Harmat Árpád Péter írása .

Az oszmánok 1396-ban, a nikápolyi csatában aratott győzelmükkel nagyrészt meghódítottnak tekinthették a Balkánt. A Boszporusztól az Al-Dunáig övék volt szinte minden a Balkánon, a szerbiai és boszniai területek egy kisebb részétől eltekintve. Készülődhettek a „zsíros zsákmánynak” ígérkező Magyarország, mi több Ausztria meghódítására is. Ekkor azonban Timur Lenk mongoljainak váratlan és elseprő erejű támadása keresztülhúzta számításaikat.  Az órási offenzíva, mely az Oszmán Birodalmat keletről érte - vagyis mondhatni "hátba döfte a másik oldalra összpontosító törököket - magának a szultánnak is vesztét okozta. A támadás iszonyú pusztítást okozott az Oszmán Birodalomban és hosszú időre elvette törökök kedvét a háborúktól. Persze a török hódítások megtorpanása haladékot jelentett Magyarország számára is. Hazánk időt nyert arra, hogy felkészüljön az előbb-utóbb újból meginduló török támadásra.

Ezen időszakban építette meg Luxemburg Zsigmond a híres, és sokáig védelmet biztosító déli végvári vonalat, mely Szörényvártól egészen az Adriáig húzódott. Közben 1456-ra a Török Birodalom újra megerősödött, az eltelt 50 év alatt kiheverte a mongolok okozta traumát és újjáépítette birodalmát. A Magyarország elleni nagy offenzíva nem is késett sokáig. Ám Nándorfehérvár ellenállt a nagy támadásnak és Hunyadi Jánosnak köszönhetően megvédelmezte országunkat.

A nándorfehérvári hős fiának, Hunyadi Mátyásnak az uralkodása idején - 1474 telén - a szendrői török pasa Erdélyen át az Alföldre is kijutott és végigpusztította Hódmezővásárhely vidékét is. Végül Mátyás 1483-ban békét kötött a törökkel, és ez a béke – folyamatos hosszabbításokkal - egészen 1520-ig tartott. Ekkor azonban II. Lajos megtagadta a béke további érvényesítését. Döntése mögött téves helyzetértékelés húzódott meg. A magyar uralkodó azt hitte ugyanis, hogy a korábbi erőskezű szultán elhalálozását követő helyzetet kihasználva visszafoglalhat majd néhány délvidéki várat. Ám nagyot tévedett, az új szultán Nagy Szulejmán erősen kézben tartotta birodalmát és nagyarányú hódításokra készült.

Török támadás a Magyar Királyság ellen

 A törökök 1521-ben hatalmas erőkkel támadva bevették Szabácsot, Nándorfehérvárt, majd 1526 augusztus 29-én Mohács mellett legyőzték Magyarország teljes haderejét is. (A csatában elesett a magyr király is.) A zavaros helyzetben a nemesség két tábora két külön királyt választott meg: Habsburg Ferdinándot és Szapolyai Jánost. A két uralkodó polgárháborúban esett egymásnak, mely éven keresztül tartott. Közben a török felégette Szegedet, és végigdúlta az egész délvidéket. Ráadásul megjelent egy új erő is: Cserni Jovan, aki szerb, román és magyar parasztokból szervezett serege Szapolyai ellen fordult. A magyar uralkodó csak 1527 nyarán tudta legyőzni Jovant, akinek rövid életű, ám jelentős számú seregében vásárhely környéki parasztok is harcoltak.

 Ami Hódmezővásárhelyt illeti: városunk birtokosait megosztotta a két király kérdése. A legnagyobb földeket birtokló nemesek egyik része János királyt támogatta, ilyen volt például Jaksics György és Dóczy János, mások viszont Ferdinánd mellé álltak (pl. Losonczi Zsigmond és Csulai Móré László)

A polgárháborút végül Ferdinánd nyerte, az ország mégis János királyé lett. Ennek oka az volt, hogy Szapolyai a török támogatását kérte, és egyezséget kötött a szultánnal. Szulajmán vazallusául fogadta János királyt és kiűzte a Habsburgokat. Ezzel az ország a törökök vazallus állama lett. Az 1529-től egészen 1541-ig fennálló sajátos állapot azt jelentette, hogy bár névleg saját uralkodó alatt, megszállás nélkül „működött” az ország, valójában a török rendelkezett felette és a szultán adót kérhetett a magyaroktól.

Hódmezővásárhelyen a vazallus királyság időszakában a János király hivatalai működtek. Pöstyéni Gergely 1527-ben elérte, hogy a Ferdinánd-párti Csulai Móré László birtokait - így Hód-vásárhelyt is – neki adományozza.

A három részre szakadás

 Szapolyai a halálos ágyán területeit fiára hagyományozta, ezzel megszegte a Ferdinánddal 1538-ban megkötött váradi alkut. (Az 1538-as Váradi békében a Habsburgok elismerték Szapolyait, ám kikötötték, hogy halála után Magyarország a Habsburg dinasztia kezébe kell, hogy kerüljön.) Így János király amikor fiára és nem Ferdinándra hagyta az országot, megsértette a Habsburg érdekeket. Válaszul Ferdinánd Budára támadt. Az osztrákokat Török Bálint ugyan elűzte, de a szultán mégis Buda megszállása és az ország meghódítása mellett döntött! Szapolyai fia, János Zsigmond a szultán vazallusaként megkapta Erdélyt és a keleti megyéket, a középső részeket a török szállta meg, a nyugati és északi megyéket pedig a Habsburgok birtokolhatták.

Hódmezővásárhelyt az első felosztás Erdélyhez sorolta, ám később a török hódítások során 1552-re a Hódoltság része lett. A temesvári vilayet csanádi szandzsákjához tartozott, mégpedig a 3 nahije közül az egyiknek lett a központja.

 Az országban a későbbi években a török hódoltság kiszélesítése zajlott: az 1543-1547 közti támadások Esztergom, Visegrád, Pécs, és Székesfehérvár megszerzésére irányultak. Később az 1552-es hadjáratban már Temesvár, Lugos és Drégely került a törökök kezére, majd 1566 –ban Szigetvár is.

A budai török megszállást követően Fráter György, a gyermek király, János Zsigmond gyámja a titkos Gyalui alkuban egyezett meg Ferdinánddal: visszaszerzik Budát és az országot keresztény kézben egyesítik. Ám az osztrákok kudarcot vallottak, és a török válaszul újabb várakat hódított meg, a már említett 1543-47 közti harcokban. Ferdinánd bár az alku rá eső részét nem tudta betartani, mégis bevonult Erdélybe. A török bosszúra készült! Az 1552-es török hadjáratban két török haderő vett részt: Kara Ahmed másodvezér Drinápolyból kiindulva Erdélyt támadta, míg Hadim Ali budai pasa Veszprémet és a Buda környéki várakat foglalta el.(Elesett: Szécsény, Drégely, Nógrád) A két török sereg Szolnoknál egyesülve támadt Egerre, melyet a 38 napos ostromban Dobó István védett meg.

Az utolsó hadjárat és a béke: 1566-ban Szulejmán Szigetvárt támadta, mely Zrínyi Miklós hősies helytállása ellenére elesett. II. Szelim és I. Miksa 1568-ban a Drinápolyi békében végül a fegyvernyugvásról döntöttek. (23 évre béke lett Magyarországon.)

A török - magyar határt mindkét fél sorozatosan megsértette és a Boszniai pasa elesett Sziszek ostrománál. A szultán háborút indított. A 15 éves háború első nagy török támadásában elesett Sziszek vára és az oszmánok bevették Veszprémet és Várpalotát. Ugyanakkor Pálffy Miklós visszafoglalta a Nógrád megyei várakat. A második török támadás 1594 –ben indult és rögtön bevette Győrt, mely 4 évre került a szultán kezébe. Válaszul török elleni szövetség alakult Prágában, mégpedig Ausztria, Magyarország, Erdély és a román fejedelemségek részvételével.

A 15 éves háború harmadik török támadása 1596 –ban vette kezdetét. Az oszmán támadásnak előbb Eger vára esett áldozatául, majd II. Mehmed Mezőkeresztesnél legyőzte a Prágai-szövetséget. Ennek hatására Báthory Zsigmond visszatért a török hűségére. Válaszul Ausztria 1600-ban megszállta Erdélyt. A megszállás nyomán kirobbanó Bocskai szabadságharc kiszorította az osztrákokat Erdélyből. A háborúkat a Zsitvatoroki és Bécsi béke zárta le: Kanizsa, Eger török kézre került, viszont a nógrádi várak a magyarok kezére jutottak.

Hódmezővásárhelyt és környékét illetően elmondható, hogy a 15 éves háború óriási károkat okozott az egész Délalföldi régiónak, főként az 1596-os tatár pusztítás. Sok jobbágy állt be az erdélyi-, vagy hajdú seregekbe, falvak néptelenedtek el, és Hód-Vásárhely lakossága is jelentősen visszaesett. A háború előtti 420 adózó helyett a háború után mindössze 300 adózó háztartásfő szerepelt a nyilvántartásokban. Körülbelül 1500 lakos szerepelt a defterekben. (defter = török adóösszeírás)

A mindennapi élet és birtokviszonyok Hódmezővásárhelyen

 Vásárhely 1552-ben került a temesvári vilayethez, ahol a csanádi, majd 1566-tól a szegedi szandzsák egyik nahije központja lett. Azonban a városban nem volt török helyőrség, és kádi (bíró) sem viselt hivatalt, így a XVI. század végétől megszűnt nahije központnak lenni. A törökök engedték helyi hatóságok működését: városi tanács, adószedő bíró, vásárbíró, borbíró, székbíró (mészárszékek), jegyző, városhadnagy, utcakapitányok. (Szent György napi bíróválasztások szokása – április 24-én.)

 Vásárhely kiterjedt önkormányzatiságot kapott, vagyis rendelkezett adó beszedés, rendfenntartás, igazságszolgáltatás, vallásszabadság és önigazgatás jogával. Ezt támasztja alá, hogy amikor 1722-ben Károlyi Sándor lett a város ura, a lakosság kérelmezte Hódmezővásárhely korábbi szabadságjogainak fenntartását. Fennmaradt az a dokumentum, mely a kérelemhez csatolta az említett jogokat.

Vásárhely a XVI. században olyan hász-birtok volt, melyet magas rangú tisztségviselőknek, katonáknak adtak szolgálati birtokként. Később már szultáni hász-birtok lett. A város lakossága a nagy háborúk közti időszakokban intézhette saját ügyeit, békésen kereskedhetett, gazdálkodhatott, a török hatóság sem- mibe nem szólt bele. Az igazi gondolat „csak” a háborúk és az adók jelentették.

 Az adózás kérdése Vásárhelyen

A Hódoltság területén, így Vásárhelyen is kettős adózás volt a jellemző: vagyis adót kellett fizetni a török felé és a magyar földesurak felé is. A törökök a defterek (adóösszeírások) alapján többféle adót szedtek:

•  Harádzs (dzsizje) nem muszlimok adója
• Kuburi-pénz, azaz rendkívüli hadiadó
• Szpáhik (török földesurak) adója (kapuadó)
• Bégnek fizetendő 10-ed (egyházi 10-ed helyett)
• Állami robot (hadiszállítások, erődítések)
• Hivataloknak adott „kötelező” évi ajándék

A törököknek fizetett adókat egészítették ki a földek eredeti tulajdonosainak – a magyar földesuraknak - fizetett adók. Ezeket eleinte portyákkal betörve szedték össze, később a falvak önként vitték el a végvárakba. A magyar földesurak megőrizték beleszólási jogaikat a parasztság peres ügyeibe is, sőt a magyar vármegyei szervek is működtek. A XVII. században szedték az egyházi tizedet is. Vásárhelyen a csanádi és váci püspöknek kellett fizetni, és a gyulai vár szedte be.

A gazdasági helyzetet illetően a XVI. századi Vásárhelyen a lakosság 78%-a gazdálkodásból élt, 9% volt a földtelen zsellérek, és 13% a kereskedők, iparosok aránya. A gazdálkodók ¾ -e gabonával foglalkozott, főként búzát, árpát és kölest termesztett. A XVII. századra a vásárhelyiek majdnem fele szőlőtermesztéssel is foglalkozott. Ám mindezek mellett a vásárhelyi gazdasági élet alapját a magyar szürke szarvasmarha-tartás jelentette, kifejezetten hústermelés céljából. A külterjes, rideg marhatartás érdekében a város határát a végtelenségig igyekezték kitolni. Városunkon és annak közelében több marhahajtó út haladt keresztül.

 A meghizlalt jószágokat a hajtók (hajdúk) terelték el a szabad királyi városokba, bányavárosokba, vagy végvári őrségekbe. Kedvelt célpont volt Szolnok, Vác és Buda is. Az egyéb állattartás jelentősége elmaradt a marha mellett: a lakosság 25% -a tartott juhot, 45% -a disznót, és a 9% volt a méhészek aránya. Vásárhely egy közepes méretű, de alföldi viszonylatban jómódú, önálló város volt a török időkben.

Az erdélyi állapotok

 A zsitvatoroki béke után Erdélyben a békés fejlődés kora következett Bethlen Gábor és I. Rákóczi György alatt. Kialakult Erdély ipara, virágzott a kereskedelem, és a 30 éves háborúkba történő bekapcsolódás is győzelmeket hozott. II. Rákóczi György (1648-1660) szakított elődei politikájával, és a töröktől független, önálló döntéseket hozott. Engedély nélkül támadta meg Lengyelországot mellyel kivívta a szultán haragját. Mivel a török parancsára sem távozott a hatalomból az oszmánok háborút indítottak Erdély ellen. Magyarországon Zrínyi Miklós – a szigetvári hős dédunokája – összefogást keresett Erdéllyel, ám Rákóczi György 1660-ban elesett Váradnál. Az új erdélyi fejedelem Kemény János kapott némi segítséget Ausztriától, de ez már nem segített Erdélyen. A lázadó Erdély támogatása miatt a törökök 1661-ben háborút kezdtek Magyarország ellen. A harcok hőse Zrínyi lett, aki híres téli hadjáratában (1664-ben) egészen Eszékig Tört be a török területekre. Ám Ausztria cserbenhagyta hazánkat és a győzelmek dacára békét kötött Vasváron a törökkel, mert nyugaton háborúra készült XIV. Lajossal.   Ez a korszak már a kurucmozgalmak éveit hozta. A cserbenhagyás ellen összeesküvésekkel (Wesselényi-mozgalom) és Thököly Imre vezetésével kuruc mozgalmakkal válaszolt az ország.

 A török kiűzése

 IV. Mehmed szultán 1683 tavaszán végzetesen elbízva magát, Bécs elfoglalására adott parancsot Kara Musztafa nagyvezírnek. Az ostrom azonban sikertelen volt, Sobieski János, Lotaringiai Károly, és Starhemberg gróf felmentették a várost. Megalakult a Szent Liga, mely ellentámadásával megkezdte a török kiűzését Magyarországról.

 XI. Ince pápa elérte 14. Lajosnál az ideiglenes francia – osztrák békét annak érdekében, hogy Ausztria teljes hadereje bevethető legyen a harcokban. A keresztény seregek megindultak hazánkban, és 1686 szeptember 2-án végre felszabadult Buda, majd az év végére a Felvidék és az Alföld nagy része is. A háború első szakaszát a délvidéken Siklós közelében a nagyharsányi győzelem zárta le 1687-ben.

A török elűzése Vásárhelyről

Vásárhely vidékéről 1686-ra űzte el a törököket Veterani Frigyes tábornok, aki Szentes-Vásárhely közt ütközött meg a Szeged visszafoglalására igyekvő török-tatár sereggel. 1688-1695 közt Vásárhely elszenvedte története legnagyobb pusztítását: Előbb Thököly a visszatérési kísérletekor sarcolta meg, majd a császári csapatoknak rekviráltak itt élelmet, végül 1693-ban egy 4 ezres tatár sereg pusztította. A város lakosai a környező településekre menekültek.

A harcok második szakaszában (1689-1699) 14. Lajos féltékenyen szemlélte Ausztria sikereit, így megszegve a pápának tett ígéretét, megtámadta vetélytársát. Emiatt I. Lipót kénytelen volt jelentős csapatokat elvonni a török elleni harcoktól. A török kiűzése 10 évvel kitolódott. Döntő csata: 1697-ben Zentánál zajlott. Savoyai Jenő győzelme után a karlócai béke (1699) lezárta a háborút. (Temesköz: 1718)

A háborúk okozta pusztulás felülmúlt a 15 éves háborúét. Vásárhely lakossága 321 családról (kb. 1600 lakosról) alig 160 családra csökkent (800 lakos). Összességében Hódmezővásárhely helyzete vegyes volt a török időkben: bár kiváltságokat élvezett és fontos közigazgatási központként működött a háborúk és a tatár pusztítások jelentősen visszavetették, és lakosságát felére csökkentették.

Harmat Árpád Péter

Korábbi cikkeink:

• 8.Hódmezővásárhely az 1848/49 -es harcokban
• 7.Régi vásárhelyi mesterségek: a rézművesség
• 6.A vásárhelyi Károlyi-ház története - 2014.10.26.
• 5.A Fekete Sas története - 2014.10.21.
• 4.A református ótemplom kőkerítése - 2014.10.04.
• 3.Régi vásárhelyi mesterségek - 2014.10.04.
• 2.A város kórház története - 2014.10.04.
• 1.Nagy András János élete - 2014.10.04.