A posztot szerkesztette: Harmat Péter

A régi, hódmezővásárhelyi mesterségek közé tartozott a rézművesség is, melyet bár soha nem lehetett a legjellemzőbb helyi mesterségek közé sorolni – mint például a majolikakészítést vagy a kocsigyártást - mégis a város történetének egyik érdekességét jelentette. A „régi vásárhelyi mesterségek” cikksorozatom keretében ezúttal a hódmezővásárhelyi rézművességet szeretném bemutatni. risztus előtt 3500 táján jutott el a Kárpát-medence területére a Kaukázusban kialakult kétrészes formában, öntéssel készülő réztárgyak kultúrája. Az erdélyi rézlelőhelyek közelsége miatt kialakult nemcsak a kész dísztárgyak, hanem a rézérc cserekereskedelme is.

Az Árpád vezetésével megérkező magyar törzsek, igen gazdag leletanyagot hagytak ránk - tarsolylemezek, övveretek, szíjvégek, ékszerek, képében - amelyek fejlett és egyedi ötvösművészetüket is bizonyítják. Az első rézműves céhek Iglón, és Kolozsváron alakulnak ki a 14. században. Ezek voltak az anyacéhek, amelyek összefogják egy-egy országrésznyi területen működő rézműves iparosokat.

Védőszentjük Szent Vitus, akit Diocletianus császár idején főző üstben kínoztak halálra hitéért. A török hódoltság előtti Alföldön csak Debrecenben, Szegeden, Cegléden tudunk működő rézműves műhelyről. A török uralom után az Alföld mezővárosai lassan életre kapnak. A réz könnyebb szállíthatósága, alacsonyabb olvadáspontja miatt a módosabb parasztság, tehetősebb mezővárosi polgárok dísztárgyai, használati eszközeinek nagy része rézből készült. A rézműves elnevezése az évszázadok során többször változott: veres-réz műves, sárga-réz műves, üstös, kolompáros, üstgyártó, üstműves, kazán/y/os, rézkazán/y/os, rézdomborító.

Az ősi fémművességet továbbvivő pásztor és paraszt rezesek lószerszám-kiegészítőket, öntött csengőket, réz kolompokat, szíjcsatokat, juhász kampófejeket, fokosokat, stb. készítettek. A török után egyre több gyümölcskert veszi körbe a várost. Kezd meghonosodni a törköly és gyümölcspálinka főzése. A fémek közül csak a vörösréz volt alkalmas a pálinkafőzéshez. Jó a hővezetése, a lekozmásodást gátolta, könnyen forrasztható, megkötötte a káros anyagokat, a gyümölcspálinka zamatát fokozta.

Ebben az időben, csak Szegeden működött rézműves mester. Egy 1719-ből származó Károlyi levelezésből kiderül, hogy Vásárhelyen ekkor már pálinkát főztek az uradalomban. Az 1740-es évek közepén 24 db. bejelentett pálinkafőző üst működött. 1796-ban 26, 1808-tól már 208. 1814-ben 240 pálinkafőző üst után adóztak az uradalom részére. 1726-ban Károlyi Sándor ser és Pálinkafőzdét, valamint szeszmérést építtetett a Lóger szélén a szegedi származású Paró József serfőzővel.

Hajdú László 1888-ban született Mezőhegyesen, 1900-ban szabadult fel. Bejárta Magyarország és Ausztria akkori rézműves műhelyeit. Vándorlegényként megfordult Prágában, Ruttkán, Kassán, Aradon, Zsolnán, Hódmezővásárhelyen, a II. Engelthaller Ferenc műhelyében, A háborúban 3 évig volt katona 1909-től. 1916-ban Vásárhelyen megnősül. A háború után önállósul, a Kölcsey u. 46. /ma 58/ alatt megnyitja rézműves műhelyét. Amikor 1925-ben feloldják a magánszeszfőzdékre vonatkozó tiltást, 68 alapító taggal megnyitja az Első Újvárosi Alkalmi Szeszfőzde Egyesületet 38 kh. gyümölcsössel. Itt inaskodott, és segédként is a Hajdú műhelyben dolgozott, a később híres Bodrogi Lajos rézműves mester.

A rézből készült sütő, főző edényeket lassan kiszorítják az ipari úton előállított öntöttvas és zománcozott vasedények. A rézüstöket pedig az olcsóbb, zománcozott üstök váltják fel, és bádoglemezből készítik a permetező készülékeket. 1938-tól a Kölcsey u-i Újvárosi Szeszfőzőt magánosítja. 1945 szeptemberében megfosztják az engedélyétől és deportálják. 1947-ben 2 évre elítélik. A felesége nevére kerül a vállalkozás, de nem működtetheti. Mezőgazdaságból élnek meg. Fia Hajdú Géza, neves vásárhelyi népművelő, könyvtárigazgató az 1952-es államosítás után ő is dolgozik a szeszfőzdében. A visszavonult mester helyett, felesége és nevelt lánya Hajdú Éva üzemeltetik tovább, ekkor már az ÁFÉSZ II. számú szeszfőzdéjeként. A mester 1953 januárjában meghal.

Az újabb kori rézművesség utolsó vásárhelyi mestere Bodrogi Lajos, 1912. október 26-án született Hódmezővásárhelyen. Hat elemi után 2 évet járt a polgári fiúiskolában. A család döntése alapján minél hamarabb szakmát kellett adni a kezébe, így került 1926-ban Hajdú Lászlóhoz. Az ügyeskezű inas hamar beletanult a mester fogásaiba. Három éves inaskodás után átkerült a Vásárhelyen megalapított, de Szegedre települt Engelthaller család műhelyébe. A vásárhelyi II Engelthaller Ferenc /1873-ban halt meg / fiai Béla és Dezső Szegeden nyitottak rézműves és rézöntő műhelyt. Dédnagyapjuk Engelthaller János 1778-1841 rézműves Szászországból 1908-ban települt Vásárhelyre, róla kevés adat áll rendelkezésre.

 1938-ban teszi le a rézműves mestervizsgát. Egykori inas társával Kovács Lászlóval, annak Makói országúti házában megnyitják közös műhelyüket. Társát 1940-ben behívják katonának, megszüntetik a közös vállalkozásukat, és Bodrogi Lajos ekkor építi fel a Makai utcai szülőház udvarán az önálló rézműves műhelyét. Megismerkedett Sipka Lídiával, de behívták katonának, és ki vitték a keleti frontra. 1941 karácsonyára hazaengedték, 1942. februárban összeházasodtak.

 Kovács László egykori társa Erdélyben szolgált, megrendeléseket szerzett neki. 1943-ban születik első lányuk Ibolya. 1944. nyarán újra behívják katonának Csongrádra, majd Dunántúlra kerül. A széthulló csapatától elmarad, és gyalog indul hazafelé. Karácsony előtt ért haza, hónapokig betegen feküdt. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány általános szesztilalmat vezet be. Bezártak a szeszfőzdék. Nincs megrendelés. Cseréppipák, kaszakövek gyártására áll át. 1948-ban megszületik a második lányuk Zsuzsi. Lassan visszatérhet eredeti szakmájához.

Hajdú László halálával ő maradt Vásárhelyen a szakma egyetlen képviselője.  1952-ben államosítják a szeszfőzdéket, az ÁFÉSZ kezelésébe kerülnek. 1955-ben megveszik a Bajcsy Zs. u. 69 sz. régi házat, ahol kialakította a műhelyét. Egyre többet hívják a dél-alföldi megyékbe az üstök javítása, felújítása céljából.

A legutolsó szeszfőzdei munkáját 1978-ban Mórahalmon végezte. Nagyon sok díszmunkát is végzett, amelyet az iparművészek és más művészek is elismertek, de ő ezeket szakmai remekléseknek nevezte, művészi törekvései nem voltak, bár munkáit halála után galériákban, múzeumokban többször is bemutatták. A mester 1981-ben halt meg.

 Harmat Péter

A rézművesség bemutatása a Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 számában megjelent Benkő László: Régi vásárhelyi mesterségek „A rézműves” címmel megjelent tanulmányából készült. A fotók a Hajdú / 1926 körüli / és a Bodrogi / 1970-es évek / család tulajdonát képezik.

Eddigi cikkeink:     

• 6.A vásárhelyi Károlyi-ház története - 2014.10.26.
• 5.A Fekete Sas története - 2014.10.21.
• 4.A református ótemplom kőkerítése - 2014.10.04.
• 3.Régi vásárhelyi mesterségek - 2014.10.04.
• 2.A város kórház története - 2014.10.04.
• 1.Nagy András János élete - 2014.10.04.