyéhez kerültek, Torontál egykori része, a mezőkovácsházi járás és a battonyai járás pedig Békésnek jutott.

Trianon rengeteg mindent vett el tőlünk, például egykor hatalmas és virágzó történelmi vármegyéinket: a térséget illetően Torontál, Arad, Csanád legnagyobb részeit is. A napokban megszületett országgyűlési döntés újra használatba hozza legnagyobb múltú déli vármegyénk, Csanád nevét, nem engedve annak elfeledését és némi eszmei kárpótlást (sőt gyógyírt) adva örök időkre történő elvesztéséért. A döntésnek van tehát történelmi alapja, ráadásul a mai Csongrád megye egy jelentős része, Makó központtal ténylegesen is Csanádhoz tartozott.

A Csanád nevet hordozó Dél-magyarországi települések napjainkban is tartják egymással a kapcsolatot (lásd a képet). Zárásul megjegyezném: talán sokak számára érthetetlen az Országgyűlés október harmadikai döntése, ám ha történelmi szempontból - és a múlthoz való viszonyulásunk, hagyományaink, egykoron hatalmas országunk szeretetén keresztül - nézzük, akkor nagyon is megindokolható és érthető lépés volt, amit történészként, történelemtanárként csak üdvözölni tudok.

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett a poszt és érdekel Vásárhely története csatlakozz FB közösségünkhöz!

Megjelenés: Promenád (2017.10.05.)

Városunk földrajza, terepviszonyai, vízrajza és természeti környezete egészen máshogy festett 7-8 évszázaddal ezelőtt, mondjuk a Hód-tavi csata idején. Erre már az ütközet körülményeinek megismerése során rájöhetünk, amikor a csata-leírást böngésszük a két városi monográfia valamelyikében. Aztán az is világossá válik, hogy a későbbi korokban, például a török időkben is egészen más volt városunk környezete. A korabeli térképeken, leírásokban egy kiterjedt tórendszer szerepel, melynek nyomai ma már nem érzékelhetőek, legfeljebb az egyik városrész - a Hódtó - nevében lelhető fel. A több évszázaddal ezelőtti Hódmezővásárhely térségét nádasok, tavak, összefolyások, mocsaras, zsombékos részek övezték. 

A folyószabályozások tervei, csak a reformkorban, 1830 és 1848 közt készültek el, de a megvalósítás még későbbre tolódott. A Tisza szabályozása átrajzolta a vidék vízrajzát, csökkentette a holtágak és mocsarak számát és visszaszorultak az év nagy részében víz alatt álló ingoványok, zsombékok is. A XIX. század második felére átalakult a város környezete, 1879 és 1881 közt felépült az árvízvédelmi kőfal is, eltűnt a tórendszer. 

Érdekes azonban visszaidéznünk, hogy a több évszázaddal ezelőtti tórendszer hogyan, miképp festhetett a mai viszonyokkal összevetve. Ennek szemléltetésére kiválóan alkalmas az alábbi térképvázlat, melyen a XIV. századra datált tóvidék, a jelenlegi városrészekre van "vetítve". Jól látható, hogy a legjelentősebb tó éppen a Hódtói és kertvárosi részeknél feküdhetett és átfolyó kapcsolatban állt a Hattyas, Csúcsi illetve Kis tavi részekkel.

A fenti vázlatok, térképek áttekintése különleges élményként segíthet elképzelnünk szeretett városunk több évszázaddal ezelőtti képét. A legmélyebb pont napjainkban is a Kása erdő területe, míg a legmagasabb rész a városháza környéke (77 - 82 méteres tengerszint feletti magasságokkal).

(Folytatás... következik.)

Harmat Árpád Péter

Harmat Péter írása

A Nagy András János - Mucsi Mária kutat ünnepélyes keretek között 1884 november 29-én, délután 3 órakor adták át a városnak, közhasználatra. Zsigmondy Béla kútfúró mérnök, a kút fúrásának tapasztalatairól a város vezetőinek adott beszámolója során megemlítette, hogy a kút napi 10 ezer hektoliter vízhozama lehetővé tenne egy fürdő létesítését, amelyhez mintegy 6 ezer hektoliter víz elegendő is lenne. Ennek alapján 1885 -ben már engedélyt is kért a város, a Mindszent-Apátfalva Ármentesítő Társulattól, hogy a kút "felesleges" vizét a Népkertbe tervezett közfürdő túlfolyóvizét a Hódtói belvízcsatorna befogadhassa.

A Nagy András János kút, valamikor az átadás utáni években

A fürdő tervét Czégényi Géza városi mérnök tervezte, amelyben két medence szerepelt, egy 12 X 8 méteres női és egy 16 X 12 méteres férfi, a Népkert keleti felében. 1886 júliusában a medencék feletti épület tetőzete is elkészült. Augusztus 11 -én lefektették a csöveket és még aznap este 10 óra 23 perckor megnyitották a Nagy András János - Mucsi Mária kút pincéjében a tolózárat.  

A kútfej

Az időt többen mérték. 10 óra 25 perckor érte el a népkerti sétautat a víz. Deák Mihály városi főmérnök nyitotta ki a közfürdő előtti tolózárat és 10 óra 59 perkor érkezett a 20 fokos víz a fürdő medencéibe. 1886 augusztus 12 -én minden különösebb ceremónia nélkül adták át közhasználatra a fürdőt. Az 1886 szeptember 19-én megjelent újság itt látható cikkében bő egy havi 2000 forint bevételről tudósít és már a fürdő továbbfejlesztését sürgeti.

 Ebben az időszakban naponta 500 - 600 ember kereste fel a közfürdőt. A fejlesztés meg is történik azzal, hogy 1887 áprilisában a kádfürdő részleget üzembe helyezik, ahol 4 kétszemélyes és 6 egyszemélyes kád, illetve 2 zuhanyozó fülke volt. Ezek a két medence között helyezkedtek el. A férfi medencében 41, a nőiben 30 fa kabint építettek. Külön 13 X 9 méteres kazánház épült, benne egy széntüzelésű kazánnal, amely biztosította a meleg vizet. 

A fürdeni vágyók sokallták a belépők árát, ezért a város vezetői lehetővé tették, hogy vasárnap 10 órától zárásig ingyen látogathassák a fürdőt. Senki nem számított a nagy érdeklődésre, ezért 1892-ban a fürdő épülete mellé egy 12 X 8 méteres medencét építettek öltözővel, WC -vel, tusolóval és 1 fő felügyelő vigyázta a rendet. Ez volt az Ingyen Fürdő, amelyet egyik nap férfiak, másik nap a nők látogathattak. 

A kádfürdő 1962-ben a Csongrád Megyei Víz és Csatornamű Vállalathoz került üzemeltetésre, amelyet az egyre növekvő fürdőszobás lakások száma miatt 1971-ben megszüntettek. Az épület a METRIPOND Mérleggyár kezelésébe került és szabadidő központnak alakították át.

Harmat Péter

Harmat Péter írása

Szomorúan vettem tudomásul a napokban, hogy 46 éve általam kezdeményezett és a Csongrád Megyei Vízmű által kialakított vásárhelyi termál kempinget bezárták. A lehangoló hírre csak kevesen kapták fel a fejüket Vásárhelyen, pedig egy nagy múltú és sikeres dolog szűnt meg a kempinggel. Érdemes visszatekinteni múltjára.

A megyei vízmű 1971-ben, javaslatomra hozta létre a kempinget a strand területén, közel a városközponthoz. Már az első néhány idényben kiderült, hogy a külföldi, főként német turisták előszeretettel veszik igénybe szálláshelyként, sőt idővel kifejezett úti-célként is. Kijelenthető, hogy a kemping jövedelmezően működött és városunknak is jó hírét keltette szerte Európában. A statisztikai adatok alapján az is kiderült, hogy összesen 23 ország lakói érkeztek hozzánk, mégpedig a sok év alatt több ezres számban. Idővel nemzetközileg is "jegyzetté" vált a kemping és így 1994-ben a "ACSI" bevette a 7000 európai kempinget népszerűsítő katalógusába is. Később az önálló WC és vizesblokk kialakítása után a létesítmény megkapta a II. osztályú minősítést is.

A strandfürdő a 70-es években (Felletár László képe) 

Kempingünk 1994 -ben részt vett a brüsszeli kemping börzén, majd 1995 -ben Hannoverbe lett kiküldve  közel ezer színes, háromnyelvű katalógus. A városi vízmű vezetőjeként 1971 és 1995 között hozzám tartozott a fürdő és a kemping is, majd a kemping vezetését Török Sándor vette át tőlem. Ekkorra már visszajáró törzsvendégei is lettek a kempingnek, főként idősebb holland, német francia és osztrák turisták képében. Sőt olyanra is akadt példa, hogy egy itt megszálló turista annyira megszerette városunkat, hogy később ide települt Írországból. Nem volt ritka, hogy Nyugat-európai utazók állították be a kempingbe lakókocsijukat, hogy ne kelljen minden évben idevontatniuk azt, mert visszatértek rendszeresen hozzánk.

A kezdetek

Annak idején a nyitást megelőzően tervet kellett készíteni és engedélyeztetni. A kempingekre vonatkozó műszaki előírások alapján felosztottam az erre kijelölt területet, mégpedig sátor és lakókocsi helyekre. A kemping lakóinak a fürdő régi, vendéglátó-épületének földszintjén rendelkezésre álltak zuhanyzók, kézmosók és WC -k. Később bővült az ellátás köre főző és mosogatóhelyek kialakításával. 

Mivel a forgalom és az igények idővel jelentősen növekedtek, szükségessé vált faházak kialakítása, letelepítése is, mégpedig a kemping Ady Endre utca felőli oldalán. Ezeket a kis faházakat a szentesi vízműtől kaptuk, majd a Bács-Kiskun Megyei Bútoripari Vállalattól, kedvezményes áron megvásárolt bútorokkal rendeztük be. (Heverők, asztalok, székek, szekrények kerültek minden kis faházba.) A kemping kiszolgáló személyzetét a fürdő dolgozói adták.

A vásárhelyi strandfürdő kempingje 1971 és 2016 közti majd fél évszázados időszakban, de különösen a 70-es és 90-es évek közt nagy sikerrel működött, egyértelműen hozzájárult városunk ismertebbé válásához, országos és nemzetközi jó híréhez és virágzásához.

Nekrológ és összegzés

A város idegenforgalmára mért arculcsapásnak tekintem a Kemping felszámolását, amivel csak veszíthetünk, még akkor is, ha ezzel a városi sportrendezvények vendégei számára remélnek plusz parkolási lehetőségeket biztosítani. Egyszerűen nincs arányban az, amit nyerünk és az, amit veszítünk a kemping megszüntetésével. Amellett a megszűnéssel "nyert" parkoló az év 90 százalékában valószínűleg csak üresen áll majd, ahogyan ez jelenleg is látható, ha valaki arra jár (lásd képeinket):

A város szállodai férőhelyei nem oldják meg a Kemping által biztosított idegenforgalmi turizmust. Ezt mint tapasztalt kempingező állítom, aki családjával az Isztriától egészen a Kotori-öbölig végigjárta a horvát tengerpart kempingjeit. 

A vásárhelyi kemping legnagyobb vonzereje abban rejlett a külföldi vendégek számára, hogy a város központjában, egy melegvizű strandfürdő mellett helyezkedett el. Sokoldalú kikapcsolódási lehetőség volt tehát számukra, még rossz idő esetén is. Sokan azt állítják ezzel szemben, hogy a kemping a szúnyogokkal és kullancsokkal teli Kása-erdőbe való, a város szélére. Ezek az emberek nem sokat járhattak kempingekbe és kevés tapasztalatuk lehet ezen a területen.

Zárszóként kiemelném: azzal, hogy megszüntetünk egy régóta jól működő, hasznos dolgot, - mely idegenforgalmi bevételt jelent és városunkat ismertté teszi a világban (mely célért egyébként más városok külön forrásokat mozgósítanak) egy üresen álló parkoló kedvéért - saját lehetőségeinket szűkítjük, eltékozolva adottságainkat.

Harmat Péter 

/nyugalmazott mérnök, a vásárhelyi vízmű korábbi vezetője/

2017. július 26.

Számtalan városban történtek 1989 után utca átnevezések, sőt napjainkban sem ritka az ilyesmi. Valahol érthető is az egész, hiszen az előző rendszer - a diktatórikus berendezkedés - ikonjai nem maradhatnak érvényben azt követően, hogy a rendszerváltással új értékrendet választott az ország. Néha érdekes az utcanév csere, és lehetőséget ad  plutarkhoszi életrajz párhuzamok megvonására. Így van ez Hódmezővásárhely estében is, ahol nem régiben a Somogyi Béla utcanevet cserélték le Tisza Istvánra. Nézzük, mi jellemezte a két közéleti személyiség életútját, anélkül, hogy bármi módon is ítélkeznénk, vagy pro- és kontra véleményt mondanánk történelmi szerepükről. 

Mindketten - Somogyi és Tisza is - értelmiségiek voltak (egyikük tanár, másikuk jogász), mindketten hittek abban, hogy tudnak javítani hazájuk körülményein, mindketten vallottak bizonyos eszméket (melyek egymás tökéletes ellentétei voltak) és végül életük végén - mégpedig az 50-es éveikben - mindkettőjüket gyilkosok lőtték le, gyáva és aljas módon (Tisza István 1918 október 31-én zuglói villájában, Somogyi Bélát pedig 15 hónappal később a pesti Megyeri csárda közelében).

Somogyi Béla

Somogyi Béla a kiegyezést követő évben, 1868-ban született, mint az Osztrák-Magyar Monarchia polgára, mégpedig az osztrák határ közelében fekvő, dunántúli Halastón. Falusi tanítónak készült, de 27 évesen érdekelni kezdte a közélet, a politika világa és az újságírás is. Nem volt még 30 sem, mikor már a Népszavában is megjelentek cikkei. Írói tehetsége gyorsan nyilvánvalóvá vált, így 1897 –ben már ő lett a baloldali irányultságú lap főszerkesztője. Közben azonban a pártpolitikai ellentétek kereszttüzébe került a Népszava, így Somogyi Béla úgy döntött: inkább visszatér eredeti foglalkozásához és újra a tanítással foglalkozik. Munka mellett – melyet a főváros egyik külvárosi iskolájában végzett – a tanítói diploma mellé, a tanári oklevelet is megszerezte. Azonban a közélet továbbra is érdekelte és félállásban a Népszava munkatársa lett újra, sőt a Tanítók Szabad Egyesületének is elnöke lett. Ez utóbbi szervezetnek saját lapot készített, Új Korszak néven.

Közben a történelem viharai megtépázták Magyarországot: 1914 -ben kitört az első világháború, a magyar ifjakat a frontra vitték. (Hódmezővásárhely 1914 és 1918 közt 15 ezer katonát adott a hazának, közülük 2800 -an soha nem tértek haza.) Az ország 1916 -ra kivérzett: hatalmas lett a munkanélküliség és a nyomor. A népnek elege lett a háborúból, a többség békére vágyott. 1917-ben fellángolt a belpolitikai harc is: egyik oldalon a Tisza István vezette jobboldali, konzervatív erők álltak – akik nem akartak általános választójogot adni a népnek ellenben folytatni kívánták a háborút - míg a másikon a választójogi harcot zászlajukra tűző, háborúból kilépni akaró pártok sorakoztak Károlyi Mihály gróf vezetésével és a baloldaliak támogatásával.

Somogyi Béla egyértelműen Károlyit segítette, és amikor 1918 októberében az őszirózsás forradalom során Tisza Istvánt lelőtték és Károlyi került az ország élére, Somogyi államtitkári kinevezést kapott (közoktatásügyi államtitkár lett). Károlyi azonban 4 hónap után megbukott, jött a kommunista diktatúra (tanácsköztársaság), amiben már Somogyi nem kívánt részt vállalni. A tanácsköztársaságot antant parancsra leverte a román hadsereg, Somogyi pedig Kun Béláék bukása után újra visszatért a Népszavához, mint újságíró.

A Horthy vezette ellenforradalom 1919 őszén teljes fordulatot hajtott végre Magyarországon: a hatalom újra a jobboldali, nemzeti-konzervatívok kezébe került és megkezdődött a baloldaliak, kommunisták üldözése. Az ellenforradalom első időszaka 1919 szeptembere és 1920 tavasza közt a fehérterror hónapjait hozta. Somogyi Béla nem tudta tétlenül szemlélni a különböző tiszti különítmények kegyetlenségeit - a zsidó származásúak, kommunisták, szociáldemokraták üldözését, meggyilkolásait - és cikkeiben élesen bírálni kezdte az ellenforradalmi erőket. A bosszú nem maradt el: 1920 elején az egyik ellenforradalmi szabadcsapat, az Ostenburg-különítmény elhurcolta, mégpedig kollégájával, Bacsó Bélával együtt. A katonai osztag, melyet egyébként egy bizonyos Kovarcz Emil főhadnagy vezetett (aki később, 1944 őszén a nyilas-kormány egyik minisztere lett) a Conti utcai szerkesztőségből hazafelé induló újságírókra a Blaha Lujza tér közelében csapott le. Elfogták, brutálisan megverték és megkínozták őket, majd feltételezhetően valahol a  Megyeri Csárda közelében agyonlőtték mindkettejüket. Somogyi és Bacsó holttestét Újpest határában dobták a Dunába. Somogyi ekkor alig 51 éves volt. Temetésén százezrek vettek részt. A felháborodás dacára Horthy Miklós nem kívánt komolyabb hivatalos vizsgálatot és felelősségre vonást az ügyben, a tettesek büntetlenül megúszták Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolását.

Tisza István

Tisza István életútja tökéletes ellentéte mindannak, ami Somogyi Bélát jellemezte. Míg Somogyi egyszerű, szegény, vidéki családban nőtt fel, addig Tisza egy miniszterelnök gyermekeként, jó nevű Nyugat-európai egyetemeken tanulhatott. Berlinben, Heidelbergben és Budapesten végezte jogi és közgazdasági tanulmányait, majd politikatudományokból doktorált. Fiatalon öt évig a család Bihar vármegyei, geszti birtokán gazdálkodott. 1886-tól a Szabadelvű Párt programjával képviselő, 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta. A Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöke, több részvénytársaság igazgatósági tagja volt.

Tisza 1903 őszétől lett először Magyarország miniszterelnöke. (Tisza Istvánról és édesapjáról, Tisza Kálmánról bővebb cikkem olvasható a tortenelemcikkek.hu oldalon.) Első politikai intézkedései közé tartozott II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala,  az 1904. áprilisi országos vasúti sztrájk kemény kezű leverése és a házszabály revízió, amivel megtörte az ellenzéket a parlamentben. Később, 1906 és 1910 közt az ellenzék kezébe került a hatalom, Tisza így ezekben az években a főrendi ház működésében vett részt.

Aztán 1910. február 19-én Tisza visszatért a hatalomba, megalapította a Nemzeti Munkapártot, mely győzött is az az évi júniusi választásokon. Innentől a szigorúan konzervatív gróf 8 éven keresztül, egészen 1918 őszén bekövetkező haláláig a hatalom valódi birtokosa lett Magyarországon, akkor is amikor épp nem ő töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Közben 1912. május 22-én Tisza Istvánt választották a képviselőház elnökévé. Tisza ellene volt az általános választójog bevezetésének, mereven ragaszkodott az Ausztria mellett maradáshoz és kemény kézzel uralta a parlamentet is. Több ízben is a rendőrséggel vezettette ki a kormányzati politika ellen tiltakozó, dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. 1913. június 7-én ismét Magyarország miniszterelnöke lett.

Alig néhány hónappal az első világháborút kirobbantó szarajevói merénylet előtt is a Szerbiával szembeni kemény fellépés híve volt, a merénylet után viszont – egyedüliként a Monarchia vezetői közül – sokáig ellenezte a háborúba való beugrást. Ugyanakkor 1914 őszétől – mikor már megkezdődtek a harcok - a Monarchia erős embereként” mindvégig kitartó támogatója volt a világháborúban való részvételnek, melyet a kormányzó pártok és kezdetben a közvélemény többsége is támogatott. A háború előrehaladtával egyre erőteljesebbé vált reformtörekvésekkel – a választójog kiszélesítésével és a szociális reformokkal – mereven szemben állt. Mivel ellenezte a Ferenc József halála után 1916. december 30-án trónra lépett IV. Károly király mérsékelt reformokkal kísérletező politikáját, 1917. május 23-án az uralkodó felszólítására benyújtotta lemondását. 

Az első világháború előtt és alatt Tisza István neve sokak számára a dualizmus és a háborús politika jelképévé vált. Emiatt négy merényletet követtek el ellene, amelyből az utolsó halálos kimenetelű volt. A Pesti Hírlap tudósítása 1918. november 1-jén: „A véres szabadságnak áldozatul esett gróf Tisza István”. 

„A Hermina út 35. szám alatti villában, a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgári ruhás férfi jelent meg. Bebocsáttatást kértek. Tisza dolgozószobájában fogadta őket. - Mit óhajtanak? A civil válaszolt: - Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt, aki a vádat képviseli ellenem? - Nem rejtegetek senkit sem. – Az idegenek hamarosan eltávoztak… Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak, hogy otthon van-e Tisza, akiről azt híresztelték a városban, hogy nincs Pesten." "Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be. A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt. A katonák szemrehányásokkal illették: - Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának! – Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert. - Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek! - Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember. - Nem teszem! - Álljanak félre a nők! - Nem állunk. Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert. - Na, hát mit akarnak? - Maga az oka a háborúnak! - Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka. - Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte! - Nem én vagyok az oka! - Álljanak félre a nők! Semmi válasz… - Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás… Három lövés dördült. Tisza előre bukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte. - Végem van, – mondotta Tisza, ennek így kellett lennie. A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják.”

A lokálpatriotizmusnak szerves része, hogy vigyázunk környezetünkre, becsüljük, tiszteljük értékeinket, szeretjük tájainkat, óvjuk legszebb parkjainkat - erdeinket és ezek tisztaságára is nagyon ügyelünk. Hiszen a miénk, a mi múltunk és gyermekeink jövője ez az egész ami körülvesz bennünket; a város, a vidék, a sok szép zöld övezet. Engem legalábbis így neveltek és azt a példát láttam otthon, hogy édesapám mindent megtesz mindezért. Ma én törekszem arra, hogy kisfiam is így nevelkedjen. Szokásossá váló sétáink, barangolásain egyikén azonban a Kása erdőben járva elszomorodtunk: 50-ig jutottunk a számolásban az eldobott műanyag flakonokat illetően. 

Pedig az erdő amúgy gyönyörű, rengeteg a kihelyezett madáretető, a zöldellésnek induló fa, a rendezett kis-ösvény. De nagyon elrontja az összképet a tucatszám eldobált szemét. Amikor erről beszélgetek Kornéllal, türelmesen magyarázom neki:

" ... Az eldobott műanyag, fém és mesterséges anyagból előállított szemét nem bomlik el a természetben, hanem évekig elcsúfítja azt. A műanyag üdítős flakon, a fémdobozos sör vagy energia ital kiürült és elhajigált doboza, alumíniumos csomagolású egyéb élelmiszer tasak vagy tubus mind ott maradnak az erdőben. Az almacsutka, banán-, vagy narancshéj eldobása sem illendő, de ezek legalább lebontódnak."

Érdekes elgondolkodni azon, hogy vajon az emberek hány százalékában van környezettudatosság és az ifjabb generációk képesek e megérteni, hogy a szemeteléssel jövőjük környezetét rongálják. Persze sokan próbálják megtenni, amit tudnak és nem szemetelnek, illetve rászólnak azokra, akik eldobálnak mindent. Én ma elmagyaráztam a lényeget a gyerekeimnek, majd összeszedtük azokat a flakonokat, amelyeket tudtuk és megírtam ezt a posztot is. De igyekszem a tanításba is "becsempészni" a tanulságot, mert a történelem tárggyal szerencsém van, hiszen könnyen kapcsolható a természet szeretetéhez. Hiszen tényleg olyan szép helyen élünk. Illusztrálásul egy kép a Kása-erdő széléről:

Pihentető sétákat, jó kikapcsolódást, nyugalmas hétvégét és örömteli tavaszvárást kívánok minden lokálpatriótának.

Harmat Árpád Péter

Éledezik a természet a vásárhelyi Kása-erdőben. Vége a télnek, a fák újra zöldülnek, az őzek előmerészkednek és a város "tüdejének" mondott terület újra életre kel. Gyönyörű most is, mint mindig. Persze elfogult vagyok, hiszen itt nőttem fel, közvetlenül az erdő szélén, az Ipoly utca - Liget sor találkozásánál. Gyerekként bejártam néhányszor, ma pedig kisfiamat hoztam el ide. Élveztük a túrát, és közben megmutattam neki az egykori úttörőtábort is. Nincs már ott szinte semmi, a növények teljesen birtokukba vették.

Szinte hihetetlen, de a 80-as években - mesélem 7 éves fiamnak - itt nyüzsgő tábor működött. A város tulajdonában, úttörő-, majd ifjúsági tábor volt itt és a nagy állami vállalatok előszeretettel tartottak itt különböző rendezvényeket. Emlékszem, 8-10 évesen milyen gyakran volt itt megszervezve például az építők napja. Óriási volt a felhajtás: evés-ivás, játékos versenyek, konyha, szabadidős programok zajlottak. Az ifjúsági tábor fénykorában jól felszerelt létesítménynek számított. Emlékszem: jól karbantartott betonút vezetett ide, az erdő szélétől kb. 300 méterre befelé, egészen a bejáratig, ahol sorompó fogadta az érkezőket rendes kapus bódéval. Volt itt több épület, konyha és egy legalább 100 ember befogadására alkalmas szín (tető alatti beton placc). 

A nyári szünet idején nagyon sok gyereket hoztak ide, különböző programokra. Emlékszem, mikor tanárok vezetésével csapatostól érkeztek annak idején. Ott mentek el épp a házunk előtt rendszeresen. Aztán nem tudom pontosan mikor, de valószínűleg a rendszerváltás időszakában (talán 90-92 körül) egyszer csak vége lett az egésznek. A tábor nem működött tovább, kihaltak lettek az épületek, melyeket aztán le is bontottak.

A montázs: Kővágó Zsolt képeiből készült

Megszűnt minden "élet" és a növényzet benőtte teljesen. Ma úgy ahogy gondozzák, ennek nyomai jól láthatóak, de akkor is szomorú látványt nyújt, főleg azok számára, akik látták fénykorában is. Kisfiamnak sokat meséltem a múltról, a gyermekkoromról, az ifjúsági táborról és az erdőről. 

Mindenkinek ajánlom az erdei sétát, főleg szép időben. 

Harmat Árpád Péter